BALCZÓ ZOLTÁN,

Full text search

BALCZÓ ZOLTÁN,
BALCZÓ ZOLTÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Az elektronikus hírközlési szolgáltatások szabályozása uniós szinten e kódex elfogadása előtt négy irányelv és egy rendelet keretében valósult meg.
Az Európai Bizottságnak kötelessége rendszeresen felülvizsgálni, különösen abból a célból, hogy a technológiai változásokhoz és a piaci fejleményekhez hozzá tudja igazítani az adott szabályozást. A célok közé tartozik a fogyasztók hatékony védelme, egyenlő versenyfeltételek és a szabályozások következetes alkalmazásának biztosítása valamennyi piaci szereplő számára, valamint hatékonyabb szabályozási intézményi keret szavatolása. A fogyasztói jogokat erősíti, a kisebb szolgáltatók pozícióját is erősíti a nagyobbakkal szemben. Amint látható, ezek támogatandó és pozitív célok.
Egyébként ez az irányelv, amit most ültetünk át, ez a kódex a célravezető szabályozás nevű uniós folyamatnak, az úgynevezett REFIT-nek, ennek a programnak a része. Ez a felülvizsgálat így lehetőséget nyújt a négy irányelv átdolgozására, és a jelenlegi szerkezetet egyszerűsítéssel egységesebbé és hozzáférhetőbbé tudja tenni.
Az illetékes hatóságok ezen irányelv alapján meghatározott feladata a kultúra, a foglalkoztatás, a környezet, a társadalmi kohézió és a területrendezés terén hozzájárulás a szélesebb körű politikák megvalósításához. Ez egy 112 oldalas törvényjavaslat az indoklással együtt, és rendkívül szerteágazó területeket érint. Tehát nálam felkészültebb szakpolitikusnak is nehéz lenne erről egy egységes összefoglaló véleményt mondani, ezért néhány rendelkezést szeretnék kiemelni.
Alapvetően fontos feladat azt biztosítani, hogy a lakosság ne legyen kitéve a közegészséget veszélyeztető mértékű elektromágneses sugárzásnak. A vezeték nélküli elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtása kifejezetten hasznos lehet, ebben az esetben a passzív infrastruktúra megosztott használata a versenyjog szabályaival összhangban, ugyanis így maximalizálható a rendkívül nagy kapacitású összekapcsoltság az Unió egész területén.
Árszabályozásra lehet szükség abban az esetben, ha egy bizonyos piacon végzett piacelemzés a hatékony verseny hiányát tárja föl. Ez is nagyon pozitív rendelkezés. Az egyetemes szolgáltatás biztonsági hálóként működik, amely azt biztosítja, hogy legalább egy minimális szolgáltatáscsomag valamennyi véghasználó részére rendelkezésre álljon, méghozzá megfizethető áron a fogyasztók részére. Ez azért fontos, hogy ne alakuljon ki az úgynevezett hozzáférés hiánya, ami szociális kirekesztettséget eredményez, és a polgárok ebben az esetben egyszerűen nem tudnak megfelelő mértékben részt venni a társadalmi és a gazdasági életben.
Az alapszintű széles sávú internet-hozzáférés az EU egész területét nézve nagyrészt biztosított. Azt azonban figyelembe kell vennünk, hogy a mértéke sok helyen elmarad az elérhetőségtől; ennek oka adott esetben tájékozatlanság, a költségek miatt marad el vagy készségek hiányában. A megfizethető és megfelelő széles sávú internet-hozzáférés alapvető fontosságú a mai társadalmakban.
A megfizethető ár a tagállamok által a konkrét nemzeti feltételek fényében nemzeti szinten meghatározott, nyilván nem uniós egységes szinten meghatározott ár. Ha a tagállamok azt állapítják meg, hogy a megfelelő széles sávú internet-hozzáférési és hangszolgáltatások kiskereskedelmi ára nem fizethető meg az alacsony jövedelmű vagy különleges szociális helyzetű fogyasztók számára, ebben az esetben megfelelő intézkedéseket kell hozni. Ennek érdekében a tagállamok kommunikációs célra adott esetben a szociális ellátások részét képező közvetlen támogatást is nyújthatnak a fogyasztóknak: vagy utalványokat, vagy közvetlen kifizetéseket biztosíthatnak.
A szolgáltatóváltás lehetősége is alapvető a hatékony verseny kialakításához. A számhordozhatóság alapvetően fontos tényező egy versengő elektronikus hírközlési piacon a fogyasztók rendelkezésére álló választék és a tényleges verseny előmozdítása céljából.
És most hadd említsek egy érzékeny területet is. A szolgáltatóknak nyilván kell tartania bizonyos metaadatokat, jellemzően előfizetői adatokat, melyek eredendően a számlázás pontossága és ellenőrizhetősége miatt fontosak. Ezt nyilván törvény rögzítené, most ez a törvény rögzítené, és ebben az is benne van, hogy a hatóságok - beleértve a nemzetbiztonságiakat is - ehhez hozzáférhessenek. Nyilván ennek a bűnüldözés szempontjából megvan a maga logikája, ugyanakkor azért az a kérdés fölmerül, hogy ez bizony visszaélésekre is lehetőséget ad, tehát nyugodt szívvel ez akkor lehet elfogadható, ha a jogállamisági normákkal az adott országban semmiféle kifogás nem merül fel.
A kódex természetesen jelentős részben a már meglévő szabályozásokat rögzíti, foglalja ebbe a közös keretszabályozásba, és ebből hadd idézzek egy részt, tehát ami ma is érvényes: az audiovizuális politika és tartalomszabályozás általános érdekű céljai, a véleménynyilvánítás szabadsága, a médiapluralizmus, a pártatlanság biztosítása. Az illetékes hatóságoknak hozzá kell járulniuk ennek érvényesítéséhez.
És most felteszek egy, a magam számára szónoki kérdést. Vajon a mai Magyarországon ezek a feltételek - a véleménynyilvánítás szabadsága, nem ismétlek konkrét példát; a médiapluralizmus, különös tekintettel a legnagyobb hatású elektronikus tömegtájékoztatási eszközökre - rendelkezésre állnak?
Az Európai Unió kétféle módon kell hogy ellenőrizze ezt a jogszabályt. Egyrészt, hogy a nemzeti jogba való átültetés tartalmilag - hiszen itt van egy adott szabadság, nem rendeletről van szó - megfelel-e az irányelvben eredetileg foglaltaknak. Ez megítélésem szerint teljesül, de minden jogszabály, minden irányelv annyit ér, amennyi megvalósul belőle. Az előbb említett, már létező szabályozás Magyarországon megfelelő módon nem valósul meg, és ha ezzel kapcsolatban az Európai Unió illetékes intézményei vagy erre a területre szakosodott nemzetközi intézmények tényekre alapozva bírálatokat fogalmaznak meg, önöknek erre az esetre mindig rendelkezésre áll a multifunkcionális, azonnal kézenfekvő válasz: Soros. Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť