KONTRÁT KÁROLY

Full text search

KONTRÁT KÁROLY
KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár, a napirend pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A világjárvány okozta nehéz időkben különösen fontos közösségi értékké vált a biztonság. A jelen tárgyalásra kerülő törvényjavaslat számos olyan módosítást tartalmaz, amelynek célja az állampolgárok biztonságának növelése, illetve az egyes közügyek intézésének egyszerűbbé tétele, észszerűsítése, az elektronikus ügyintézés elősegítése.
Gyakorlat a Belügyminisztérium törvény-előkészítő munkájában, hogy a kétharmados törvények esetében előzetesen kérjük a parlamenti pártok véleményét. Az egyeztetés célja, hogy Magyarország és a magyar emberek számára a legjobb szabályozást alkossuk meg. Ennek keretében figyelembe vesszük azokat a javaslatokat, amelyek megítélésünk szerint ezt a célt szolgálják. Erre való tekintettel 2020. április 23-án hétpárti konzultációt tartottunk a parlamenti pártok részvételével a Belügyminisztériumban, ahol a tisztelt Ház elé terjesztett jelen törvénycsomagot közösen megvitattuk. Ennek során kértük a résztvevőket, hogy javaslataikat, véleményeiket küldjék meg. Dr. Varga-Damm Andrea képviselő asszony, dr. Harangozó Tamás képviselő úr és Kósa Lajos képviselő úr részéről érkezett módosító javaslat, amelyeket ezúton is köszönünk.
A határidőre való tekintettel dr. Varga-Damm Andrea képviselő asszony javaslatait a benyújtás előtt figyelembe tudtuk venni. Javaslatát elfogadva a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény tekintetében, a hivatásos állomány tagjának összeférhetetlensége kapcsán a normaszövegben 2025 helyett 2022. december 31-éig tartó átmeneti időszakot szerepeltettünk.
Kósa Lajos elnök úr javaslatát támogatni fogjuk, azt a részletes vita során befogadjuk.
Dr. Harangozó Tamás képviselő úr javaslatai később érkeztek, ezekre most reagálnék. Az autósiskolákra vonatkozó felvetését köszönjük, az abban foglaltakat támogatandónak tartjuk, ezért megküldtük a szakmai irányítást végző Innovációs és Technológiai Minisztérium részére megfontolásra.
Ami a törvényjavaslat szétbontását illeti, jelen vitaszakaszban erre már nincs lehetőség. Megjegyzem azonban, hogy a szóban forgó jogalkotási technika számos hatályos jogszabály meghatározott szempont szerinti felülvizsgálatára irányul, egy szabályozási céllal különböző törvények egyes pontjai módosulnak csupán, így önálló kezelésük jelentősen leterhelné az Országgyűlést.
Áttérve a javaslatra a sarkalatos rendelkezésekkel kezdeném az ismertetést. Kiemelten fontos megemlíteni a sarkalatos rendelkezések között a rendőrségről szóló törvény módosítását. Először is: megbízhatósági vizsgálatot érintő módosítást tartalmaz, ugyanis bővíti a védett állomány körét egyes szervezeteknél, konkrétan a javaslat szerint a közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos hatáskört gyakorló munkavállalókkal, illetve a járművek műszaki vizsgáztatásával, környezetvédelmi felülvizsgálatával kapcsolatos feladatokat ellátó munkavállalókkal. Ennek oka, hogy olyan bűncselekmény-sorozatra bukkant a rendőrség, amelyben vesztegetéssel jutottak hozzá forgalmi engedélyhez. Fontos számunkra, hogy olyan gépjárművel ne vegyenek részt a forgalomban, amellyel a járművezető saját és mások életét és testi épségét veszélyezteti.
Egy technikai jellegűnek tekinthető módosítás is került a törvényjavaslatba, amely a Nemzeti Védelmi Szolgálathoz kötődik. A korábban „tárgycsapdának” nevezett fogalmat „mesterséges élethelyzet tárgyi kialakítására” nevezzük át.
A rendőrök oktatását érintő változtatás a rendőrség által készített kép- és hangfelvételek azonosításra alkalmatlanná tétele és felhasználása. Ez a képzés az élethelyzetek bemutatásához szükséges, ez személyiségi jogokat sérthet, mégis szeretnénk lehetővé tenni, természetesen annak biztosítása mellett, hogy a felvételen szereplő személyek ne legyenek felismerhetőek.
Tisztelt Országgyűlés! A másik sarkalatos rendelkezés a javaslatban a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény módosítása. Ennek körében szükséges a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat szervezetében a Kiberbiztonsági Központ és Kutatóintézet létrehozása, amely az informatika fejlődésével lépést tud tartani. A legnagyobb kihívás az informatikai fejlődés során azoknak a támadásoknak az elhárítása, amelyek különféle vírusokat akarnak bejuttatni a központi számítógépekbe. Ez kiemelten azokon a területeken tud hatalmas károkat okozni, ahol például életmentő gépek használatára van szükség.
A cél az, hogy amennyiben ilyen támadás érkezik, ezekre megfelelő választ tudjunk adni. Jelen pillanatban a jogsegélyegyezmény keretében van erre lehetőség, ezzel azonban az a probléma, hogy egy ilyen támadás körülbelül 10-15, maximum 20 perc alatt lezajlik, az elhárítása viszont ennél sokkal több időt vesz igénybe, ezért szükséges a gyors és egyszerű fellépés az ilyen támadásokkal szemben. A szervezet ilyenkor elrendelheti az elektronikus hírközlő hálózat útján közzétett adatnak vagy szolgáltatásnak az ideiglenes hozzáférhetetlenné tételét akkor, ha a kibertér biztonságát fenyegető eseményt észlel. Ezen intézkedés kötelezettje az elektronikus hírközlési szolgáltató, végrehajtásában a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság is részt vesz. Az ideiglenesen hozzáférhetetlenné tétel időtartama maximum 90 nap lehet, amely indokolt esetben további 90 nappal meghosszabbítható.
Itt reagálnék Harangozó képviselő úr ezzel kapcsolatos kritikájára, amit az egyeztetésen elmondott. Az ideiglenes hozzáférhetetlenné tétellel kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy a tervezett szabályozás analógiájaként nem a büntetőeljárásról szóló törvény szolgál, hanem a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény szerinti elektronikus adat ideiglenes hozzáférhetetlenné tétele. A javasolt rendelkezés célja a szükséges ideig és mértékben hozzáférhetetlenné tétel, nem pedig a végleges hozzáférhetetlenné tétel vagy pedig az eltávolítás, illetve a büntetőjogi felelősségre vonás kezdeményezése. A normaszöveg koncepcionális újragondolása álláspontunk szerint nem szükséges, mivel az alkalmazása kizárólag konkrét biztonsági eseményhez kötődően a szükséges ideig történik.
A kibertérből érkező támadás megszakítása érdekében a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat intézkedéseire vonatkozóan az az álláspontunk, hogy az alapvető szabályokat és eljárásrendet, a garanciális biztosítékokat a javasolt szabályozás megfelelően tartalmazza. Garanciális szabály, hogy a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat a szóban forgó intézkedések tekintetében kizárólag arra kapna jogosultságot, hogy azokat végrehajtsa, mivel az intézkedések elrendelése nem tartozna a feladatkörébe, illetve biztosíték a fokozatosság, a szükségesség és az arányosság elvének érvényesítése is.
A törvényjavaslat lehetőséget teremt továbbá arra, hogy a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ, a TIBEK azonosíthassa az egyéb szervek és az ügyészségek által párhuzamosan folytatott titkos információgyűjtéseket, nyomozásokat, illetve leplezett eszközalkalmazásokat.
Ami Harangozó képviselő úr ezzel kapcsolatos felvetését illeti, a miniszter úr a hétpárti egyeztetésen már elmondta az érveket, amelyek az előterjesztést erősítik, ezt én is megerősíteném. A módosítás tudatosan nem teszi az ügyészséget az Nbtv. szerinti együttműködő szervvé, ezzel is kiemelve, hogy az ügyészség vonatkozásában a TIBEK hatásköre kizárólag a párhuzamosan folytatott nyomozások, előkészítő eljárások, titkos információgyűjtések és leplezett eszközalkalmazások azonosítására, illetve pontosító információk biztosításával az ügyészségi eljárások hatékonyságának növelésére terjed ki. Fontos garancia, hogy a TIBEK az ügyészség által rendelkezésre bocsátott információkat más célra nem használhatja fel.
Ezenfelül a módosítás kibővíti a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső munkakörök csoportját. Fontos kiemelni, hogy a módosítás a nemzetbiztonsági védelem alá eső tisztségek köre alatt nevesíti a Gazdasági Versenyhivatal elnökét és elnökhelyettesét.
(19.20)
Szintén sarkalatos rendelkezéseket érint a menedékjogról szóló törvény módosítása. A dublini őrizetet a jövőben nemcsak a dublini eljárás eredményeként jelentkező átadás érdekében lehet majd alkalmazni, hanem magának a dublini eljárás lefolytatásának érdekében is. Erre abban az esetben kerülhet sor, ha külföldi állampolgár nem terjesztett elő Magyarországon menedékjogi kérelmet, egyben feltételezhető, hogy a dublini átadásnak lehet helye az esetében, mi több, szökésnek komoly veszélye is fennáll.
Szükségesnek tartjuk továbbá, hogy a menekültügyi őrizetet a jövőben a menekültügyi hatóság a rendőrség közreműködésével kivételesen indokolt esetben egészségügyi intézményben is végrehajthassa, ha az érintett egészségi állapota, betegsége, sérülése ilyen intézményben történő elhelyezését teszi szükségessé.
További sarkalatos rendelkezést érint a létfontosságú rendszerek és létesítmények azonosításáról, kijelöléséről és védelméről szóló törvény módosítása is, a törvény kiegészül a különleges jogrendben bevezethető rendkívüli intézkedésekre vonatkozó alcímmel. Magyarországon több gyár van a gyógyszeripar területén, amely alapanyagokat, tablettákat, injekciókat gyárt, amelyek a koronavírus-járvány idején létfontosságúak a betegek megfelelő ellátásához. Több ország esetében tapasztalhattuk, hogy a szükséges alapanyagokat igyekeznek a sajt részükre zárolni annak érdekében, hogy a saját állampolgáraikat el tudják látni, ezért elengedhetetlen, hogy a járvány idejére kifejezetten a várható megbetegedések arányában szükséges gyógyszermennyiséget lefoglaljuk. E módosításra itt kiemelten nagy szükség van a magyar emberek egészségének védelme érdekében.
Tisztelt Országgyűlés! Ha elfogadnánk Harangozó képviselő úr javaslatát a speciális jogrend és a korlátlan felhatalmazás tekintetében, akkor minden egyes különleges jogrend tekintetében már előre meghatároznánk egy olyan statikus kritériumrendszert, amely egy folyamatosan, dinamikusan változó helyzetre próbálna szabályozást kínálni. Az egyes különleges jogrendek esetében más és más jogosultságokat kell biztosítani az adott különleges jogrendben megjelenő helyzetre reagálva.
Ezek voltak a sarkalatos rendelkezéseket érintő módosítások. A továbbiakban, engedjék meg, tisztelt képviselőtársaim, tisztelt Országgyűlés, hogy ismertessem önökkel az egyéb fontosabb más módosításokat is.
A közúti közlekedésről szóló törvény módosítása értelmében 2023. január 1-jétől a gépjárművezetőknek nem lesz kötelező maguknál tartaniuk a vezetői engedélyt és a forgalmi engedélyt, a járművezetéshez szükséges okmányok meglétét és érvényességét az elektronikus nyilvántartásból lehet majd ellenőrizni. A módosítás egyszerűbbé teszi a rendőri igazoltatás lebonyolítását. Ugyanakkor, mivel a rendelkezés a belföldi járművezetésre vonatkozik, külföldön továbbra is szükségünk lesz arra, hogy ezek az okmányok továbbra is kéznél legyenek.
A módosítás továbbá egyszerűbbé teszi a járművezetők ügyintézését is: 2021. február 1-jétől az első vezetői engedély és forgalmi engedély kiadása iránti eljárás teljes mértékben elektronikus lesz. Ennek célja, hogy a vizsgázott személy mihamarabb megkapja a forgalmi engedélyt és a vezetői engedélyt. A sikeres vizsga letételének pillanatában az informatikai rendszerben annak ténye rögzítésre kerül, így a sikeres vizsga után közvetlenül lesz lehetőség a vezetői engedélyt és a forgalmi engedélyt érvényesíteni. Úgy gondoljuk, hogy ez egy olyan javaslat, amelyet mindenki tud támogatni, hiszen ez mindenkit egyformán kedvezően érint. Erre törekedtünk egyébként a törvényjavaslat valamennyi részének összeállításában is.
Tisztelt Országgyűlés! A bűnügyi nyilvántartási rendszerről szóló törvény módosításában kapott helyet egy új nyilvántartás létrehozása, melynek célja a vétlen nyomszennyezés kiszűrése, illetve ezáltal egyszerűbbé válik az elkövető azonosítása. Az így lefolytatott eljárás idő- és költséghatékonyabb lesz.
A körözési nyilvántartási rendszerről szóló törvényben rögzítésre kerül a célhoz kötött adatkezelés törvényes alapja. A módosítás célja, hogy elősegítse az eltűnt személyek felkutatását és személyazonosságuk megállapítását. A szükségesség és célhoz kötöttség elvét kellett segítségül hívnunk az eltűnt személyek, ismeretlen holttestek és hozzátartozók DNS-profiljának célhoz kötött adatkezeléséhez, megnövelve az esélyét a holttestek beazonosításának, valamint az elhunyt személyek sikeres és eredményes felkutatásának.
Az arcképelemzési nyilvántartásról szóló törvény módosításai azt a célt szolgálják, hogy az arcképelemző tevékenység eredménye növekedjen. Ennek keretében az arcképprofil-nyilvántartás forrásnyilvántartása bővítésre kerül, ami segítséget nyújt a bűnüldözés, bűnmegelőzés és a migrációs folyamatok során felmerülő cselekmények szakmai támogatásában.
Tisztelt Országgyűlés! Több törvény módosítását tartalmazza a nemzeti adatvédelmi nyilvántartások szakrendszerének továbbfejlesztése, megújítása elnevezésű NAVASZ-projekt, amelynek célkitűzése az egyes meghatározott ügycsoportok tekintetében az ügyintézési eljárás újjászervezése, valamint az ügyek elektronizálása, ami mind az ügyintézői, mind pedig az ügyfél oldalán időhatékonyságot eredményez. A projekt keretében a lakcím-, okmány- és járműigazgatási nyilvántartások szakrendszere megújul, ezáltal az informatikai biztonsági szint emelkedni fog, és a nyilvántartások együttműködése fokozódik.
A személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény módosításának keretében kiemelendő, hogy a közforgalmú személyszállítási szolgáltatások is igénybe vehetők lesznek az elektronikus személyazonosító igazolvánnyal. Ezzel az utazási jogosultság egyszerűbben ellenőrizhető.
A közfoglalkoztatásról szóló törvény módosításának értelmében a rendezetlen lakókörnyezet miatt jogerősen megállapított jogsértés esetén kerülhet sor a három hónapig tartó, közfoglalkoztatásból való kizárásra. A korábbi szabályozással ellentétben eljárási garancia, még egyszer mondom, eljárási garancia, hogy a kizárásra csak és kizárólag végleges hatósági határozatban kerülhet sor; a tiszti főorvos, a kormányhivatal, illetve a jegyző adhatja ki megállapított jogsértés esetén, és a rendezetlen környezet jelentette veszélyhelyzet megállapítása esetén kerülhet sor.
A kizárás vagyoni, szociális helyzettől, valamint nemtől és életkortól függetlenül bármely közfoglalkoztatotti körben részt vevő személlyel szemben alkalmazható. Cél a környezetünk és a közvetlen élőhelyünk rendben tartása, valamint az ország képének javítása.
A benyújtás előtt került be a csomagba, ebbe a törvényjavaslatba pozitív intézkedésként a vízgazdálkodásról szóló törvény keretében a felszín alatti vízkivételt biztosító vízi létesítmények, kutak engedélyeztetési határidejének a meghosszabbítása. A világjárvány miatt a vízügy területén is indokolt az állampolgárok kötelezettségének könnyítése, a felszín alatti vízkivételt biztosító, engedély nélkül létesített vagy üzemeltetett kutak bejelentésére a jogalkotó három évvel hosszabb határidőt biztosítana. A javaslat szerint ez az úgynevezett kútbejelentési moratórium. Így az illegálisan kialakított kutak utólagos egyeztetése az eddigi 2020. december 31-éig tartó határidő helyett 2023. december 31-éig kezdeményezhető bírságmentesen. Tehát három évvel meghosszabbodik a javaslat elfogadása esetén ez a határidő. Kérem, támogassák ezt is.
A határidő meghosszabbítása - és ez bírságmentesen tehető meg - a kérelmezőre nézve kedvező szabályt állapít meg, ezért a már folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell. Ezen intézkedés célja, hogy ösztönözze az illegális vízhasználókat kútjaik hatóságnál történő engedélyeztetésére, hogy a háztartási vízigényt kielégítő kutak nyilvántartása pontosításra kerüljön. További cél a mélyebb és rosszul kialakított kutak felderítése, a tisztább ivóvizet biztosító rétegek elszennyeződésének visszaszorítása miatt.
Az Európai Unió jogharmonizációs elvárásainak is meg kíván felelni a javaslat. Ennek keretében egyes törvények jogharmonizációs záradékának kiegészítésére is sor kerül.
Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat elfogadása erősítené az állampolgárok biztonságát, és azzal kezdtem, hogy a biztonság ebben a világjárványos időben is és minden időben a legfontosabb közösségi érték. Ezért kérem a tisztelt Országgyűlést, kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy a javaslatot vitassák meg és támogassák.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť