BŐSZ ANETT

Full text search

BŐSZ ANETT
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt engedjék meg, kérem, hogy néhány szót szóljak a tegnapi napról, ugyanis az ellenzék a hétpárti egyeztetésen elmondta, hogy amennyiben a kormány kész kompromisszumot kötni és időbeli hatályt szab a törvénynek, úgy az ellenzék kész a négyötödös felhatalmazás megadására, de a kormány ezt kategorikusan elutasította.
Én kérdést szeretnék most feltenni önöknek, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim. Ha önök arra hivatkoznak a törvény kapcsán, hogy nem szabnak határidőt, mert nem tudjuk, hogy meddig tart a járvány, akkor miért van határideje például a járulékfizetési kötelezettség elengedésének? Június 30-a. Miért van határideje a hiteltörlesztések moratóriumának? December 31-e. Önök és mi is tisztában vagyunk azzal, hogy lett volna megoldás arra, hogy a parlament akár online 15 naponta meghosszabbítsa a kormánynak adott felhatalmazását, és ezzel, ameddig a járványhelyzet megkívánja, fenntartsa a törvény hatályát, valamint a rendeletek hatályát.
Az Országgyűlés Hivatalának dolgozói egyébként kaptak otthoni hozzáférést, és olyan módon oldotta meg a Ház a technikai hozzáférést, hogy kizárólag bűncselekmény árán férhetnek hozzá idegenkezűek a Ház rendszeréhez. Ilyen módon tehát megoldható lett volna a parlament online szavazása. Mi magunk is terjesztettünk elő egyébként az otthoni munkavégzés ügyében egy törvénymódosító javaslatot, de az ellenzék padsoraiból több olyan módosító javaslat is érkezett, amely lehetővé tette volna azt, hogy a távolból, de dolgozzon az Országgyűlés.
Szeretném felhívni a figyelmet arra, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, hogy sehol Európában… - hiszen nagyon helyesen hivatkoztak arra, hogy rendkívüli intézkedéseket foganatosítottak az európai társaink, és ez igaz, itthon is erre van szükség, hangsúlyozom, hogy az ellenzék mind a gazdasági következmények kezelésében, mind pedig a járvány elleni védekezésben maximális támogatásáról biztosítja a kormányt, és készek vagyunk arra, hogy mi magunk is dolgozzunk ezért. Mi a felhatalmazási törvény időbeli korlátjának nemléte miatt nem tudtunk tegnap felhatalmazást szavazni önöknek, nem tudtunk eltérni a házszabálytól. Tegnap önök bizonyíthatták volna, hogy komolyan veszik a helyzetet, és készek egyezségre az ellenzékkel, egyetlen időkorlátot kellett volna elfogadniuk: 15, 30, 60 nap, akár önök megmondhatták volna. Nem voltak rá készek. De emellett még azt is bizonyították, hogy nem pusztán a közjogi, de a járványügyi helyzetet sem veszik komolyan, ugyanis az egyik képviselőtársunk, elhagyva a számára kötelezővé tett karantént, itt ült velünk ebben a teremben.
Hogy a járványügyi helyzetről is szót ejtsek, hiszen amikor leadtam a ma reggeli felszólalásomra az igényt, akkor még nem hallottam az önök tegnapi tájékoztatását arról, hogy érkeztek védőfelszerelések, illetve maszkok, azonban nem feledkezhetünk meg arról, hogy ezek mihamarabbi szétosztása is - túl azon, hogy örvendetes, hogy megérkezett több tízezer védőmaszk és védőfelszerelés hazánkba -, ezek haladéktalan szétosztása is rendkívül fontos feladat. Kérem, számoljanak be arról, hogy hol tartunk, ugyanis a Magyar Orvosi Kamarához változatlanul érkeznek azok a segélykiáltások, melyek szerint bizonyos egészségügyi intézmények teljesen védőmaszkmentesen vagy hatásosvédőmaszk- és védőfelszerelés-mentesen kénytelenek most dolgozni.
Olaszország drámája nagyban függött attól, hogy még a lappangási szakaszban nem biztosítottak megfelelő védőfelszerelést az egészségügyi dolgozók számára, ezért az egészségügyi dolgozók váltak a járvány elsődleges terjesztőivé. S nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy az egészségügyben dolgozók túlnyomó többsége nő, egy részük egyedülálló édesanya. Sokuknak most nem áll módjában a gyermekeik otthoni felügyeletét ellátni, hiszen az egészségügyi intézményekben vállalnak szolgálatot. Ha az ő gyermekeik most bemennek az ügyeletre, az óvodák, iskolák ügyeleteire, meglehet, hogy ők lesznek a járvány elsődleges terjesztői, ezért kellett volna már korábban is komolyan venni a megfelelő védőfelszerelések nemlétét.
(9.30)
A miniszterelnök úr ezenfelül azt mondta tegnap, hogy a kormánytöbbség az ország 133 legbátrabb embere. Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt gondolom, hogy a legbátrabbjaink ma az egészségügyi intézményeinkben teljesítenek szolgálatot, megfelelő védőfelszerelés nélkül. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki sorokból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť