DR. MELLÁR TAMÁS
DR. MELLÁR TAMÁS
DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Varga Mihály pénzügyminiszter pár nappal ezelőtt azzal a módosító javaslattal állt elő, hogy az alapítványokat támogató cégek számára az eredetileg tervezett 50 százalékos adóalap-kedvezmény helyett ez legyen 300 százalék, vagyis ez azt jelenti, hogy minden egyes, alapítványoknak adott forint mögött 3 forint adómentesség húzódik meg, ennyit biztosít majd a kormányzat a vállalkozások számára.
Első látásra nagyon furcsának, mondhatni, perverznek tűnik ez a módosító javaslat, mert gondoljunk bele, miért is akarna egy hivatalban lévő kormány lemondani a beszedett adóinak az elköltéséről, miért akarna erről lemondani; és miért akarná azt, hogy ezt ne a kormány dönthesse el, hanem a vállalkozók a saját belátásuk szerint hozzanak egy ilyen döntést. Tehát ez nagyon meglepő és nagyon kevéssé megmagyarázható.
De ne alkossunk elhamarkodottan véleményt, mert az, amit a pénzügyminiszter mond, Shakespeare szavait próbálom itt segítségül hívni: őrült beszéd, de van benne ráció. Ahhoz azonban, hogy megértsük a kormány valódi szándékát, amely mögött meghúzódik ez az intézkedési javaslat, vissza kell nyúlnunk az egyetemek privatizációjához, amit egyébként szintén egy igen perverz privatizációnak kell elkönyvelnünk. Minden bizonnyal a gazdaságpolitikai tankönyvek meg fognak emlékezni majd erről a privatizációról, amikor is egy tucatnyi, állami tulajdonban lévő egyetemet magánalapítványoknak adtak át, adták át a vagyonukat örökre és visszavonhatatlanul, hiszen nemcsak a működtetési jogot, hanem az alapítási jogot is átadták.
Attól lesz igazából perverz ez a privatizáció, hogy az ingyenes vagyonosztogatási dolognak legfeljebb akkor lehetett volna jogcíme, vagy akkor lehetett volna indokolni, hogyha az ingyenes vagyonátadás mögött a finanszírozást viszont rábízta volna erre az új tulajdonosra. De nem ez történt nálunk, hanem sokkal inkább az történt, hogy továbbra is a költségvetés finanszírozza az egyetemeket, az egyetemek folyó költségeit, tehát itt a vagyontárgyak ingyen való átadása mellett még megvalósul az is, hogy ezek az új alapítványok a költségvetésre is rájárhatnak.
Mivel a Fidesz-kormány egyre inkább látja azt, hogy a jövő évi választásokat nem fogja tudni megnyerni, ebből következően igen erőteljesen tart és fél attól, hogy vajon mi lesz majd ezekkel az alapítványokkal, az alapítványi formára átalakított egyetemekkel, ki fogja ezeket finanszírozni, mert az új kormány, elképzelhető, hogy nem fogja olyan bőségesen mérni a költségvetési támogatásokat (Dr. Völner Pál: Sőt, biztos!), mint ahogy a mostani kormány teszi ezt. Ezért találták ki ezt a konstrukciót, amely konstrukcióban igen erőteljesen érdekeltté tették a vállalkozásokat abban, hogy támogassák ezeket az alapítványokat, hiszen nagyon komoly adókedvezményeket kaphatnak, így próbálják egyébként kifogni a szelet az új kormány költségvetési vitorlájából.
Azonban van egy rossz hírem az önök számára: nem fog sikerülni ez a manőver, mert mi is tudjuk, hogy önök is tudják, ebből következően van elképzelésünk arra (Dr. Rétvári Bence: A rombolásra! Van elképzelés a rombolásra!), hogy hogyan lehet ezt a kérdést jól, törvényes keretek között megoldani úgy, hogy a társadalmi érdekek valóban érvényesüljenek. (Dr. Rétvári Bence közbeszól.)
Önök pedig sürgősen kezdjenek el kalapozni, pénzt gyűjteni arra az esetre, amikor a választások után majd kiderül, hogy az alapítványokba átmenekített kádereknek nem lesz majd mit elkölteni (Dr. Rétvári Bence: Jakab Péter…), illetve nem fogják tudni majd kifizetni a számukra megígért 1,5-2 millió forintos összegeket. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) Tehát azt szeretném önöknek… (Dr. Rétvári Bence: Idő! Lejárt az idő!) Bocsánat, lejárt az időm. Elnézést kérek! Köszönöm szépen, elnézést. (Dr. Rétvári Bence: Van ilyen.)
