MESTERHÁZY ATTILA

Full text search

MESTERHÁZY ATTILA
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Néhány gondolatot szeretnék megosztani itt a plenáris ülés keretében a jelenlévőkkel. Ugye, volt módunk, lehetőségünk már a Külügyi bizottság keretei között megvitatni mind a magyar elnökséggel kapcsolatos prioritásokat, mind a politikai nyilatkozattal kapcsolatos kérdéseket, így most tudok rövidebb lenni.
Alapvetően, amit Németh Zsolt elmondott a felszólalásában, azt gondolom, egy korrekt összefoglalója volt annak, hogy milyen lehetőségekkel jár egy ilyen soros elnökség vagy egy ilyen elnökségi lehetőség Magyarország számára, és úgy gondoltuk a prioritások meghatározása kapcsán is, hogy ezek olyan prioritások, amelyek a magyar nemzeti érdekeket, a magyar emberek érdekeit jól szolgálhatják. Éppen ezért ebben a tekintetben volt számos konzultáció is, ahogy erre Németh Zsolt utalt, a magyar Európa tanácsi delegáció keretein belül, ahol a pártok egyetértettek és támogatták ezt a prioritási sort, amelyről Németh Zsolt is és államtitkár úr is az imént beszámolt.
Tehát ez a prioritás valóban egy olyan feladatsort jelent a magyar kormány számára, amely akár európai fejlődéséhez, akár a magyar kisebbségek helyzetének javulásához vagy a jövő generációnak a lehetőségeihez egészen biztosan hozzá tud járulni. Úgyhogy én a magam részéről azt kívánom természetesen a magyar kormánynak ezzel kapcsolatban, hogy sikeres évet zárjanak, és ezeket a prioritásokat minél teljesebb módon tudja a kormány véghez vinni, és a külföldi partnerekkel sikeres eredményeket érjenek el.
A másik esetben, ami a politikai nyilatkozattal kapcsolatos, ebben kialakult egy vita, a Külügyi bizottság ugyan támogatta azt a módosító indítványt, amit az MSZP-frakció nevében jegyeztünk, és köszönöm is ezt a támogatást, de aztán a TAB-ban végül nem ment át ez a módosító javaslat. Mi azt gondoltuk, hogy néhány jelzős szerkezetben történő változtatás, illetőleg az Európa Tanács értékrendje, tevékenységi körébe tartozó kérdések közül a jogállamiság, az emberi jogok tiszteletben tartásának az erősebb hangsúlya javát szolgálta volna ennek a politikai nyilatkozatnak. Ebben volt, még egyszer mondanám, a Külügyi bizottságban egy egyetértés, de sajnálatos módon ez a TAB-on nem ment át. Így ez a módosító indítvány úgymond elveszett, és így az MSZP-frakció módosítási javaslata nem került befogadásra.
Mi azt gondoljuk, hogy ami a politikai nyilatkozatban van, az, mondjuk, 85 százalékban elfogadható számunkra, de fenntartom azt az állításomat, hogy a mi módosító indítványunk az ellenzéki pártok számára könnyebben elfogadhatóvá tette volna ezt a politikai nyilatkozatot.
(19.00)
Mi örültünk volna, ha mielőtt beterjesztésre kerül ez a politikai nyilatkozat, lehetett volna esetleg konzultálni akár informális keretek között és nem a parlament keretei között, szakértői szinten vagy politikusi szinten erről a szövegről, és akkor elkerülhettük volna az ilyen típusú problémákat. Sajnos, ez nem ebben a formában valósult meg, így mi a magunk részéről a politikai nyilatkozatot eddigi álláspontunk szerint nem fogjuk tudni támogatni, attól függetlenül, hogy azzal a célkitűzéssel, amit megfogalmaztak itt az előttem szólók, maradéktalanul egyetértünk.
(Folytatás 197/2-ben!)
• 2018-2022. országgyűlési ciklus • Budapest, 2021. május 17. hétfő • 197/2. szám
Országgyűlési Napló
(Az elnöki széket Jakab István,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Azért is érdemes talán erre odafigyelni, hiszen sokan dicsérték ezt a testületet, amelyet Európa Tanácsnak hívunk, de azért annyit talán érdemes megjegyezni, hogy az Európa Tanács hírnevét, megbecsültségét az elmúlt időszakokban meg-megtépázta jó pár korrupciós botrány. Ebből kifolyólag talán érdemes arra is odafigyelni, hogy ez a testület, ez a nemzetközi szervezet vissza tudjon térni ahhoz az úthoz, amit megalakulásakor kijelöltek a számára, és ami miatt Magyarország is egyébként csatlakozott ehhez a testülethez, nevezetesen: a kisebbségi jogok, az emberi jogok, a szabadságjogok maradéktalan teljesülését és kompromisszumok nélküli teljesülését támogassa, vagy tűzze ki azt a célt, hogy ezeket elősegítse a tevékenységével. Bizony, az elmúlt időszakban számos olyan botrány volt, ami arra mutatott rá, hogy egy picit ez a szervezet is letért arról az útról, amelyet az alapítói kijelöltek a számára, és bizonyos esetekben az emberi gyengeség rányomta a bélyegét ennek a szervezetnek a működésére is.
Igazából ennél hosszabban azért nem szeretnék beszélni, mert azt gondolom, a tartalmi észrevételekkel, ahogy az imént is mondtam, egyetértünk. Helyes és jó az, hogyha bármely ország Európában részt kíván venni abban a vitában, amely Európa jövőjéről szól - ez még akkor is így van, ha ebben a parlamentben az ellenzék és a kormánypárt mást gondol adott esetben Európa jövőjéről vagy az európai magyarok jövőjéről. Ettől függetlenül a vita termékeny tud lenni, és a vita hozzájárulhat ahhoz, hogy valóban segítsünk megépíteni egy olyan új európai jövőt, amely Magyarország számára is a nemzeti érdekeinek az érvényesítéséhez jó fogódzókat ad vagy jó terepet ad.
Mi a magunk részéről abban hiszünk, hogy az Európai Unión belüli részvétel nélkül Magyarországnak sokkal rosszabb jövője lenne; úgy szoktunk fogalmazni, hogy Európán kívül is van élet, csak nem túl jó. Éppen ezért mi minden olyan vitát, egyeztetést és kormányzati tevékenységet támogatunk, ami ezekhez a magasztos, morális célokhoz közelebb viszi az országot és ezt a nemzetet. Köszönöm szépen a figyelmet, elnök úr.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť