DUDÁS RÓBERT

Full text search

DUDÁS RÓBERT
DUDÁS RÓBERT (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! Az elmúlt időszakban, az elmúlt hónapokban több olyan című kormánypárti felszólalás volt, és körzetünk képviselőjének, Horváth Lászlónak az engedelmével én is azt a címet adom most neki, hogy „Gördülő kövek - rakjuk sínre a Tarna menti kőszállítást!” (Horváth Lászlóhoz fordulva:) Tisztelt képviselő úr, nagyon örülök, hogy ön is itt van a teremben, teljesen egyetértek; teljesen egyetértek, olyannyira, hogy alá is fogom írni a petíciót. Én azt gondolom, hogy vannak beruházások és vannak kérdések, amelyek nem szabad, sőt akár mondhatni, hogy egyik kérdésnek sem pártpolitikai alapon kellene eldőlnie, hanem úgy, hogy arra szüksége van-e a körzetnek, avagy nincs. Erre szüksége van. Teljesen mindegy, hogy mely párt képviselője nyújtotta be ezt a javaslatot, illetve kezd el érte dolgozni, én helyi, helyben élő képviselőként biztos, hogy mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy ez megvalósuljon.
Ugyanakkor engedjen meg ön is, illetve a tisztelt Országgyűlés is néhány gondolatot ezzel kapcsolatban. Azért joggal merül fel a kérdés, hogy hol volt a körzet képviselője az elmúlt tíz évben e kérdés kapcsán, hiszen ugyanúgy probléma volt ez a kérdés, sőt egyre nagyobb probléma. Mint ahogy ön is fogalmazott, én már nagyon sokszor fogalmaztam úgy, hogy a túlterhelt autók, a 40 tonnás, kővel száguldozó - mert ezek nem pusztán közlekedő, hanem száguldozó - autók teljesen tönkretették az utakat, repedeznek az út menti házak, tönkremennek az út menti járdák, balesetveszélyessé, sok helyen életveszélyessé válik az úton való közlekedés akár autóval is; arról már ne beszéljünk, hogy kerékpárral vagy gyalogosan is mekkora problémákat jelentenek ezek.
De hogy miért is mondom azt, hogy hol volt a körzet képviselője az elmúlt időszakban? Én még polgármester sem voltam, tehát nagyjából hét-nyolc évvel ezelőtt levelet írtam a megyei közgyűlés elnökének ezzel a problémával kapcsolatban. Levelet írtam a Heves megyei kormánymegbízottnak, önnek azzal kapcsolatban, hogy ezek az autók, ezek a kőszállító autók teljesen tönkreteszik a 2411-es, Recsk és Mátraballa közötti, egyébként a 23-as és a 24-es főutat összekötő 13 kilométeres szakaszt - akkor azt mondtam, hogy tönkreteszik, most pedig azt kell hogy mondjam, hogy tönkretették, teljes mértékben tönkretették -, válaszra sem méltattak. Hét-nyolc év eltelt, válaszra sem méltattak, pedig meg lehetett volna előzni, hogy egyébként elmondható, hogy nyomokban még aszfaltot tartalmaz némely úthálózat, annyira leromlott.
De vissza a petícióhoz! Még egyszer mondom, alá fogom írni, és egyetértek, hogy ezt meg kell valósítani. De azért az is elgondolkodtató, hogy kormánypárti képviselőként, mondhatni, a rendszerváltás óta a parlament padsoraiban ülve, jelenleg is képviselőként petícióval fordul az emberekhez, és nem egyenesen a kormányhoz. Hát, ha lenne megfelelő befolyás, én azt gondolom, hogy ezt meg kéne valósítani. Ha ön is nap mint nap arra járna, akkor nem petícióhoz fordulna, és esetleg hamis illúzióba ringatná az embereket, hanem egyenesen a kormányhoz fordulna. Ha azt mondja, hogy ehhez szükség van erre, és a felszólalásában ezt megemlítette, nyomásgyakorlás címén, hiszen forrásra van szükség, akkor engedje meg, hogy megemlítsem azt, hogy a múlt héten én benyújtottam költségvetési módosítóban azt, hogy a Tarna menti kőszállítás finanszírozását a központi költségvetés tartalmazza és vállalja. Ez jelent garanciát és biztosítékot arra vonatkozóan, hogy ez tényleg megvalósul. Nem kell kuncsorogni, nem kell kilincselni, nem; benne van a központi költségvetésben, innentől kezdve biztos, hogy meg fog valósulni - ön nem csatlakozott hozzá, képviselőtársam.
De akkor még egy rövid gondolat. A Recsk és Kálkápolna közötti szakasz megfelelő minőségű sín tekintetében, tehát ott ez meg tud valósulni. És a Recsk és Kisterenye közötti szakasz? Hiszen az általam említett Recsk és Mátraballa útvonal pontosan ebbe esik bele, a 21-es főút tavaly-tavalyelőtti befejezéséig pontosan ezen haladt át több tízezer, éves tekintetben több tízezer kőszállító autó - teljes mértékben tönkretették az utat és az ott élőknek az életét. Nagyon sajnálom egyébként, hogy az erre az útra vonatkozó költségvetési módosítómhoz sem csatlakozott. A jövő héten a kormányt fogom kérdezni azzal kapcsolatban, hogy ha már nem támogatták a költségvetési módosítóimat, tervezi-e a kormány, ha igen, milyen formában.
Egyébként pedig zárásként hadd mondjam el, hogy ha önnek is a körzet - és tényleg, ezt Budapestről, de még Egerből sem lehet látni - az otthona lenne, és nemcsak ritkán járna arra (Az elnök csenget.), hanem nap mint nap, úgy, mint én, akkor már rég foglalkozott volna vele. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť