Budavár visszavételétől a legújabb időkig.
Budavár visszavételétől a legújabb időkig.
A száznegyvenöt évig tartó török uralom Budapestet a Mátyás király által meghonosított renaissance építés korszakának kifejlődésétől megfosztotta. A már netalán megvolt renaissance épületek a törökök alatt elpusztúltak, újak nem keletkezhettek, így az építés e korszakából emlékűl sincs fővárosunkban semmi. Míg nálunk a török parancsolt, azalatt a nyugati országok építészete nagy átalakúláson esett át. Budavár visszavételekor már minden felé el volt terjedve a barokk, vagy máskép a késő renaissance építés. Igaz, a teljesen elpusztúlt testvérvárosok helyreállítása bő alkalmat nyújtott volna, hogy az akkor dívó építésben lépést tartsunk a művelt Nyugattal, de az ország és a főváros kedvezőtlen körűlményei, kivált pedig a nagyobb alkotások anyagi és művészeti föltételeinek, az építtetőknek és az építőknek teljes hiánya miatt lehetetlen volt itt az építés föllendűlése. A visszafoglalás után harmincz évvel, a XVIII. század elején indúlt meg lassú léptekkel és kizárólag idegen szellemi tőke segélyével a tevékenység.
A Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőháza.
Rauscher Lajostól
A mostani egyetemi templom, akkor a pálosok temploma, nyitja meg a művészetileg jelentékenyebb épűletek sorát. 1715-ben május 25-ikén tették le az alapkövét, de a templom csak 1776-ban fejeztetett be. Az építész neve ismeretlen; nagyon valószínű, hogy a szerzetesek a tervet külföldről, még pedig a legközelebbi nyugati szomszédságból kapták. Megegyezik az Olaszországból a XVI. század közepe óta az egész katholikus világban és nyugati szomszédságunkban is általánosan elterjedt barokk építésmóddal; nem közelíti ugyan meg más országoknak ez időbeli nagyszerű alkotásait, mindazáltal szép arányainál, értelmes elrendezésénél, összhangzatos fölépítésénél, derűlt, gazdag belsejénél fogva említésre méltó. Egyszerű külsejét pillérek tagozzák, a homlokzat oromfalát közre fogó két toronynak hagymaalakú sisakfödele van. Egyhajójú; az oldalhajók helyén kápolnák vannak, melyeknek félkörívű tágas nyílásai között a hajó falait korinthizáló páros pillérek tagozzák, fölöttük erős alakítású főpárkány fut végig. Mennyezete az ablakok és ezeknek boltczikkelyei által bemetszett és hevederek által mezőkre osztott dongaboltozat, melynek erős támasztékai a kápolnákat elválasztó falak. Két hatalmas oszlopon nyugvó diadalív választja el a szentélyt a hajótól. A szentély a hajóhoz csatlakozó négyszögű térségből és ellypsis-alakú fülkéből áll, mely oltárhelyűl szolgál; az előbbit lemetszett gömbboltozat, az utóbbit félkupola födi. A főoltár hátterében élénk mozdúlatú szobrokkal díszített, pompás hatású oszlopos barokk alkotmány áll. A kápolnák oltárai is igen gazdagok. A falak, a pillérek, a diadalív nagy oszlopai, a főpárkány, nemkülönben a főoltár mögötti oszlopos alkotmány változatos színű stucco-márványból valók. A hajó, a szentély és a kápolnák mennyezetét festett építészeti alkotmány tagozza; a mennyezet mezőiben az élénk színű falfestmények Bergl János jó hírű alsó-ausztriai festő művei és az orgonakarzaton olvasható fölírás szerint 1776-ban készűltek.
A lánczhíd.
Háry Gyulától
E korbeli második jelentékenyebb egyházi épület a budai vízivárosi plebánia-templom. Olaszországból szerzett húsz terv közűl kiválasztott, de ismeretlen szerzőjű terv szerint 1740-ben kezdték építeni és 1746-ban fejezték be. Külseje hasonlít az egyetemi temploméhoz, de sikerűltebb alakítású. Különösen szép a két toronynak karcsú sisakfödele; a tornyok közötti oromfalat ívalakú párkány fejezi be. A külső látszat szerint hosszú hajós és meredek nyeregtetővel födött templom belsejében egy középponti elrendezésű második épület emelkedik, melyet kivűlről semmi sem árúl el. E középponti épület alaprajza nyolczszögű és kupola födi; két tengelye irányában négy felől egy-egy apsis csatlakozik hozzá, melyeknek záradéka a külső épület egyenes fala. A bejárat felé eső s vele átellenben a szentélyűl szolgáló apsis mélyebb, a jobbra és balra fekvők sekélyebbek és ez utóbbiakban egy-egy rokokó díszű mellékoltár áll. Egy részt a külső falak, más részt a belső középponti épület falai közé eső szabálytalan térségek emeletre vannak osztva. A bejárat mellettiekbe vannak a tornyok beépítve, s azért kisebbek, a szentély mellettiek közűl az egyiknek, alsó része sekrestyéűl szolgál, a másikban a szent-sír van fölállítva. Emeleteik oratoriumok. A szentélyre néző, szélesnyílású és kőből faragott pompás erkélylyel ellátott két oratorium legjobb részlete a templom belsejének. A szentélynek festménynyel díszített gömbboltozata és az oltár mögötti oszlopos alkotmány, melyet Mária családjának tagjait ábrázoló szobrok díszítenek, szintén igen jó hatásúak.
A XVIII. század folyamán épűlt, de művészeti tekintetben kevésbbé jelentékeny templomok Budán: az Erzsébet-szűzek temploma, továbbá a Ferencz-rendiek temploma, mely előtt az Ágoston-rendieké volt, és a tabáni plebánia-templom. Ez utóbbi 1802-ben leégett s csak több év múlva építtetett föl. Pesten e századból valók a Domonkos-rendiek, most az angolkisasszonyok temploma, a Ferencz-rendiek temploma, meg a szervitáké. Emezt a rajta nem régiben eszközölt újítás teljesen megfosztá barokk külsejétől.
A török uralom utáni időben keletkezett világi épületeink között a legrégibb és egyszersmind legkiválóbb, a Károly-kaszárnya. III. Károly uralkodása alatt 1716-ban kezdték építeni. Martinelli Antal Eberhard császári építész terve szerint négyezer rokkant harczos befogadására volt szánva és négyudvarú lett volna, azonban csak a főhomlokzat, meg a két udvart övező szárnyai épültek föl, és ezzel, miként a homlokzat középső attikáján levő fölírat mondja, 1728-ban az egész épületet befejezettnek tekintették. Nem mondhatjuk palotaszerűnek e három emeletes épületet, de az építész atyjának, Martinelli Domonkosnak, hagyományait megőrizve oly művet hozott létre, mely nagy terjedelménél és ezzel összhangzó nagy arányainál fogva monumentális jellegű. A 190 méter hosszú homlokzatot öt csoportba osztott pillérek tagozzák, melyek az első emelettől a főpárkányig nyúlnak. A két udvarba vezető két szélső kapuzatot, melyeken egy nagyobb és két kisebb bejárat nyílik, pilléreken kivűl, két-két kisebb dombormű, fölűl pedig négy-négy római szabású trophaeum díszíti. Legkiválóbb a homlokzat középső része, különösen a kapu, melynek két oszlopon nyugvó háromszögű oromfalán három jellemző barokk szobor áll; középen Atlas hatalmas alakja, a mint meggörnyedt vállain nagy erőfeszítéssel a földgömböt tartja; jobbja felől a háborút, balja felől pedig a békét jelképező női alak áll. A főpárkány egyenes vonalát három attika élénkíti, melyeken szintén jelképes szoboralakok állanak, ormukat pedig a császári sas foglalja el. A középső attika mögött a tetőből kiemelkedő egyszerű torony jelzi a két udvart elválasztó szárnyba épített kétemeletnyi magas, tágas házi templomot, melyet utóbb a legénység számára termekké alakítottak át. Most a földszínten megmaradt oszlopokon, a második emeleti dongaboltozaton, az oltárhely félkupoláján és a főpárkány maradványain kivűl a templomnak más nyoma nincs.
Az alagút bejárata a lánczhíd felől.
Benczúr Bélától
A budai várban III. Károly által emelt úgy nevezett fegyvertár egyszerű egyemeletes épület, azonban kapuja és oromfala említésre méltó barokk-alkotás. A kaput szegélyező két oszlopon egy-egy római harczos szobra áll, a főpárkány közepén kiemelkedő háromszögű oromfal mezejét domborművű császári sas és a hadi jelvények töltik ki, az oromfal két szélét egy-egy római trophaeum foglalja el, csúcsán pedig egy merész alakítású szobor Herkulest ábrázolja, a mint hatalmas csapással leüti a hétfejű hydrát.
A királyi palota Mária Terézia idejéből való legkiválóbb épülete a fővárosnak. A budai várhegy legdélibb végén a török uralom alatt romba dűlt és utóbb lehordott régi királyi vár helyének mintegy felét foglalja el. Hillebrand József császári építész és főmérnök 1748-ban kezdé építeni és 1777-ben fejezte be. A palotának nyugat felé a barokk palotát jellemző patkóalakú nyílt udvara van, az oldalszárnyak egy-egy zárt udvart alkotnak, az éjszaki szárnyban van a Szent Zsigmondról nevezett udvari kápolna. A Hillebrand József terve szerint épűlt palota kétemeletes volt. A Dunára néző 170 méter hosszú főhomlokzat kiszökő középső részét egész hoszszában az emelettől a főpárkányig nyúló pillérek tagozták, a négy középső pillér előtt pedig nyílt erkélyt képző négy római oszlop állott. Ezek fölött háromszögű oromfal, e mögött pedig karcsú kupolaszerű torony, melytől jobbra és balra, valamint az épületnek szintén pillérekkel és oszlopokkal tagozott két szélén egy-egy Mansarde-tető emelkedett. Az épület e külseje a kedvező fekvés daczára szerény hatású volt. A III. Károly uralkodása idejéből való, s előbb említett nehány építményünkön fölismerhető az építészek szelleme, kik a XVII. század végén és a XVIII. század elején Bécsben a barokk építést képviselték. Ezek: erlachi Fischer János Bernát, Martinelli Domonkos és Hildebrand Lukács, a helyi körűlményekhez mért nagyszerű elrendezésnek, az összhangzatos hatású nagy arányoknak és a pompás, sokszor szertelen díszítésnek igazi mesterei. Hillebrand József építménye ellenben hűen visszatükrözi a bécsi építészetnek e mesterek halála után, még Mária Terézia uralkodása alatt hirtelen bekövetkezett elernyedését. Az 1849-ik évi ostrom alkalmával sok kár esett a palotában, az ötvenes évek elején e károkat kiigazították, a főhomlokzat középső részére harmadik emeletet építve a nyitott erkély négy oszlopát kettővel szaporították, az oromfalat eltávolították, és a kupolaszerű torony helyébe Mansarde-tetőt emeltek. Ez átalakítások azonban nem adták meg a palotának azt a nagyszerűséget, melynek az előtt is híjjával volt.
A Mária Terézia uralkodása elején még dívott építésnek nálunk jellemző képviselője volt az egykori Grassalkovics-féle palota, mely a Hatvani-útcza 4-ik számú ház helyén állott, s nehány évvel ez előtt lebontatott. Nem volt valami kiválóbb építmény; de említésre méltó a kapuja, melynek két felén oszlopalakú talapzaton álló egy-egy hatalmas izomzatú férfi szobra tartá az erkélyt. Ugyanezen időből való, de kevésbbé sikerűlt alakítása a Kötő-útcza 10-ik számú ház kapuja és erkélye.
A Magyar Tudományos Akadémia palotája.
Dörre Tivadartól
Budavár visszavétele után az építkezés, noha bő alkalom kinálkozott rá és a szükség is parancsolta, úgy Budán, mint Pesten száz évnél tovább csak a legszükségesebbre szorítkozott. Ez általános kimerűltségből és mindenféleképen kedvezőtlen körűlményekből származó pangást a XIX. század elején örvendetes lendület váltotta föl. A kettős város közűl a balpartinak már természeti fekvése is kedvezett, hogy a jelen század elején a nemzeti szellem újra ébredésével nagyobbszerű fejlődésnek indúljon; de nem kevésbbé nagy szerencséje volt az is, hogy József nádorban, ki már 1808-ban szépítő bizottságot szervezett, és Széchenyi Istvánban, ki igazi nemzeti középponttá emelte, olyan barátai támadtak, kik az egyszerű kalmár városkát az újabb kori nagyvárosok mintájára szervezték és fejlesztették.
Az ekként kezdődött élénkebb tevékenység idejében jutott el hozzánk a classicus kori művészet egyszerű formáira törekvő, görögös ízlésű építés, mely az eszmében gazdag, merész és pompás, de sokszor szertelenkedő, utóbb pedig elsatnyúlt barokk és rokokó művészetet Francziaországban és a többi nyugati országban már a XVIII. század derekán fölváltá. Ekkor már véget ért Bécs építészetének legfényesebb korszaka, mely alatt oly számos és oly nagyszerű alkotás keletkezett, hogy az utána következő classicismusnak igen kevés tenni valója maradt, kivált miután ott a körűlmények is kedvezőtlen fordúlatot vettek. Magyarország újból keletkező fővárosában ellenben tág tér kinálkozott az építészet ez új irányának, mely ide Bécs révén amúgy is gyönge erejében megfogyatkozottan jutott el. Legkiválóbb művelője Pollák Mihály bécsi származású építész volt, ki 1804-ben telepedett le Budapesten, s tevékenységét 1805-ben kezdte meg, midőn Amon bécsi udvari építész terve szerint fölépíté a mai Gizella-téren a régi német színházat. E teleknek a Dunára szolgáló részén nem sokára megkezdé és 1830-ban befejezé a városi tánczterem (redoute) építését. A Ludovika-akadémiát 1829-től 1835-ig építé. Ezek voltak akkor fővárosunk legjelentékenyebb görögös ízlésű épületei. A színházat 1847-ben tűzvész pusztította el, falait a 70-es évek elején hordták le és helyén a Haas-féle bérház épűlt; a redoute-épületet az 1849-ik évi bombázás romba döntötte; a Ludovika-akadémiát a legújabb átalakítás kivetkőzteté görögös jellegéből.
A Ferencz-városi plebánia-templom.
Benczúr Bélától
1837-től 1847-ig építé Pollák legkiválóbb művészi alkotását, a Magyar Nemzeti Múzeumot. Ennek alaprajza hosszúkás négyszög; körűlzárt és keresztszárny által két udvarra osztott, szabadon álló, terjedelmes épület, aránylag alacsony, s inkább alapépítményhez hasonlító földszíntje fölött két emelete van. Egyszerű, minden építészeti dísz nélkűl való homlokzata közepén szabad lépcső vezet az emelet magasságában emelkedő nyílt oszlopcsarnokhoz. Ennek hatalmas nyolcz korinthusi oszlopán az épület koronájaként nyugszik a háromszögű oromfal, melynek mezőjét horganyból öntött hét allegoriai szobor foglalja el: Pannonia koszorúkat nyújt a művészetnek, a tudománynak, a történelemnek és a hírnévnek; a mező jobb sarkában fekvő ifjú alak a Tiszát, a bal sarkában fekvő aggastyán pedig a Dunát jelképezi. Monti szobrász e műveinek nincs díszítő hatásuk, s nem is az épület czélját juttatják kifejezésre, hanem inkább jellemzik az azon időbeli szobrászat szellemtelenségét. Az oszlopcsarnok falában bemélyített mezők vannak domborművek számára, melyek azonban nem készűltek el. A főbejáratúl szolgáló kapu kerete leggazdagabb díszítményű részlete az épületnek és sokban hasonlít az athenei Erechtheion kapujához. Az épület ünnepi helyisége, az előcsarnok, melybe a főkapun át lépünk, az utána következő lépcsőcsarnok, az ebből nyíló második emeleti előcsarnok, s az ezt követő díszterem kivétel nélkűl oly egyszerűek, mint a homlokzat; az építész következetesen kerűlte a gazdag, változatos díszítményt; a hatást a világos, könnyen érthető elrendezésben és a fölépítésnek egyszerű elemeivel: oszlopokkal, pillérekkel, gerendákkal, majd merészen lapos boltozatokkal alkotott szerkezetben kereste. E czélját tökéletesen el is érte. Az oszlopokkal és pillérekkel több részre osztott és lapos gömbboltozatú előcsarnok, a második szakaszánál jobbra és balra szétágazó főlépcső, melynek két oldalán a második emeleten korinthusi oszlopos folyosó van, azután az oszlopokkal, pillérekkel és fülkékkel tagozott, kupolával fedett, felűlről világított, köralakú tágas csarnok, mely a római Pantheonhoz hasonlít, végűl a szintén oszloprendes, vízirányos mennyezetű és felűlről világított díszterem egyaránt nagyszerű, s ünnepélyes hatás tekintetében jóval fölűlmúlja az egyszerű, de jelentékeny hatású homlokzatot. Az oszlopoknak, pilléreknek és falaknak részben újabb időben készűlt, változatos színű stucco-márvány burkolata derűltebbé teszi e helyiségek architektonikus hatását, a lépcsőcsarnoknak pedig kiváló díszére szolgálnak a Lotz Károly és Than Mór által festett történeti ábrázolások. Ez épület ma is méltó büszkesége és dísze fővárosunknak, a mennyiben a korabeli épületek között ritkítja párját, nálunk pedig azóta nem keletkezett palota, mely hatás tekintetében hozzá fogható volna.
A főhomlokzat A szentély felől
A Lipót-városi plebánia-templom.
Benczúr Bélától
Pollák Mihálylyal még három építésznek volt része az akkori élénk építészeti tevékenységben. Hild József építé 1827-től 1830-ig a kereskedelmi testület épületét, melynek oszlopcsarnokos tekintélyes homlokzata a Ferencz József-térnek ma is díszére van. Ugyan ő készíté a Lipót-városi plebánia-templom első tervét, s az építést a szerint 1851-ben meg is kezdte. A Zitterbarth Mátyás építette nemzeti színház (1835-től 1840-ig), egyik legjellemzőbb classicizáló építménye volt a fővárosnak, míg az újabb időbeli átalakítás egészen ki nem vetkőzteté eredeti jellegéből. A megyeháznak az 1838-iki árvíz által megrongált része lebontatván, helyébe a mostani kétemeletes, oszloprendes homlokzatú épületet szintén Zitterbarth Mátyás építé (1838–1841). Végűl Kasselik Ferencz műve a régi városház (1844), a classicizáló építés legvégső szárazságának e képviselője. Utólag harmadik emeletet építettek rá, megtartva a homlokzaton az első emelettől a főpárkányig nyúló pilléreket, továbbá a főpárkány fölötti attikát és az erre helyezett szobrokat, valamint a homlokzat közepén emelkedő tornyot is.
E nyilvános épületek azonban nem merítik ki az említett építészek működését, annál kevésbbé nyújtanak teljes képet a classicismus szerepéről a fővárosi építkezésben. Még a múlt század végén épűlt két kűlvárosi plebánia-templom; mindegyik mintegy jelzé a balparti város jövendőbeli terjedésének irányát. A Teréz-városi templom (1794) egytornyú és egyhajójú; a József-városinak (1797) két tornya, de szintén egy hajója van. Mindkettő művészet nélkűl classicizáló építmény. A reformátusoknak szintén görögös ízlésű, de művészileg alig jelentékenyebb temploma 1803-ból az ágost, evangelikusoké 1805-ből való. A magánházak közűl megemlítjük gróf Zichy Paulai Ferencznek Papnövelde-útcza 6. szám alatti egyemeletes palotáját, melynek a barokk művészetre emlékeztető kovácsolt vas kávájú erkélyét négy sima törzsű oszlop tartja; attikáját mythosi jeleneteket ábrázoló, de művészeti érték nélkűli domborművek és szobrok díszítik. Az egykori gróf Sándor-féle, most miniszterelnöki palota szintén egyemeletes; földszintje előtt szabadon álló dór oszlopok tartják a homlokzat egész hoszszában elnyúló erkélyt; az emelet ablakai fölött a falba bemélyített hosszúkás mezőkben domborművű ábrázolások vannak; a homlokzat közepén emelkedő oromfal nagy mezőjében karcsú római számok hirdetik a korabeli művészet szárazságát és az épület keletkezésének évét (1806). Pollák Mihály építé a Szép-útcza 6. szám alatti palotát, mely az előtt gróf Győryé volt, most gróf Szapáry Géza tulajdona. E saroképület két egészen sima homlokzatának nincs egyéb dísze, mint bemélyített, ablakszélességű mezőkben elhelyezett domborművek: szép tagoltságú oszlopos kapualja azonban arról tanúskodik, hogy Pollák a szerkezeti elemekkel korlátozottabb téren is tudott összhangzatos hatású elrendezést alkotni. Hild József különös kedvét lelte a merész szerkesztésű boltozatokban, a minek szinte hihetetlen példájaként és egyszersmind építészeti furcsaságként fölemlítjük az Angol királynéhoz czímezett vendégfogadó kávéházát.
A gróf Károlyi-palota az Eszterházy-útczában.
Háry Gyulától
Ezeken kivűl a város régi részeiben, Budán a vár és a víziváros útczáiban, Pesten a Ferencz József-, Gizella-, Erzsébet-, József- és a Deák-téren, a Nádor-, Dorottya- és a Váczi-útczában, a Károly-körút egész hoszszában és egyebütt lépen-nyomon fölkeltik figyelmünket e század első feléből való magánházak, melyek legnagyobb részt az említett mesterek építményei. Vannak köztük olyanok, melyeknek oszloprendes, oromfalas homlokzata nagyobb hatásra van számítva; vannak ismét olyanok, melyeknek homlokzatát szerényebb pillérek tagolják, egy részük pedig megelégszik classicus kori istenség vagy hős medaillonba foglalt domború mellképének, vagy virág- és levélfűzérnek még egyszerűbb díszítményével, legnagyobb részük még ennél kevesebbel is beéri. De, habár igen egyszerűek és szerények, és távolról sem akarnak művészeti alkotásoknak vétetni, még sincsenek híján a classicismus valamely ismertető jelének, s annyiban minden esetre érdekesek, a mennyiben tanúi annak, hogy Budapest e század elején kezdődött újjá építésében mily általános volt a görögös ízlés. És míg a régi Bécsnek építészeti jellegét a nagy arányú, pompás díszítményű hatalmas barokk építmények képezik, addig a régi Pest építészetének amazoknál mintegy száz évvel ifjabb emlékei képzelő erő nélkül való, száraz és szerény görögös épületek.
Budapestnek van egy építménye, mely az imént fölsoroltak nagyobb részével egy időből való ugyan, de tőlük merőben elüt. Ez a lánczhíd. Építését Tierny Clark Vilmos angol mérnök terve szerint 1838-ban kezdték s 1848-ban fejezték be. 1849 november 20-ika óta zavartalanúl szolgál a közforgalomnak e kiválóan gyakorlati czélú építő művészeti remek. A folyam medréből sziklaként kiemelkedő délczeg s szilárdságában fönségesen nyugodt két pilléren függ a két partot összekötő két óriási láncz. A hídfőknek és a pilléreknek egészben és a legapróbb részletekig értelmes és szabatos alakítása teljes összhangban van a technikai szerkezettel, azt világosan kifejezi. Az önmagában ekként összhangzatos alkotmány csudálatosan beilleszkedik a helynek természetadta hatalmas arányaiba is. Ebből egy második, a környezettel való összhang áll elő, és a híd a Dunát, annak két partját, az épületek tömegét egységes, harmonicus egészbe foglalja össze, s a két város legjellemzőbb vonása. A lánczokban rejlő erőt, és a környezettel összhangzó arányok és formák hatásának fönségét mintegy jelképezik az állatok királyának a hídfőknél jobbra-balra magas és egyszerű talapzaton nyugvó alakjai. A művészi lángelme e csudás, a maga nemében páratlan alkotása a classicus művészetre emlékeztet, de nem a XIX. század első felében dívott classicismusnak, hanem a XV. századbeli renaissancenak szellemében fölfogott classicus művészetre. Ily mű fogamzása csak annak lelkében volt lehetséges, a ki a renaissance nagy építész-mérnökei: Brunelleschi és Michel-Angelo szemeivel nézte a classicus Róma építész-mérnökeinek bámulatos alkotásait. Örökké rejtély marad, hogy e lélek egy angol mérnökben lakozék, s hogy hazánk fővárosát ajándékozá meg alkotásával, melyhez művészeti tekintetben hasonló sincs sehol egyebütt.
Az 1848/9-iki eseményeket követő általános lehangoltság bénítólag hatott a főváros építkezésbeli tevékenységére is. 1853-tól 1855-ig készűlt Clark Ádám terve szerint a lánczhíd előtti térről a várhegyen keresztűl a Krisztina-városba vezető alagút, melynek a lánczhíd felőli dór oszlopos, egyszerű és jellemzően zömök arányú kapuzata említésre méltó építmény. Az ötvenes években építé Förster Lajos bécsi építész a Dohány-útczai zsidó templomot. Ez változatos színű nyers tégla építmény. Kéttornya gömbbel végződik. Egészben véve azonban kevésbbé szerencsés utánzata az arab-mór építőművészetnek.
Gróf Batthyány Lajos villája az Andrássy-úton.
Benczúr Bélától
Időrendben ezek után következő két középület, a Vigadó és az Akadémia palotája kiváló helyet foglalnak el a fővárosi építkezésben, művészeti jelentőségük azonban nincs arányban a rájuk fordított egy-egy millió forintot meghaladó összeggel. Az 1849-ik évi bombázás alkalmával romba dűlt régi redoute helyén 1859-től 1865-ig épűlt a Vigadó. A Dunára néző egyemeletes, nagy arányú, helyesen tagolt homlokzatának és térséges, tekintélyes elrendezésű belsejének sajátos jelleget kölcsönöz a sokféle elemből összekevert, szertelenűl változatos, árnyékrajzolat nélkűli, lapos díszítmény, mely e fogyatkozásainál fogva az épület jól tagolt tömegeinek hatását is jelentékenyen csökkenti. Nem közönséges művészi képességű építőjének, Feszl Frigyesnek, eredeti nemzeti jellegű épület lebegett a szeme előtt, de megtévedvén, oly művet hozott létre, mely csakis meghiúsúlt kisérlet, vagy inkább építészeti különösség jelentőségével bir. Az épület belsejének művészi díszéűl szolgálnak a Lotz Károly és Than Mór által festett s jól összeválogatott allegoriai, regei és történeti tárgyú falképek.
A nemzet maga iránti erős bizodalmának és a politikai helyzet kedvező alakúlásába vetett reményének adott kifejezést a lelkes közadakozás által, melylyel a Magyar Tudományos Akadémia palotájának építéséhez szükséges összeget előteremté. A palota Stüler Ágoston porosz építésznek a pályázaton első díjjal kitűntetett terve szerint 1862-től 1864-ig épűlt. Kétemeletes homlokzatának három nagy szakasza közűl a középső tetemesen kiszökik és a két szélsőnél egy egész emelettel magasabb, úgy, hogy ezek a háttérben inkább a középső fő épület szárnyainak látszanak. A középső részben elhelyezett díszteremnek kivűlről való e határozott, de még sem következetes megjelölése kedvéért veszendőbe ment az egységesebb és jól tagolt homlokzat hatása. Schinkelnek, a görög építés mesterének tanítványa nem egészen a mester elvei és izlése szerint, az olasz renaissance építészet elevenebb formáival pazarúl díszíté a homlokzatnak emeletenkint páros oszlopokkal tagolt középső részét. A térséges előcsarnokot salzburgi márványból való és két rendben elhelyezett négy-négy páros oszlop három hajóra osztja. Az e fölött nehány lépcsőfokkal magasabban és keresztben fekvő oszlopos folyosó, az ebből nyíló lépcső, mely az emelet félmagasságában csigaalakú két ágra oszlik, az emeletnek a földszíntihez hasonló folyosója, végűl előcsarnok nélkűl, egyenesen a folyosóba nyíló díszterem elrendezés tekintetében nem oly hatású, mint az épület czéljának jelentősége megkivánná. A díszterem karzatát szintén salzburgi vörös márványoszlopok, tükör boltozatú díszes mennyezetét pedig káryai nők szobrai támasztják. Újabban a díszterem egyik falára Lotz Károly által festett képsorozat, mely három jelenetet ábrázol a magyar közműveltség történetéből, továbbá a mennyezetnek Schikedanz Albert építész által festett díszítménye kedvezően megváltoztatta a korábbi befejezetlen állapot ridegségét.
A magyar államvasútak nyugdíjintézeti házának arkádja.
Háry Gyulától
Az ország alkotmányának 1867-ben történt helyreállítása, kivált pedig az 1870-dik évi X. törvényczikk korszakot alkot Budapest építészetének történetében. E széles látkörű törvényhozási intézkedés gróf Andrássy Gyula akkori kormányelnöknek egyik legnagyobb államférfiúi műve, mely neki József nádor és gróf Széchenyi István, a főváros e századbeli újjá alkotói mellett méltó helyet biztosít. A törvény a főváros szabályozását és emelését, mint a hazai ipar és kereskedelem fejlődésének nélkülözhetetlen föltételét országos érdeknek nyilvánítá; a kormánynak e czélból fővárosi pénzalap czímén külön kezelendő 24 millió forintot bocsátott rendelkezésére és a szabályozás folytán szükségeseknek mutatkozó vállalatok tervezésére, s azok megvalósításának vezetésére a fővárosi közmunkák tanácsát léptette életbe. E tanács által hirdetett pályázaton a tíz versenyző között Lechner Lajos mérnöknek első díjat nyert terve fogadtatott el némi módosítással az általános szabályozás alapjáúl.
Ekként a magyar főváros is rálépett az ipar és a kereskedés mai követelményeit szemmel tartó átalakúlás útjára. A törvény rendelete szerint a lánczhíd a részvénytársúlattól megváltatott, a Duna a főváros határában szabályoztatott, mind két partja kiépíttetett; e nagy munkával együttesen elkészűlt a Margit-híd, majd a vasúti összekötő híd; közlekedési fő vonalként megnyílt először az Andrássy-út, melynek legalább egyelőre kiválóan fényűzési jelentősége van; ezt követte a nagy körút, mely a Margit-hídnál kezdődve a Dunától a Dunáig megy és jól kiszámított félkörben mindenütt középen szeli át a Belváros körűl fekvő külvárosokat; a Belváros kerülete a Deák Ferencz-tértől a Fővám-térig szintén körúttá alakíttatott át. Sajnálni való, hogy a szabályozás egymásutánjának megállapításában nem kizárólag az iparnak és a kereskedelemnek fő czélúl kitűzött érdekei voltak döntők, sőt a város rendezésének természetes és okszerű általános követelményei is figyelmen kivűl hagyattak és értékeseknek mondott épületekre való hivatkozással elhalasztatott a Belváros szabályozása és ama híd építése, mely Buda legszebb és legegészségesebb részeit a városhoz közelebb hozta volna.
A politikai helyzet javúlásának reménye által korábban fölélesztett, majd a remény megvalósúlásával még nagyobb lendűletet nyert építkezési kedv a szabályozás kedvező hatása alatt oly rendkivűli arányokat öltött, a milyennel Európa kevés városa dicsekedhetik. Ehhez járúlt még az általános vagyonosság észrevehető gyarapodása, és e hathatós tényező mellett az állam által nyújtott adóbeli kedvezmény, végre a Buda és Pest sz. kir. fővárosokat, valamint Ó-Buda mezővárost és a Margit-szigetet Budapest név alatt egy törvényhatósággá egyesítő 1872-ik évi XXXVI. törvényczikk.
Az állami pártfogásba vett és kivételes kedvezményekben részesűlő fővárosban az építmények hosszú sora keletkezett. A fejlődő állami élet organumaként támadt új intézmények, az oktatás, a művészet, az ipar, a kereskedelem palotaszerű otthont nyertek, az általános vagyonosság gyarapodásának kifejezéseűl a sűrűn emelkedő magán épületek díszben és fényűzésben versenyre keltek a nyilvános épületekkel.
A gróf Wenckheim-palota a Stáczió-útczában.
Benczúr Bélától
Mikor a fővárosi építkezés ily nagy lendűletet nyert, a magasabb követeléseket kielégítő építészeti szakoktatás még nem volt szervezve. De más részt addigi építkezési állapotaink sem igen voltak alkalmasok az építési hivatottságot fölkelteni. Ha mégis támadtak olyanok, kik e művészetre kedvet és hivatottságot éreztek, azok hazai mesterek és építészeti szakiskola híján kénytelenek voltak külföldön keresni kiképeztetésüket. Nem dicsekedhetünk tehát azzal, hogy a most egyszerre sűrűn kinálkozó építészeti föladatok végrehajtására fölös számú erők állottak volna készen. E körűlmény szolgálhat magyarázatúl és némi mentségeűl annak a vigasztalan, épen nem művészi összevisszaságnak, mely a hatvanas és a hetvenes évekbeli építkezéseket általán jellemzi.
Az akkor föltűnt építészek között Ybl Miklós volt a legkiválóbb. Rövid ideig Pollák Mihály vezetése alatt is dolgozott, majd nehány magán épülettel az önálló tevékenység terére lépett. 1866-ban kezdé meg első nyilvános építményét, a Ferencz-városi román művészetű plebánia-templomot és 1879-ben fejezé be. Ezenkivűl jelentékenyebb művei a következő nyilvános épületek: a fővámház (1870–1874), a várkerti bazár (1874–1880) és a dalszínház (1875–1884). A Lipót-városi plebánia-templom építését Hild József halála után 1868-ban vette át és megtartva a középponti elrendezést és a már meglevő külső falakat, egyebekben egészen saját terve szerint 1890-ben befejezte a fölépítést; elkészíté a berendezés és belső díszítés terveit is, de ezeknek megvalósításában megakadályozta 1891 elején bekövetkezett halála. Említésre méltó művei még a gróf Károlyi-féle franczia renaissance, és a gróf Festetics-féle barokk művészetű paloták, továbbá a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesűlet bőkezűségéből épült Kálvin-téri szökőkút, melyen az ország négy folyamát ábrázoló négy szobrot Feszler Leo szobrász faragta. Ybl az épület tömegeinek arányos elosztásában és tagolásában, a mi az emlékszerű hatás legfőbb föltétele, kevésbbé szerencsés, ellenben a díszítésnek ritka fínom ízlésű mestere. Ennélfogva nyilvános építményei: a Lipót-városi plebánia-templomnak 95 méter magas kupolája, a dalszínháznak faragott kőből épűlt, olasz renaissance művészetű, pompásan díszített homlokzata, a vámház és a szintén gazdag díszű várkerti bazár tömegeik helyes tagoltsága híján nagy terjedelmükhöz képest nem eléggé nagyszerű hatásúak.
A mindinkább fokozódó építkezés folytán lassankint többen-többen találkoztak, kik igazi művészi hivatással léptek az építészeti pályára. Legnagyobb részük megfordúlt a bécsi, vagy a németországi híresebb iskolákon; egyik-másik Párisban tanúlt és valamennyi iparkodott saját szemlélet útján elsajátítani valamit az olaszországi emlékekből. Az ekként tisztúlt ízlés és alaposabb művészi képzettség már a hetvenes évek közepén kezdett mutatkozni és a nyolczvanas években mind általánosabbá lőn. A főváros legújabb építészetének e második időszaka összeesik az Andrássy-út és a nagy körút kiépítésével. Az ifjabb nemzedék kiválóbb tagjai nem elégszenek meg az építésnek kaszárnyaszerű dísz nélkűli módjával, de másrészt kerűlve a díszítésben az előtt dívott összevisszaságot, majd az olasz, vagy a német, néha pedig a franczia renaissance, vagy a barokk művészet tetszetősebb formái közűl válogatnak, többnyire helyes ízléssel és mérséklettel. Az emeletek szebb arányai, az egymás fölötti és egymás melletti részek szabatosabb tagoltsága, hatalmasan kiszökő párkányok, erkélyek, ablakszegélyek, szóval helyesebb beosztás, a formák és a díszítmény választékossága, értelmes változatosság és gazdaság jellemzik építményeik nagyobb részét, melyek tetszetős külsejük által kedvezően ütnek el a régiebbektől. De nem szabad elhallgatnunk, hogy, midőn a művészet eszközei ekként érvényre jutnak a bérházak külsején, ugyanakkor kevesebb gond fordíttatik a kényelmes, czélszerű és az egészség érdekeit szem előtt tartó elrendezésre. A külső és belső közötti összhang híján, a mi művészet a külsőn van, az gyakran hivalkodássá válik.
Az újabb időben keletkezett kiváló épületek közűl megemlítjük és egyiket-másikat képben bemutatjuk: gróf Batthyány Lajos Andrássy-út 126. szám alatti villáját, a korán elhunyt Petschacher Gusztávnak, e fínom ízlésű művésznek egyik szép alkotását; továbbá gróf Wenckheim Frigyes palotáját, melyet Meinig Alfréd épített, végűl Lechner Ödön és Pártos Gyula építészeknek két közös művét: a magyar államvasuti nyugdíjintézetnek a dalszínházzal szemben levő házát és a Thonet-féle váczi-útczai házat. Az utóbbinak egész homlokzata majolika burkolatú, s azon kivűl, hogy igen figyelemre méltó építészeti alkotás, érdekes azért is, mert e nemben nálunk az első s jól sikerűlt kisérlet. A sikerben jelentékeny része van Zsolnay Vilmos pécsi majolika gyárának, mely a burkolatot készíté.
A legutóbbi évek folyamán ekként átalakúlt építészet elősegítette a művészi ipar azon ágainak fejlődését, melyek az építészettel közelebbi kapcsolatban vannak. A kovács, az asztalos és a fafaragó művészet, s a díszítő szobrászat rövid nehány év alatt elismerésre méltó haladást tett. Ha tekintetbe veszszük, hogy az előtt fővárosunkban a művészi ipar úgy szólván ismeretlen volt, ezt a keveset is örvendetes vívmányként fogjuk üdvözölni.
Ámbár az építészetben és mindazon művészetekben, melyek hozzá tartoznak, Budapest a legújabb időben elért elég szép eredménynyel dicsekedhetik, mindazáltal még nem mérkőzhetik a nyugati országok fővárosaival. Azonban a mily bizonyosnak látszik, hogy a magyar metropolis még nem érte el kiterjedésének és gyarapodásának végső határát, épen úgy megnyugvással nézhetünk építészeti jövője elé. Az előtt az építészetben fél, sőt egész századdal jártunk a művelt nyugat után; komoly törekvéseink jogosulttá teszik azt a reményt, hogy ezentúl az építő művészetben, ha nem is egészen egyenrangú, de legalább méltó társakként lépést fogunk tartani Európa nagy nemzeteivel, és ugyanakkor meglesznek fővárosunkban a művelt fényűzés föltételei is, melyek lehetővé teszik a művészi ipar valamennyi ágának virágzását.
A Kálvin-téri szökőkút.
Nádler Róberttől
Magyar főúr díszben csatlósokkal.
Vágó Páltól
