A lakosság testalkotása. Vipauz Károlytól, fordította Katona Lajos
A lakosság testalkotása.
Vipauz Károlytól, fordította Katona Lajos
Vipauz Károlytól, fordította Katona Lajos
Morlák asszonyok mezei munkában.
Charlemont Húgótól
Morlák házaspár Zára kerületéből.
Charlemont Húgótól
Dalmáczia népessége, a partvidéken és a szigeteken lakó kevés olasz (6.0 százalék) kivételével, egészen a szerb-horvát nyelvközösséghez tartozik. Ha tekintetbe veszszük, hogy e földön a történelem tanúsága szerint is a legkülönfélébb népfajok torlódtak és keveredtek össze egymással, nemkülönben hogy a lakosság évszázadokon át a legelkeseredettebb küzdelmet volt kénytelen folytatni emberekkel, éghajlattal, földdel, elemekkel, stb.: meg fogjuk érteni, hogy e délszláv nép alább jellemzendő testi sajátságaira nézve miért különbözik oly tetemesen a délszláv őstipustól.
A származást már csak azért sem lehet a dalmaták természetrajzi leirásában fölosztási alapúl venni, mivel a morlákok eredet szerinti hovátartozósága még máig is vitás kérdés a tudományban: az egyik párt románoknak, a másik ellenben tősgyökeres szerbeknek tekinti őket. Minthogy azonban a morlákok mind nagyságra, mind szemük, hajuk és bőrük színére, valamint koponyaalkatukra nézve is majdnem teljesen megegyeznek Dalmáczia lakóinak szerb-horvát többségével, e helyütt csupán a dalmát hegyvidék és a partok, meg a szigetek népessége között mutatkozó feltűnőbb különbségekre fogunk alkalmilag rámutatni.
Hogy Dalmáczia mai lakói méltó utódai azon dalmatáknak, kik jeles testi és lelki tulajdonságaiknál és hasznavehetőségüknél fogva az egykori velenczei dogék testőrei valának, azt legfényesebben a katonai statisztikai évkönyvek igazolják, melyek szerint a dalmaták Ausztria összes népei között a legmagasb termetűek, s még nyomósabban bizonyítja ezt az a körűlmény, hogy a magas termetű (1.70 méter) hadkötelesek közűl válik be aránylag a legnagyobb százalék.
Nő a scogliókról.
Charlemont Húgótól
1.000 orvosilag megvizsgált hadköteles közűl 1875-ben 229 vált be; melynél magasb százalékkal csak Trieszt és a hozzá tartozó terület dicsekedhetik. Részletesebben kimutatva az 1.000 megvizsgált s a megszabott 1.55 méternyi minimalis mértéket megütő hadköteles közűl kis termetű (1.55–1.60 méter) 93, közép termetű (1.60–1.70 méter) 488 és magas termetű (1.70 méter, vagy több is) 419 volt. 1.000 magas termetű hadköteles közűl pedig 319 vált be, tehát több, mint bármely más tartományban.
A váll aránylagos szélessége tekintetében a dalmaták Ausztria német és cseh lakosságának fölötte állanak; mindazonáltal többnyire kisebb a mellkasuk bősége, a mi azonban bizonyára csak ösztövér voltuknak s a zsírpárnák hiányának tulajdonítandó. Csontos, szívós izomzatú, marczona alakjaik sziklás talajú hazájuk viharedzett fáihoz hasonlítanak s ezekhez hasonlóan daczolnak, a legnagyobb testi fáradalmak s a legszűkebb táplálkozás mellett is, a végletek közt szeszélyesen ingadozó időjárás zord hidegével és perzselő forróságával. Csekély számú kivétellel karjaik általában jóval rövidebbek lábszáraiknál, s föltűnő, hogy e különbség a partvidéki hajósoknál még nagyobb, mint a többi lakosságnál.
Ragusa kerületbeli nő (a Canali fensíkról).
Charlemont Húgótól
Az egészségügyre vonatkozó évi jelentések azt is mutatják, hogy a dalmaták halandósági százaléka, a mint általában is a legkisebb, úgy különösen a tüdővészben elhaltak száma is náluk a legalacsonyabb. 100.000 lakóra az 1881-től 1885-ig terjedő időközben átlag 2.391 haláleset jutott (tehát 215-tel kevesebb, mint Tirolban, és 1384-gyel kevesebb, mint Bukovinában), a tüdővészben elhaltak száma pedig 238 volt (tehát 16-tal kevesebb, mint Tirolban, és 311-gyel kevesebb, mint Triesztben, mely e részben az összes koronatartományoknak fölötte áll). Végelgyengűlésben 100.000 lakos közűl 375 halt meg (tehát ismét 100-zal több, mint Tirolban). E számadatok egészen egyezők azzal a jó hírrel, melyben az itteni lakosok az ó-korban állottak, mikor az illyrek átlagos életidejét a mesés túlzás 500 évre becsűlte. (Plinius, VIII : 48.)
Ragusa kerületbeli nő (Brenóból).
Charlemont Húgótól
Dalmáczia 13 kerülete közt különben fölötte egyenlőtlenűl oszlik meg a halálozások arányszáma; így általán véve Macarsca és Cattaro kerületében mutatkozik a legcsekélyebb (100.000 lakos közűl 1.539 és 1.607), Knin és Zára kerületeiben pedig a legnagyobb halandóság (100.000 közűl 2.855 és 2.998). Ezek mellé sorakozik Benkovac (2.517) és Sebenico (2.727). Ebben a négy kerületben ugyanis a mocsárláz pusztít, mely miatt ugyaninnen 1.000 orvosilag megvizsgált hadköteles közűl évenként 26.1 nem válik be, tehát több, mint bármely más tartományban. A legkevesebb halálos végű tüdővész-eset Benkovac és Metković kerületekben fordúlt elő (100.000 lakos között 89 és 112), a legtöbb pedig Spalatóban és Zárában (100.000 közűl 313 és 344); a minél mindenesetre figyelmet érdemel azon, bizonyára a bakteriologiára nézve is fontos körűlmény, hogy ép a két előbbi, tüdővésztől legmentesebb kerületben dühöng legerősebben a mocsárláz.
Bocche di cattarói férfi.
Charlemont Húgótól
Abban, hogy a tüdősorvadás eddigelé nem igen tudott nagyobb mértékben elterjedni Dalmácziában, a lakosság erős szervezetén s életmódján kivűl bizonyára jó része van annak is, hogy itt már sokkal előbb fölismerték, mintsem Koch a gümőbacillusokat fölfedezte volna, hogy e betegség ragadós, s hogy a tőle való félelem e tartománynak úgy városi, mint falusi lakóit már régóta igen tartózkodókká teszi az ilyen bajú szenvedővel való érintkezésben annyira, hogy akárhányszor a legszorosb családi köteléknek is teljes megszakításával kerűlik, vagy egészen magára is hagyják a tüdővészest. Ez az irtódzás kiterjed mindazon tárgyakra is, melyeket a sorvadásban elhalt érintett, ugyanazért rögtön meg is semmisítik azokat. Jellemző a tükrök összetörése, mert azokról azt tartja a nép, hogy különösen azok veszik magukba a tüdővész ragadós kóranyagát.
A végelgyengűlésben elhaltak száma teszi teljessé a tartomány egészségügyi képét. E részben Sebenico kerülete áll a legelső helyen, 100.000 lakos közűl 738 esettel; utána következik Lesina kerület 446-tal s a sorozat legvégén állanak Ragusa 227 és Benkovac 224 esettel.
A szigetlakók általában kisebbek és kevésbbé délczeg, büszke testartásúak. Egyúttal, a mint az iskolás gyermekek szem-, haj- és bőrszínéről szóló kimutatásokból mindjárt látni fogjuk, inkább hajolnak a szőke fajta felé, holott a többiek a barnához tartoznak. 1.000 iskolás gyermek közűl a tiszta szőke tipushoz (kék szem, szőke haj és fehér bőr) 165, a tiszta barnához (barna szem, barna, vagy fekete haj) 289 tartozik; 396-nak volt szőke haja és szürke szeme. Zára, Macarsca, Curzola, Metković kerületekben, a hol ugyanis azon illyrek utódai élnek, a kiknek lakhelyei az ó-korban, úgy látszik, az Adriai tenger éjszaki szélei körűl egészen Olaszországig terjedtek, legerősebben jelentkezik a tiszta szőke fajjelleg, mely érdekes jelenség a román elemekkel való sokszoros érintkezés mellett is szívósan megmaradt faji sajátságok állandósága mellett látszik tanúskodni.
A dalmaták sajátos koponyaalakúlata a rövid fejűség. A zárai, sebenicói és spalatói kerületekben megmért 800 koponya közűl 66.5 százalék volt rövid, ezekből ismét 22.0 százalék igen rövid, 23.0 százalék közepes hosszú és csak 10.5 százalék hosszú, a minél azonban megjegyzendő, hogy a legtöbb hosszú koponya a zárai csontházban akadt, melyben katonai és polgári állású egyének koponyái vegyest vannak.
Az arczváz főleg a járomcsontok között széles, a szemzugok felé keskenyedő. Az arczvonások általában szépek és nemesek; kiválóan felötlő az üde, szerfölött éles tekintetű szem s a többnyire hófehér fogsorok épsége. Szájuk többnyire kicsiny, fülük rövid szabású s nem elálló.
A nők többnyire szép, magas, erős és mégis gömbölyded idomú, halvány arczú, élénken villogó szemű, páratlanúl szép fogsorokkal ékeskedő alakok, kik szárazon úgy, mint vízen derekasan osztoznak a férfiakkal a legfárasztóbb munkában; de hamar öregszenek, mint a déli vidékek női egyáltalában, a miben itt egyébiránt a sanyarú életen és nagy fáradalmakon kivűl annak is nagy része van, hogy igen korán mennek férjhez. Sebenico, Spalato, Ragusa és Cattaro kerületeiben a dalmata nők valóban klasszikai szépségűek.
A dalmaták testi ügyessége igen kiváló; erejök és kitartásuk pedig igazán csodálatot keltő. A teherhordásban, gyaloglás- és hegymászásban csak úgy, mint az úszásban és evezésben férfiak és nők egyaránt bámulatos edzettséget tanúsítanak.
Ennyi fény mellett megfér már egy kis árnyék is; ne feledkezzünk meg tehát a Benkovac, Knin és Sinj kerületekben leginkább mutatkozó sajátságos (skrljevo nevű) betegségről. Ez egy öröklés, vagy egyenes megmételyezés által terjedő, chronikus lefolyású megbetegedése az összes táplálkozási szerveknek, a mely rendesen az orr, a garat és a szájüreg nyákhártyáin üt ki s kezdi meg romboló hatását, azután átterjed a nyirkmirígyekre, a bőrre, az izmokra, a csonthártyákra s magukra a csontokra és ízűletekre is, mindenütt részben gyúladásos, részben genyedő, részben felűlképződéseket mutató elváltozásokat idézvén elő, melyek az e betegségtől sújtottat lassan bár, de biztosan a legnyomorúságosabb állapotba juttatják.
E betegségről immár annál nyugodtabban és nyiltabban szólhatunk, minthogy a dalmát helytartóság a kormánytól e baj kiirtására rendelkezésére bocsátott tetemes költség segélyével, jelenleg már a legszebb eredményekkel küzd e csapás tovább terjedése ellen s az napjainkban mindinkább kiveszőben van; mert, jóllehet a skrljevo tulajdonképeni mivoltát illető tudományos kutatások még folyamatban vannak, a baj orvosi kezelésében mégis egészen biztos hatású szerekűl bizonyúltak már eddig is a kénesős és jód-vegyűletek, úgy, hogy a sebenicói kórház skrljevós osztályában 1885-től 1889-ig hatósági rendelkezés következtében kezelt 370 (164 férfi, 172 nő és 34 gyermek) beteg közűl 324 (147 férfi, 145 nő és 32 gyermek) gyógyúlva távozott, míg meghalni csak 10 (1 férfi és 9 nő) halt meg, a többi 36 pedig további kezelés alatt maradt. Minthogy a meggyógyúltak az összes betegeknek háromnegyed részénél is többen voltak, a gyakori visszaesések mellett is alapos remény van, hogy Dalmáczia már a legközelebbi jövőben meg fog szabadúlni ettől a csapástól is.
A dalmát szlávoknak minden jellemző vonásukat összevéve, azt mondhatjuk róluk, hogy ők egészben a legérdekesebb és legvonzóbb ethnographiai jelenségek sorába tartoznak.
