ÖTÖDIK FELVONÁS.
A Kar jő.
KAR.
Kik a történetet nem olvasák,
Én mondom el nekik! s ki olvasá,
Alázattal kérem bocsánatát
A dolgok hű folyása, rende és
Koráért, melyeket nagy és való
Mivoltukban itt nem jelölhetünk.
Most a királyt Calaisba viszszük el;
Ott van; ott látva szárnyas képzelettel
Emeljétek túl őt a tengeren.
Az angol part im nőkkel, férfiakkal
És gyermekekkel környezé az árt.
S az ujjongás meg a taps túlzajongja
A mélyszavú tengert, mely, óriás
Hírnök gyanánt, útat készítni látszik
Most a király előtt. Hadd szálljon így ki
S térjen Londonba ünnepélyesen:
Oly gyors a gondolat járása, hogy
Mindjárt Blackheathen képzelhetni őt,
Hol azt kivánják tőle lordjai,
Hogy meghajolt kardját s horpadt sisakját
Vigyék előtte. Ő nem engedi,
Menten hiúság s öndicsőitéstől,
Pompát, zászlókat és győzelmi jelt
Istenre háritván. Nézzétek im
A képzeletnek sürge műhelyében,
London mint ontja most polgárait:
Fényben a polgármester s társai,
Miként Rómában a senátorok,
Nyomukban a plebéj csapat vonúl,
Behozni győzelmes Caesarjokat.
Miként ha (bár kis, de kedves hasonlat)
Drága királynénk fővezére most
(A mint tehetne is) Irlandból jőne
És kardhegyén hozná a lázadást:
Eme békés várost milyen sokan
Hagynák el ekkor őt üdvözleni;
Még sokkal többen, sokkal több okon
Tevék Henriknek. Most Londonba’ van hát.
Míg a frankok keserve Anglia
Királyát hon maradni kényteti
(S a frank ügyben a császár jötte is,
Hogy békét eszközöljön), hagyjuk el
Mindazt, mi akkorig történt, midőn
Frankhonba Henrik újra visszatért;
Oda kell vinni; s én játszodtam el
Ezen időközt, említvén, hogy elmúlt.
Tűrjétek e rövidítést s legottan
Kik a történetet nem olvasák,
Én mondom el nekik! s ki olvasá,
Alázattal kérem bocsánatát
A dolgok hű folyása, rende és
Koráért, melyeket nagy és való
Mivoltukban itt nem jelölhetünk.
Most a királyt Calaisba viszszük el;
Ott van; ott látva szárnyas képzelettel
Emeljétek túl őt a tengeren.
Az angol part im nőkkel, férfiakkal
És gyermekekkel környezé az árt.
S az ujjongás meg a taps túlzajongja
A mélyszavú tengert, mely, óriás
Hírnök gyanánt, útat készítni látszik
Most a király előtt. Hadd szálljon így ki
S térjen Londonba ünnepélyesen:
Oly gyors a gondolat járása, hogy
Mindjárt Blackheathen képzelhetni őt,
Hol azt kivánják tőle lordjai,
Hogy meghajolt kardját s horpadt sisakját
Vigyék előtte. Ő nem engedi,
Menten hiúság s öndicsőitéstől,
Pompát, zászlókat és győzelmi jelt
Istenre háritván. Nézzétek im
A képzeletnek sürge műhelyében,
London mint ontja most polgárait:
Fényben a polgármester s társai,
Miként Rómában a senátorok,
Nyomukban a plebéj csapat vonúl,
Behozni győzelmes Caesarjokat.
Miként ha (bár kis, de kedves hasonlat)
Drága királynénk fővezére most
(A mint tehetne is) Irlandból jőne
És kardhegyén hozná a lázadást:
Eme békés várost milyen sokan
Hagynák el ekkor őt üdvözleni;
Még sokkal többen, sokkal több okon
Tevék Henriknek. Most Londonba’ van hát.
Míg a frankok keserve Anglia
Királyát hon maradni kényteti
(S a frank ügyben a császár jötte is,
Hogy békét eszközöljön), hagyjuk el
Mindazt, mi akkorig történt, midőn
Frankhonba Henrik újra visszatért;
Oda kell vinni; s én játszodtam el
Ezen időközt, említvén, hogy elmúlt.
Tűrjétek e rövidítést s legottan
| Röpüljetek Frankhonba gondolatban. | (El.) |
