IV. SZÍN.
Eros, pánczélomat!
Szunyadj egy órát. |
Nem, édesem. Eros! Pánczélomat!
Ha nem mosolyg a sors ma: csak azért van,
Mert tán igen kisértjük. Jőszte.
Hadd |
Ah, hagyd el, hagyd el! – szívpánczélozóm
Vagy csak, te. – Megfordítva! Ezt ni, ezt!
Majd én; megállj csak; így lesz jó.
Úgy, úgy; |
Készűlj te is!
Én kész vagyok hamar. |
Nem jól csatoltam?
Oh, felségesen! |
Le nem dobom, megérzi a vihart.
Kontár vagy, Eros! asszonyod ügyesb
Fegyvernököm. Siess. – Oh édesem,
Ha harczomat ma látnád, s értenéd e
Királyi munkát: jó munkálkodót
Látnál ma bennem!
Egy fegyverzett katona jő.
Jó reggelt, vitéz! |
Jókor kelünk, ha kedves munka vár,
S szivünk siet rá.
Ezren állanak, |
S a révbe várnak.
Tiszta reggelünk van. |
Jó reggelt, vezér! |
Szép hang, fiúk! – E reg korán viradt,
Mint ifjú lelke, ki nagy dolgokat
Forgat magában. – Így ni, ezt; s jerünk!
Isten veled, hölgyem! Ma bármi ér:
Hős csókja ez! Gyalázat volna rám,
Tovább mulatnom, henye búcsuban!
Megyek, de mint vas ember. – A ki kész
Harczolni, jőjön! én vezetlek. El!
Menjünk szobádba, asszonyom.
Vezess! |
Lehetne a vitát eldönteni!
Antonius akkor… ah, de most! – De jer! (Mind el.)