X. SZÍN.
A két tábor közt.
Antonius és Scarus, hadat vezetve jönnek.
ANTONIUS.
A szárazon már nem kellünk nekik;
Ma tengeren kerűlnek.
A szárazon már nem kellünk nekik;
Ma tengeren kerűlnek.
SCARUS.
| Itt is, ott is. |
ANTONIUS.
Bár volna kedvök tűzben, levegőn,
Én ott is kész vagyok! – Gyalog hadunk
A város halmain velünk marad!
Hajóhadamra már rendelkezém:
Hogy hagyja el a kikötőt. Amonnan
Rá láthatunk, s minden mozdúlatát
Bár volna kedvök tűzben, levegőn,
Én ott is kész vagyok! – Gyalog hadunk
A város halmain velünk marad!
Hajóhadamra már rendelkezém:
Hogy hagyja el a kikötőt. Amonnan
Rá láthatunk, s minden mozdúlatát
| Szemmel kisérjük. | (Elmennek.) |
Caesar hadat vezetve jő.
CAESAR.
Ha ő nem indít; mink se támadunk
A szárazon. S hiszem, hogy úgy lesz: – a
Hajókra küldte legjobb erejét. –
Antonius és Scarus visszajönnek.
Ha ő nem indít; mink se támadunk
A szárazon. S hiszem, hogy úgy lesz: – a
Hajókra küldte legjobb erejét. –
| A völgybe le! s álljunk erős helyet! | (Elmennek.) |
ANTONIUS.
Még nem kezdődik. Ott a fenyütől
Mindent belátni. Onnan hírt hozok
Még nem kezdődik. Ott a fenyütől
Mindent belátni. Onnan hírt hozok
| Mindjárt: hogy’ indúl! | (El.) |
SCARUS.
Árbóczain fecskék fészkeltek. A
Jósok haboznak, – nem tudják – nem is
Merik, ha mit tudnak, kimondani.
Antonius vitéz, de csüggeteg;
Lüktetve váltja félelem s remény
Szivében egymást.
| – A Cleopatra |
Jósok haboznak, – nem tudják – nem is
Merik, ha mit tudnak, kimondani.
Antonius vitéz, de csüggeteg;
Lüktetve váltja félelem s remény
Szivében egymást.
Távolban tengeri ütközet zaja hallatszik. Antonius visszajő.
ANTONIUS.
Gyalázatos nő! Megcsalt, eladott.
Hajóhadam magát megadta: – ott
Köszöntik egymást, mint rég elszakadt
Barátok. Oh háromszor csalfa! te
Adtál el e fiúnak. Ellened
Dúl csak szivem! – Hadd fussanak! ha e
Varázslón bosszút állhaték: elég!
Nem látom! A szerencse és Antonius
Itt válnak el s szorítanak kezet
Utolszor! – Erre juttam! Sarkamat
Nyalták, ebekként; mit nem tettem értük!
Elolvadoztak, és viruló
Caesarra öntik minden édjöket;
Míg a fenyő, egykor mindannyinál
Magasb, lehántva most. Oh árulás!
Csalárd egyipti asszony! Bősz varázs! Te
Küldél a harczba és vonál haza,
Kebled babérom, vágyam czélja volt!
S te, igazán czigánynő, megcsalál,
És a hamis játékon ellopád
Kincsem’, szivem’! – Hej, Eros, Eros!
| Minden veszve! Hah! |
Hajóhadam magát megadta: – ott
Köszöntik egymást, mint rég elszakadt
Barátok. Oh háromszor csalfa! te
Adtál el e fiúnak. Ellened
Dúl csak szivem! – Hadd fussanak! ha e
Varázslón bosszút állhaték: elég!
| Mondd: fussanak mind! | (Scarus el.) |
| Nap, több keltedet |
Itt válnak el s szorítanak kezet
Utolszor! – Erre juttam! Sarkamat
Nyalták, ebekként; mit nem tettem értük!
Elolvadoztak, és viruló
Caesarra öntik minden édjöket;
Míg a fenyő, egykor mindannyinál
Magasb, lehántva most. Oh árulás!
Csalárd egyipti asszony! Bősz varázs! Te
Küldél a harczba és vonál haza,
Kebled babérom, vágyam czélja volt!
S te, igazán czigánynő, megcsalál,
És a hamis játékon ellopád
Kincsem’, szivem’! – Hej, Eros, Eros!
Cleopatra jő.
Te vagy, kuruzsló! Pusztúlj, el veled!
)
CLEOPATRA.
Így, kedvesére, mért dühöng uram?
Így, kedvesére, mért dühöng uram?
ANTONIUS.
Pusztúlj, vagy úgy jársz, mint érdemled és
Caesar triumphusának híja lesz!
De légy övé, ujjongó csőcselék közt
Kövesd kocsiját, nemed szennyfoltja te!
Mutassanak, mint szörnyet, egy kispénzért!
S szagassa meg a szelid Octávia
Ha jó, hogy élj! Jobb volna, hogy dühöm
Szagasson össze; egy halállal így
Sok volna megkimélve. – Hé! Eros! –
– A Nessus ünge rajtam. Hercules,
Nagy ősöm, öntsd belém egész dühöd’,
Hadd dobjam a hold szarvai közé
Lychast; s e kéz az óriás doronggal
Nemes valómat zúzza szét! –
Haljon meg a boszorkány! Eladott
E római kölyöknek; és e csel
Pusztúlj, vagy úgy jársz, mint érdemled és
Caesar triumphusának híja lesz!
De légy övé, ujjongó csőcselék közt
Kövesd kocsiját, nemed szennyfoltja te!
Mutassanak, mint szörnyet, egy kispénzért!
S szagassa meg a szelid Octávia
| Körmével arczod’! | (Cleopatra el.) |
| Jó, hogy elmenél, |
Szagasson össze; egy halállal így
Sok volna megkimélve. – Hé! Eros! –
– A Nessus ünge rajtam. Hercules,
Nagy ősöm, öntsd belém egész dühöd’,
Hadd dobjam a hold szarvai közé
Lychast; s e kéz az óriás doronggal
Nemes valómat zúzza szét! –
Haljon meg a boszorkány! Eladott
E római kölyöknek; és e csel
| Lesújt! haljon meg érte! – Hé, Eros! | (El.) |
