Keszthelyi Zoltán

Full text search

Keszthelyi Zoltán
1909-ben született Keszthelyen, munkáscsaládból. Középiskoláit magánúton végzi, szövőtanulónak megy s részt vesz a munkásmozgalomban. Később tisztviselő lesz, majd újságíró, 1933-től a Népszava munkatársa, itt jelennek meg rendszeresen versei is. Szerepel a Nyugatban, a Válasz és Szép Szó is közli írásait, valamint a szocialista antológiák. A felszabadulás után egy ideig a Fővárosi Szabó Ervin könyvtár munkatársa, 1947–48-ban a Kortárs című lapnál, majd két évig a Népművelési Központban dolgozik. Háromszoros József Attila-díjas.
Keszthelyi Zoltán verseinek állandó ünnepi feszültségével, költészetének zeneiségével tűnik ki kortársai közül. Hangulatok és színek orgiáit nyújtja már első kötetében (1936), noha itt a képek kissé testetlen lebegését még szürrealista fátyolozottság kelti. Később egyszerűsödik világának belső rendje, mondanivalója közvetlenebb közeibe száll és kiderül, hogy a szegények és elnyomottak szava szól általa; a fasizmus és az úri rend törli le a fényt és a latin derűt sugárzásban ázó dunántúli tájairól. A természet és az emberi közösség szabad elemében oly otthonosan mozgó költőt a keserűség, a bánat fojtogatja, a rabság tudata terít rá szomorúságot. Az alkotásra és szabadságra termett ember fuldoklását a megsűrűsödött rettenetben Radnótin kívül talán Keszthelyi fejezte ki legérzékletesebben. Jövőt és felszabadulást váró reménye oly mohó, mint a zápor után áhítozó szomjas mezők; az esőhöz és szélhez írt 628szárnyaló ódái és Rapszódiája mind e vágyakozás kifejezői. – Az ünnepi, ódai hang jellemzi a felszabadulás után is, de ez sohasem válik nála retorikusan üressé. Keszthelyi érzékenyen tapintja ki a változó emberi világ ezernyi új jelét és a realitás és látomás varázslata tölti be derűs humanizmusát. A diszharmóniát keltő változásokra megrendüléssel reagál. Érett, zengő nyelven versel, a szonett fegyelmét és a himnikus áradást egyaránt megbírja költői ereje. Az epikus-elbeszélő elem is feltűnik költészetében, mesét és "tündérjátékot" (Visszatért évek) ír, s befejezi ifjúságára emlékező epikai költeményét, az évek óta érlelt Legénykét. Keszthelyi jeles műfordítóink közé tartozik, különösen Shakespeare szonettjeinek és Walt Whitman verseinek átültetése emelkedik ki munkásságából.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť