PÁKOZDY FERENC (1903)
PÁKOZDY FERENC (1903)
Pákozdy Ferenc (1903) sokat ígérő költői indulása a Nyugathoz kapcsolódik; a húszas évek elején itt és a Pandorában jelentek meg a krisztusi szeretet jegyében fogant, parnassien jellegű, míves költeményei. A mozgalmi élet azonban más költői utat jelöl ki számára.
A felszabadulás után kiadott két vékony kötete (Nem magamért, 1952; Helytállás, 1954) jóformán csak megverselt aktuális témák foglalata. Egyhangú rutinnal ismétlődő négysoros strófái alig tükröznek művészi erőfeszítést. Korábbi költészetéből megőrzi az érzelmes, olykor érzelgős hangvételt. Ekkor írt verseiben szinte egyeduralkodó a derű, a lelkesedés, a felhőtlen boldogság érzése: az örömet és az örömkönnyeket még a korabeli kritika is túl soknak találta költészetében. Kár, hogy a későbbi években sem tudott méltó költői formát találni érzéseinek, 526melyek mindig a pártosság, a hűség, a használni akarás emberi magatartásából fakadnak:
A fegyverem nem fogta rozsda,
nem tévedtem sosem tilosba,
tisztán megőriztem hitem,
nem csorbította semmisem.
nem tévedtem sosem tilosba,
tisztán megőriztem hitem,
nem csorbította semmisem.
(Vallomás)
