HABÁN MIHÁLY (1907–1984) (RÓNAY LÁSZLÓ)

Full text search

HABÁN MIHÁLY (1907–1984)
(RÓNAY LÁSZLÓ)
Habán Mihály (1907–1984) első versei az Erdélyi Helikonban, majd az Argonautákban, a Válaszban és a Kelet Népében láttak napvilágot. Évszakok forgása című első kötete, mely jórészt szabadverseket tartalmazott, 1934-ben jelent meg; a felszabadulás után évtizedeken keresztül hallgatott, s csak 1976-ban adta közre A föld szépsége című válogatott kötetét, majd 1980-ban Üzenetváltás című könyvét. Korábbi költészetében az élet gazdag szépségét ünnepelte, panteisztikus világképét a mitologikus költészet nyelvén fejezte ki. Lendületes ódákban adott számot a természeti lét fenséges nyugalmáról (Naphimnusz, Élet, halál és megdicsőülés), valamint a szerelem hatalmáról (A szerelem himnuszából, A szerelem dalai). Későbbi költészete elégikus színezetet (Őszi elégiák), sőt tragikus értelmet kapott, a himnikus elragadtatást csendes lemondás váltotta fel: "Mészkövekbe merevedő tájakon emlékek örvényébe zuhanó tévelygés, / Csupa vesszőfutás és vérhullató kín és rettegés / És fölszakadó hegek és üszkösödő sebek. 411És megváltás csak az, / Ha egyszer majd a szigorú lét fogva tart s örökre behavaz" (Évszakok hullámvölgyében). A költő mind többet mereng az emberi élet értelmén, s nagyszabású rekviemekben vesz búcsút eltávozott barátaitól: Hamvas Bélától (Hamvas Béla temetése), Keszi Imrétől (Keszi Imrének, halálától temetéséig) és Hajnal Annától (Barátnőm halálhírére szelekbe hintett koszorúm írott emléke), illetve emlékezik meg tragikusan elpusztult költőtársáról, Sáfáry Lászlóról (Egy költőbarátom ismeretlen katonasírjának emlékműve).

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť