Bábi Tibor (1925–1978)
Bábi Tibor (1925–1978)
Már az ötvenes évek elején feltűnt Bábi Tibor is újszerű, merész hangú költészetével. Kezdettől fogva eredeti egyéniségnek látszott, s rövidesen ő lett a legnépszerűbb csehszlovákiai magyar költő. Az akkori lírikusok közt Fábry Zoltán is őt tartotta a legtehetségesebbnek, a vox humana folytatójának, habár ifjúkori lírája magában foglalta az "egyre éleződő" osztályharc kifejezését is.
Bábi első kötete (Ez a te néped, 1954) felkeltette a figyelmet, a második (Hazám, hazám, 1955) pedig irodalmi eseménynek számított, eredetisége és eszmei mondanivalója folytán. A némaságra kárhoztatás, a diszkriminációs évek után a magyar olvasónak elsősorban a nemzetiségi sérelem komplexusát kellett magában feldolgoznia, a saját egyenjogúságát kellett tisztán látnia, hogy a többségi nemzetet ne tekintse elnyomónak. Ezért látszott nagy tettnek, rendkívüli bátorságnak, amikor Bábi (hasonlóképpen Gyurcsó, de már kisebb költői intenzitással) olyan "kényes" kérdésekről szólt, melyek akkor még elevenre tapintóak voltak.
Bábi későbbi költészetében is a gondolati líra uralkodik; a kisebbségi sorssal, társadalmi, filozófiai, erkölcsi problémákkal foglalkozik. Szocialista humanizmus, hazafiság, internacionalizmus, költői és nemzeti öntudat áll Tízezer év árnyékában (1964) című kötetének középpontjában. A világmindenség szintézisét akarja megteremteni 1965-ben kiadott A forrás éneke lírai ciklusában. Felméri a világot, az életet, elsősorban az ember útját, és keresi a válságokból kivezető utat, a harmóniát:
32A sok lelet között
elsikkadt rég a diagnózis. Szétvetették a külső-belső ellentétek
ó, ki fog engem újra összerakni! Harmónia, összhang helyett
szorít, üres hordóvá kényszerített össze a rám erőszakolt,
elsikkadt rég a diagnózis. Szétvetették a külső-belső ellentétek
ó, ki fog engem újra összerakni! Harmónia, összhang helyett
| rozsdás abroncs gyanánt |
| meggyűlölt fegyelem. |
A forrás énekéhez hasonló gondolati lírai ciklus a Könny a mikroszkóp alatt (1966) is. Amit a költő az előző kötetben átfogó természeti és filozófiai világképben mutatott meg, mindazt újabb költészetében a személyes világon, elhunyt anyja emlékén s a gyermekkor élményein tűnődve mondja el. A kisebbségi és közép-európai sorsot ábrázolja személyes élményeivel, történelmi tapasztalataival átszőve: "Hazád e rom – s csatatér… Vasúti góc a Mátyusföldén – kisváros volt, aztán hadászati cél, majd rom. A vonat késett, kisiklott valahol – mint őrült agyban az útjavesztett gondolat. Csak vártunk, álldogáltunk, didergő, furcsa nyájjá zsúfolódva ott, a fémkosárban izzó szén felett: magyarok, szlávok, zsidók, németek, riadt cigányok – együtt a nomád, hontalan Európa." Válogatott költeményei 1968-ban Se elevenen, se holtan címmel jelentek meg; riportjait, elbeszéléseit, karcolatait is kiadták könyvalakban.
