A FELSZABADULÁS UTÁNI PRÓZAÍRÓ-NEMZEDÉK
A FELSZABADULÁS UTÁNI PRÓZAÍRÓ-NEMZEDÉK
Lényegében az eddigiekhez hasonló szemlélet figyelhető meg a népi hatalom éveiben eszmélő, a napilapok vagy a Gaál Gábor szerkesztette Utunk hasábjain bemutatkozó fiatal tehetségek, a felszabadulás utáni első írónemzedék korai novelláiban, első köteteiben is. A magukkal hozott élményanyag, a szerző tehetségének mértéke szerint, átüt ugyan a közös vonásokon, egyéniséggé azonban legtöbbjük csak később válik; a társadalmi-politikai feladatok vállalása jól megfér írásaikban a móriczi örökség anekdotikus folytatásával. Sütő András, Hornyák József, Fodor Sándor, Huszár Sándor, Panek Zoltán prózaírói indulása jellemző ezekre az évekre, de ugyanígy beszédes tanulságokkal szolgálhat e szakasz fiatal kritikusának, Bajor Andornak az összemérése az ötvenes évek közepétől humoreszkkel és szatírával megszólaló Bajor Andorral. Ehhez a nemzedékhez tartozik az üzemek világát elbeszélésbe, regénybe író Papp Ferenc, Herédi Gusztáv, Tompa István, a hányatott sorsú Váradi Zsuzsa.
Az agitatorikus korigényekhez alkalmazkodik a Napsugár megindulása előtti ifjúsági irodalom. Méhes György, Marton Lili, Korda István, Dáné Tibor számos meséje, regénye (kiemelkedik közülük Korda István műve, Kőrösi Csoma Sándor életregénye, A nagy út), de nem kevésbé didaktikus a mennyiségileg jelentős, az irodalmi lapokban is túltengő riportázs. Irodalomtörténeti vonatkozásban mindössze Simon Magda (1908–1969) riportjai érdemelnek figyelmet. Simon Magda az egykori tanyasi cselédek megváltozott életének szociográfiai igényű leírására vállalkozott, a Tanyai lelkek (1956) megérdemelt sikerét azonban később nem tudta megközelíteni.
261 Beke György (1927–) a Magyar Népi Szövetség lapjánál, a Népi Egységnél kezdte riporteri pályáját. Legfőbb erényét az új társadalmi jelenségek vizsgálatában és a nemzetiségi művelődési hagyományok ápolásában érvényesülő következetesség jelenti. Korai riportkönyveiben az erdélyi magyar falu társadalmi átalakulását mutatta be (Tizenöt esztendő, 1959; Diótörés, 1964; Az utolsó Bethlen, 1968). Igazi feladatát a nemzetiségi élet és kultúra helyzetének, gondjainak és eredményeinek riporteri nyomon követésében találta meg. Nagy valóság- és emberismeretről tanúskodó riportkönyveiben sorra dolgozta fel a székelyek, a csángók, a bukaresti, a szilágysági és a Fehér megyei magyarság szociális, művelődési és közéletét (Orbán Balázs nyomdokain, Fodor Sándorral és Mikó Imrével, 1969; Magunk keresése, 1972; Feketeügy, 1974; Szilágysági hepehupa, 1975; Vizek törvénye, 1977; Nyomjelző rokonság, 1978). Válogatott tudósításait Meghívó nélkül (1979) címmel adta közre. Tolmács nélkül (1972) című interjúkötetében a magyar és a román irodalom kapcsolatait világította meg. Regényei az erdélyi magyar "valóságirodalom" hagyományait követik, a dolgozó emberek nehéz életét ábrázolják, a nemzetiségi gondoknak adnak hangot (Hullámgyűrű, 1965; Vándorvillám, 1967; Bűnben társtalanul, 1969; Éjszakai biciklisták, 1975; Istók Péter három napja, 1977). Írói nyelvezetét a székely népnyelvből kölcsönzött ízek hatják át. A román irodalom kiváló magyar tolmácsai közé tartozik, különösen Zaharia Stancu tolmácsolásával ért el sikert.
Lőrinczi László kulturált útleírásai, Szász János és Bodor Pál lírai publicisztikája említendők még itt. Bodor a publicisztikai ötletet erkölcsi felelősséggel társító "lírai röplapjaiban" sajátos műfajt teremtett.
A romániai magyar próza fejlődésében az új szakaszt, a végső soron minden tehetséget, törekvést összemosó sematizmussal való szakítás kezdetét az ugyanehhez a nemzedékhez sorolható Szabó Gyula fellépése, a Gondos atyafiság első kötetének megjelenése (1955) jelzi. Az ötvenes évek második felétől kezdődően s még inkább a hatvanas esztendőkben az írók érdeklődése egyre inkább etikai-lélektani irányba fordul, látványos művészi megújulásoknak lehetünk tanúi. A legszemléletesebb e tekintetben Papp Ferenc pályája. A korábban sematikus versekről ismert Szász János esszéregénnyel kísérletezik, s ha az Egy éjszaka Moszkvában (1959) még nem is hozza meg a várt sikert, A válasz című kisregény (1964), majd az időbontást merészen alkalmazó Mamaia by night (1968) új távlatokat nyit az író pályáján. A társadalmi-politikai kérdésekkel nyíltan szembenézni akaró Szász János portréjához hozzátartozik Temesvár felszabadulás körüli életéről szóló regényciklusa is. Fodor Sándor, Huszár Sándor, Tamás Mária (Ősztől őszig) folytatja a pszichológiai alapozású, erkölcsi kérdéseket feszegető kisregények sorát, a legigényesebb kísérlet azonban már nagyregényben mutatkozik: Veress Zoltán Szeptemberében (1964).
Sütő András (1927–)
Szabó Gyula (1930–)
Bajor Andor (1927–)
Hornyák József (1920–)
Papp Ferenc (1924–)
Fodor Sándor (1927–)
Panek Zoltán (1928–)
Huszár Sándor (1929–)
