II. Szontagh Pál: Levél Madách Imréhez
II. Szontagh Pál: Levél Madách Imréhez
Horpács, július 6-ikán 1862.
Kedves Barátom! – Alázatos köszönettel itt küldöm a nekem m. hó 20-ikán kölcsönzött harminc o. é. forintodat. – Ongára pedig nem mentem, először mert nem volt éppen kéznél elegendő pénzem, mennyit szükségesnek hittem, továbbá egyik lovamnak némi baja támadt, mi hosszabb utazást nem tesz tanácsossá, végre Ferencékkel Dolyánban csakugyan találkozván, ők csütörtökön ide jöttek Hozzám, Budára menvén förödni, s úgy maradtunk, hogy Darvasékat majd együtt en suite látogatjuk meg.
– Hogy mit érdekelhet ez Téged? – nem tudom, azonban nem akartam pénzedet egy db. tiszta papírba burkoltan megküldeni, nehogy a pusztán „üzleti” levél megerősítsen azon hitedben, hogy én csakugyan „okos” zsidó vagyok. És így szükséges fecsegéseket is kapnod „mit in den Kauf”, mert ez idő szerint úgy áll a világ, hogy az ember néhány percnyi halálos unalom bevétele után – ti. bemagolván a levelet – még akkor is ha tulajdon pénzét „látja viszont” némi vigasztalódással mondja: levél ide, levél oda, csakhogy a pénz megérkezett. – Mára pozitív ígéret folytán Tivadarékat vártam magamhoz, – nem jöttek. Úgy látszik, hogy már ez nekik szokásuk. És így „angol” barátunk e tekintetben mégis inkább „yankee”, ami magyarra fordítva annyit tesz mint: cigány.
Az aratást meglehetősen rossz auspiciumok alatt megkezdtük, sőt többet mondok, innet-tova bevégezzük. Árpám egyszer markon ázott, rozsom rossz és magtalan. – S ámbár az eső elég volt arra, hogy kárt tegyen, kevés a sarjú növesztésére. Szóval calamitás jobbról, calamitás balról.
Itt voltak néhány nap előtt Dezsőfi Ottó és Révay Guszti. – Amaz korábban, ez tegnapelőtt. – Dezsőfinek úgy vettem észre, valami jóakaróm már mint bevégzett pecsovicsot pingált le, elannyira, hogy indíttatva érzette magát engem jóakarólag admoneálni, ne adnék elleneimnek okot, hogy a majd lehetséges képviselő választáskor azok ellenem némi adatokkal agitálhassanak! Már t.i. hogy én a tényleges tisztviselőkkel nagyon sűrű barátságot foveálok, s s. é. f. Furcsa! Ottó barátunk most mily rigorista, pedig ha jól tudom, 49-ben nem akarta a független magyar államot szolgálni. – Guszti rózsaszínű humorban látszott lenni. Igen jól ütött ki balatonszabályozó „début”je, és Zichyhez való viszonyával is igen elégültnek látszik. Denique nagy bölcsességet látok és ez alkalommal is azon szokásos mondásodban, hogy jól lakván, az ember sorsával kibékül.
Huszár Pistáné Gyurmányi Gabriella – megszülvén szerencsésen leány gyermekét, tegnapelőtt meghalt! Hétfőn temetik. Éppen a görbe Berchtold volt itt, az beszélte, mondja Pista vígasztalhatatlan, kétségbeesett, s a. t. – Ugyan nem fog e most már, miután gazdag, majd szép, de nem éppen fiatal nejei már voltak, valami nagyon szép és ifjút elvenni? – De ne malitiosuskodjunk – az ily magamféle agglegény előtt az ilyen érzelmek gyöngy a sertések elé dobva, és így pirulok és hallgatok. –
Most fedeztem már föl Forgách Jenő igazi lajbstiklijét, itt arat nálam Felső-Sztregováról, nem annyira szép mint érdekes és fiatal, jöjj mihamarább és nézd meg.
Isten Veled! Szeresd
holtig hívedet
Sz Pt
(Szontagh Pál válogatott írásai. Salgótarján, 1985. 64–65.)
