Vallásfelekezetek, hitélet

Full text search

Vallásfelekezetek, hitélet
Vallásfelekezeti téren Martonvásárt a római katolikusok túlsúlya jellemzi. Az egyéb vallásúak száma 1900 és 1940 között volt a legmagasabb, de ekkor sem érte el a lakosság húsz százalékát. Ez az oka, hogy elsősorban a katolikusokkal foglalkozunk.
A község középkori temploma a török időkben pusztult el. Beniczky Sándor 1736-ban fatornyos, díszes kápolnát építtetett, amelyben a környék papjai miséztek. Martonvásár először Tárnok, majd 1759 és 1769 között Ráckeresztúr, s utána ismét Tárnok katolikus leányegyháza volt. 1772-ben egy ferences barát személyében egyházi adminisztrátor költözött a faluba, aki az anyakönyveket már itt vezette.
Idősebb Brunszvik Antal „a nép áhítatának emelése céljából” néhány köztéri szobrot állíttatott fel. A festett Nepomuki Szent János-szobor eredetileg a patakhídnál, Szent József és Szent Anna egykori szobra a templom előtt, az 1773-ban felszentelt Szeplőtelen Fogantatás (kígyós földgömbön álló Szűz Mária, a feje körül csillagkoronával) pedig szintén a falu közepén állt. Az 1778. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint vaslánc övezte, amely négy kőoszlopot kötött össze, az oszlopokon pedig egy-egy angyal állt, kezükben a szobor felé tartott, üveges bádoglámpával. A lámpák meggyújtásáról Szűz Mária napjain (szombaton és a Mária-ünnepeken) az uraság gondoskodott, s a falu kántortanítójának volt a feladata, hogy a szobornál a rózsafüzért imádkozza.
A barokk templom alapkőletételére 1774. április 11-én került sor. Megáldására 1777. július 26-án, Szent Anna napján; ez a nap a martonvásári búcsú napja. A templomszentelés 1778. május 3-ára maradt. Ezt a szertartást székesfehérvári római katolikus egyházmegye első püspöke, Séllyei Nagy Ignác celebrálta. Ekkor a templom „az ékesen aranyozott, hatváltozatú” orgonával, „kétrekeszes” gyóntatószékkel, keresztelőkúttal, tornyán „négylapú” toronyórával teljes fényében pompázott. Hangsúlyozni kívánjuk: az új templom elsősorban a falu lakóinak és nem a birtokos családnak épült, a kastély ugyanis csak később (1785) készül el, s Brunszvikék – mint láttuk – csak ezt követően költöznek ide. Az egyelőre földszintes kastélyépület templommal szomszédos szobáját egy szentélybe nyíló ablakkal látják el, s a Brunszvik család tagjai a szentmiséket ebben az oratóriumban ülik végig.
1788-ban az adminisztratúrából káplánság, majd 1797-ben plébánia lesz. Immár leányegyháza is van, Baracska, amely csak 1934-ben önállósul. 1793– 1794-ben parókia épült. Martonvásár kezdetben a veszprémi püspökség budai esperességéhez tartozott, 1777-ben pedig része lett az újonnan alakult székesfehérvári egyházmegyének.
A templom kegyúri jogát a Brunszvik család gyakorolta mindaddig, amíg azt meg nem vonták a püspökkel is összekülönböző Ferenc gróftól. 1869-ben a Vasárnapi Újságban Petheő Dénes Martonvásár kapcsán említi, hogy az „igen szegény anyagi állapotú” templom és plébánia „pártfogója a vallási alap”. A templom „a naponkint szaporodó lakók számához arányban oly kicsiny, hogy az ájtatoskodók nagy része a misét többnyire künn a kapu előtt kénytelen hallgatni”. (Már az 1805. évi egyházlátogatási jegyzőkönyvben is az olvasható, hogy „a templom struktúrája nemes és erős, de kicsiny a nép befogadására”.)
A templom folyamatos karbantartására nincs elég pénz, így azt 1929-ben és 1938-ban is a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium hozatja rendbe. Belseje azonban változatlanul „nagyon rossz állapotban van”. Tomecz József plébános 1940 februárjában azt írja a püspöknek, hogy „tervbe van véve egy új templom építése, vagy a meglévőnek megnagyítása”. Megvolt a telek is, 1945 után azonban a martonvásári egyházközség annak is örülhetett, hogy a háborús károkat szenvedett régi templomát helyreállíthatta.
1883 őszén Brunszvik Géza az általa alapított óvoda vezetését a grazi vincés (irgalmas) nővérekre bízta. Őket követték 1926-ban a szatmári irgalmas nővérek, 1939-ben pedig a soproni „Isteni Megváltó Leányai”. Zárdájukban, ahol külön kis kápolnájuk is volt, három-négy szerzetesnővér élt. Az apácák tevékenysége nem korlátozódott a kisdedóvóra. Szerződésükben vállalták, hogy kézimunkát oktatnak. 1889-ben az óvoda mellett „munkaiskola” működött, amely Brunszvik Teréz kézműiskolájának lehetett kései utódja. Varrodájukról 1928-ban történik említés.
A két világháború között az óvodaépület szinte a községi kultúrház szerepét játszotta, s a nővérek a színielőadások rendezésében csakúgy, mint a vallásos egyletek munkájában részt vettek. Ez utóbbiak közül elsőként a Katolikus Ifjúsági Egyesület alakult meg 1904-ben. A Katolikus Legényegylet tagjai a plébánia telkén önerőből csinos székházat építettek. 1910-ben kezdte meg működését Martonvásáron a Jézus Szíve Egyesület és a Rózsafüzér Társulat. 1932-ben alakult meg a Szívgárda és az Oltáregyesület, valamint a helyi Kalász csoport, amely 1992-ben újjászerveződött. A Kalász Egyesület fő szervezője a pettendi népfőiskola volt, amely a falusi lányok nevelését tűzte ki célul. Első országos találkozójukra 1936. január 16-án Martonvásáron került sor.
Az egyesületek életében Hajós József esperes is részt vett, aki 1922 és 1939 között volt a község papja. Számos könyvet írt (például: A végtelen felé, Az ősember, Az élet titkaiból, A bölcselet története), s e témakörökből vetített képes előadásokat tartott.
Az egyházi ünnepek sorában egy rendkívüli alkalmat a Fejér vármegye történetét összeállító Károly János jegyzett fel. E szerint 1879-ben, amikor ő kerületi esperes volt, a szentlászlói Szentháromság-szobor „százados ünnepét” a keresztúri és martonvásári hívek és lelkészeik „szentmise és prédikáció tartásával” ünnepelték meg. E „lélekemelő ünnepre” Szentmiklós izraelita tulajdonosa kérte fel őt, aki az ájtatosságon is részt vett, utána pedig „barátságos házánál” sokukat megvendégelte. Íme a mai ökumenikus alkalmak korai előfutára! Az 1925. november 1-jén Prohászka Ottokár püspök által tartott harangszentelés is sokak számára emlékezetes maradt. Az évről évre ismétlődő ünnepek közül kiemelkedik a Szent Anna tiszteletére július végén tartott búcsú. Az ünnep vallásos tartalmát ma már sokan nem ismerik. Az Anna-napi búcsú azonban – ahogy az ország sok más vidékén is – a családok összetartozásának ünnepe, amikor az elszármazottak közül is sokan hazalátogatnak.
Régen a hívek áldozócsütörtök hetében keresztjáró napokat tartottak. Hétfőn, a reggeli mise után került sor a temetői kereszt imádására. Kedden énekszóval kivonultak a Szűz Mária-szoborhoz imádkozni. Szerdán a Nepomuki Szent János-szobor került sorra. A határba minden tavasszal búzaszentelő körmenet indult. Különösen nagy előkészületek előzték meg az úrnapi körmenetet, amikor a jelesebb családok sátrat emeltek, és ezekben a feldíszített sátrakban fogadták az Oltáriszentséget. Új keletű, de igen szép szokás az úrnapi virágszőnyeg készítése, amelynek meghonosítása (1983) Takáts Lászlót dicséri.
Az egyházközség életében fontos szerepet játszottak a Nagyboldogasszony tiszteletére Ercsibe vezetett gyalogos körmeneteknek. Erről a kilencvenéves Deák Róza néni mesélt. Szombat reggel indultak útnak kereszttel, zászlókkal, énekelve, imádkozva, elöl a fiatalok, utánuk az idősebbek. Meg-megálltak imádkozni és pihenni az út menti kegyszobroknál, kereszteknél, a keresztúri templomnál és az ercsi cukorgyár kápolnájánál. Az ercsi templomban köszöntötték a Szűzanyát, majd pedig elhelyezkedtek a vendéglátó házaknál. (Az ercsi testvérekkel az idők során baráti kapcsolatok szövődtek, s a martonvásáriak évről évre ugyanazoknál a házaknál szálltak meg.) Aznap este sokan szentségimádáson vettek részt. Másnap volt az ünnepség csúcspontja, a püspöki mise. Utána ebéd a szabadban, lábmosás a Duna vizében, némi apró emlék vásárlása, majd pedig indulás haza. Az itthon maradottak a „búcsúsokat” a falu szélén várták, s együtt érkeztek vissza a templomba. Aki csak tehette, gyermekként és felnőttként is legalább egyszer részt vett ezen a körmeneten.
A katolikus egyház megújulása új közösségeket hívott életre. A Martonvásáron 1993-ban megtelepült, francia alapítású Élet Kenyere Közösség életének középpontját az Oltáriszentség imádása jelenti. Elkötelezett tagjai a rászorulókkal közösséget vállalva élnek és dolgoznak.
Az 1769-től 1848-ig terjedő nyolc évtizedben a martonvásári reformátusok száma tíz és kilencvennégy között, az evangélikusoké pedig tíz és ötvenhét között mozgott. A község életében a reformátusoknak volt nagyobb súlyuk, tekintve, hogy kivétel nélkül mind magyarok voltak, és közülük mindig szerepelt néhány gazda a falu elöljáróinak sorában. Az első idők kálvinistái az Orosz, Kiss, Molnár, Ispán, Varga és a Végh családok. Utána tűnik fel soraikban a Lévai, Szalai, Németh, Futó, Horváth, 1820 után pedig a Fodor, Jó, Kövesdy, Király, Sipos, Hegedűs, Tóth családnév.
A martonvásári reformátusokat a környék, elsősorban Baracska kálvinistáihoz rokoni szálak fűzték. A katolikusokkal ritkán keveredtek, a vegyes házasságoknak ugyanis, amint azt az Orosz család és Varga Márton esete is példázza, olykor áttérés lett az eredménye. A martonvásári reformátusok anyakönyvezése 1790-ig helyben, a katolikusokéval együtt, utána pedig
a baracskai anyaegyházukban történt. 1933-ban alakult meg a helybéli fiókegyház, amely 1945 őszén önállósult. Ma a tárnoki és ráckeresztúri reformátusok is ide tartoznak. A híveik száma mintegy 150–170 fő.
A martonvásári evangélikusok lelki gondozását kezdettől fogva a tordasi lelkész végzi. 1800-as évek első felében Martonvásár evangélikusai között a Stefkovits, Kraján, Stark, Badits, Martinecz, Zsakó, Kiss, Machala, Stitza és Király családok előfordulása volt a leggyakoribb. Lelkészeik közül Ballasovits Mihályt Brunszvik Teréz is nagyra tartotta. 1850-ben az írta a harminc éve Tordason lelkészkedő Ballasovitsról, hogy „nem dogmát prédikál, hanem egyedül Krisztust, és a katolikusok is szívesen jönnek hozzá”.
Fejér megye 1848. évi zsidó összeírása szerint Martonvásárnak 24 izraelita lakója volt. Számuk 1870 táján nőtt meg. A martonvásári izraeliták a kajászói hitközséghez tartoztak. Temetőjüket az 1884. évi telekkönyv már említi. Imaegyesületük 1890-ben alakult, 1897-ben pedig zsinagógát építettek. (A második világháborúban megsérült épületet utóbb lebontották.)
A község zsidó és keresztény lakói békében éltek egymás mellett. Az első világháború itteni hősei között öt izraelitát találunk. A holokauszt martonvásári áldozatainak nevét az 1988-ban felavatott emlékmű őrzi.

Az 1774–1776-ban épült, Jung József tervezte templom

A Katolikus Egylet csoportképe a század elejéről

Prohászka Ottokár püspök felszenteli a harangokat (1925. november 1.)

Szent Anna-napi püspöki szentmise a szigeten (1996)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť