Ferencszállás felosztása
Ferencszállás felosztása
A redemptio után Ferencszállás tőkeföldjein szántóföldi gazdálkodást, elsősorban gabonatermesztést folytattak. Búzát, árpát, zabot, rozsot illetve az ez időben elterjedt kétszerest – búza és rozs keverékét – vetették. A szántóföldön termelték a lent és a kendert is. Nyomáskényszer nélkül gazdálkodtak, legtöbben az őszi–tavaszi–ugar forgórendszeres művelést alkalmazták. A kiskunfélegyházi levéltár tanácsi jegyzőkönyvei tanúsítják, hogy már a XVIII. században adják-veszik a tőkeföldeket.
Az adásvételeket a tanács testülete előtt kellett megkötni. A felek megjelentek a helység házában, ahol egybehangzóan kijelentették szándékukat. Ezután az érvényes helyi rendelkezéseknek és a nádor utasításainak megfelelően kihirdették az eladási szándékot a település nyilvánossága előtt. Kezdetben öt, később tizenöt napig kellett várakozni, s ha közben a felek nem változtatták meg szándékukat, és tiltakozást sem jelentett be senki, beírták a tanács jegyzőkönyvébe az adásvétel megtörténtét.
Minden jászkun településen szigorú elővételi rendszert érvényesítettek. A vételi előjogok közül a legerősebb a vérségi rokon és egyben redemptus szomszédé volt. Őt követte a redemptus szomszéd vagy más redemptus. Ha ilyen vevő nem jelentkezett, akkor kapott vételi jogot az irredemptus, s csak őutána a zsellér. Erős korlátokat jelentett az ősiségi jog érvényesülése, amely szerint csak a szerzett vagyon volt szabadon adható-vehető, az ősiekre elő- vagy visszavásárlási jogot érvényesíthettek az egyenes ági leszármazottak. Mindezek a korlátok elsősorban a redemptusi jogok védelmét szolgálták, de a föld adásvételét nem akadályozták meg.
Az első ferencszállási földadásvételt 1761 májusában kötötték. Sárkány György és Ipacs Pál együtt borozgatott a kocsma pincéjében. Sárkány, aki a kelleténél többet ivott, száz forintért odaígérte földjét Ipacsnak. Ipacs a kedvező árat kihasználva másnap megszántotta a birtokot, de a kijózanodott eladó visszakövetelte a könnyelműen odaígért szántót. A tanács, ismerve a könnyelmű eladó szegény sorsát, a földet számára visszaítélte. A kocsmai üzletkötés büntetése 32 forint lett, amelyből 12 forintot az eladási szándék megmásításáért Sárkány fizetett ki, húsz forintot pedig közös büntetésül a templom javára adtak.
A XVIII. századi adásvételek nem csupán a jászkun földtulajdon és földforgalom kérdéseit világítják meg, számos életmódbeli elemmel is megismertetnek. 1765-ben Tóth István félegyházi lakos hetven hold ferencszállási földjének negyedét átadta lányának, Tóth Annának és vejének, Bajáki Jánosnak. A föld átadás részben lehetővé tette a fiatalok boldogulását, részben könnyítette az öreg Tóth István megélhetését. Bajáki János a földért kötelezte magát arra, hogy „Ipa urával három következendő esztendők forgása alatt egy kenyérre állván, minden néven nevezendő gazdaság vitelében segítségére lészen, és mind azért semmi más bért vagy jutalmat magának nem vár, s nem kiván”.
Az időben szerzett földet Ferencszálláson a Móczár család. Móczár Jakab 750 forintért vette meg Hallada Miklós hetven hold földjét, amelyen akkor már épület állott. Talán ez volt az első ferencszállási tanyák egyike. A XVIII. században Kanizsáról költözött Félegyházára Nagy József. A tanács engedélyezte a jómódú, adósság nélküli, szabad költözésű jobbágy letelepedését. Nagy József a városban házat vett, Ferencszálláson pedig hetven hold földet, pontosan hétszáz forintért. Őt tekinthetjük a Kanizsai Nagy család egyik alapítójának.
A XVIII. század végére, a félegyháziak belakták a pusztát. A több évtizedes kecskeméti birtoklás feledésbe merült. A területen az utazók, no meg a nagyszámú pásztor könnyebbségére működött már a ferencszállási kiskocsma is. A puszta első középületét félegyházi bérlők üzemeltették. Kicsiny, vert falú épületét 1780-ban újjáépítették. Az új vert falú ház két szobából, konyhából és kamrából állott, pincéje és kéménye kőből épült.
Bizonyára megpihentek itt a pásztorok, akik a pusztai közlegelőn élték szabad életüket. A legelők használati módjáról a kiskunfélegyházi tanács és a redemptus közbirtokosság évenkénti gyűlése döntött. A redemptusok állatai ingyen legelhettek, csak a pásztorbért kellett megfizetniük, mások fűbért fizettek. A fűbér állatfajtánként eltérő mértékű volt, és bizonyos időszakonként változott.
Ferencszállás jobb legelőinek egy részét göbölytartó gazdák árendálták. Egy marhajárásért évi kétszáz forintot fizettek a tanácsnak, és 230 ökröt tartottak rajta. Az ökörcsordákat általában július elejéig legeltették itt. A nyár az ökrök értékesítésének ideje volt. A füvet július végétől kaszálónak osztották ki, hogy megfelelő téli takarmányuk legyen.
A gulyákat november végén a távolabbi bérelt pusztákról behajtották Ferencszállásra, ahol a tél beálltáig még legelhettek. A szarvasmarhatartás mellett jelentős volt a juhászat. Az 1770-es években a Kővágó-érben álltak az ellető- és fejőhelynek használt istrongák. Tudunk istrongákról a Zöld-halom környékéről is.
A gazdák a szántóföldek járulékaként itt kaszálókat kaptak, továbbá diny-nye-, köles- és kukoricaföldeket. Ezeket bizonyos időszakokban újraosztották. A tanács és a közbirtokosság döntésén múlott, hogy a járulékos földekből egy negyedtelekre (35 hold) mennyit adjanak, és az is, hogy ezekbe mit lehet vetni. A járulékos földek használatát alárendelték a közösség érdekeinek. A határ egy bizonyos részén például kölesföldeket, másutt dinnye- és kukoricaföldeket osztottak. Azt, hogy az egy-egy növényfajtára kijelölt területből ki, hol kapja meg a maga parcelláját, nyílhúzással döntötték el. Az osztásnak erről a módjáról kapták a nyilas földek elnevezést.
A puszta élete a XVIII. század közepétől az 1850-es évekig alig változott. A nagy történelmi események, az 1848-as szabadságharc, miként az előző századok földindulásai, itt különösebb következmények nélkül múltak el. A ferencszállási birtokosok és pásztorok minden politikai változást Kiskunfélegyháza lakosaiként éltek meg. Ha a század utolsó évtizedében az akkori polgármesteri hivatal nem kutatta volna fel a volt 1848–49-es honvédeket, nem tudnánk, hogy egy tősgyökeres petőfiszállási család két fia, Hajagos Tóth József és Hajagos Tóth Imre Kossuth katonája volt. A pusztai szabadok életében nem az 1848-as szabadságharc, hanem az 1855-ben végrehajtott pusztafelosztás hoz majd gyökeres változást.
Ferencszállás puszta felosztása nem csupán a területén megalapított Petőfiszállás falu életében mérföldkő. Legalább ekkora fontossággal bírt Félegyháza mezőváros lakosai számára, hiszen ezzel az akcióval egyik legjelentősebb legelőjüket veszítették el. Felmerül a kérdés, hová lett az addig itt legeltetett seregnyi állat? Mi késztette a puszta tulajdonosát, a félegyházi redemptus közbirtokosságot a közlegelő felosztására, egyéni birtokokra tagolására?
Ha így tesszük fel a kérdést, a válaszban utalnunk kell arra – a részletek taglalása nélkül –, hogy ezekben az években éppen a közös legelő pótlására vásárolta meg a közbirtokosság a szomszédos pusztát, Harkakötönyt.
Ferencszállás felosztását a Jászkun Kerület főkapitánya 1853. szeptember 16-án hagyta jóvá. Két év múlva 1855. november 17-én ki-ki a helyszínen megtekintve birtokba vehette az osztásnál tulajdonba kapott, kikarózott földet. A látszólag egyszerű művelet gyakorlati végrehajtása hosszú ideig elhúzódó jogi vitákat, társadalmi konfliktusokat okozott, amelyek a pusztakereső mozgalomban öltöttek testet.
A puszta felosztásának elveit a közbirtokosság állapította meg. Törvényességi alapot az 1840: XXX. tc. és a redempcióban elfogadott földtulajdoni jogok biztosítottak. A jogelvek szerint a jászkun jogok a földhöz kapcsolódtak. A jogok hordozói a redemptiókor tulajdonba és birtokba adott tőkeföldek voltak. A tőkeföldek után osztották a járulékokat, a már említett nyilas osztású vetéményeseket. Ugyanilyen járulék volt a közlegelő és a legeltetési jog. Ferencszállás közlegelőrésze osztatlan közös redemptus tulajdon volt, a felosztáskor tehát csak a redemptusok kaphattak belőle.
A hajdani 351 eredeti földváltó földtulajdona 1853-ban már 1351 tulajdonrészre tagolódott. A jászkun jog szerint, aki a tőkeföldjét eladta, eladta vele a hozzá fűződő jogokat, azaz a járulékot is. Ezért az 1351 redemptus utód csak a meglévő tőkeföldje arányában részesülhetett Ferencszállásból. Az így végrehajtott és törvényesen jóváhagyott földkiosztásba azonban a földet remélő „pusztakeresők” nem nyugodtak bele.
A pusztakeresők egyik csoportjába azok az egykori redemptusok tartoztak, akik időközben az összes megváltott tőkeföldjüket eladták. Élükön Csernák László tanyai tanító állott. Csernákék elismerték, hogy Ferencszállás puszta a tőkeföld járuléka, de azt állították, hogy ők a tőkeföldet a járulékok nélkül adták el. Tehát most, a felosztáskor, részesedniük kell a pusztából, hiszen az járulék.
A másik csoport vezetője Némedi Varga Károly volt. Némediék képezték a pusztakeresők úgynevezett szőlős csoportját. Nekik kisebb-nagyobb területű szőlőföldjeik voltak, s ezek után szerettek volna a pusztából járulékot kapni. Csakhogy a szőlőföld nem hordozta a redemptiós jogokat, nem számított tőkeföldnek.
A pusztakeresők beadványai, panaszai és perei minden létező fórumot megjártak a helyi tanácstól a királyig, de egyik csoport sem érte el a célját. Az 1745-ös jászkun redemptióból fakadó jog még 1853-ban is megváltoztathatatlannak bizonyult.
Ferencszállás felosztandó területe 12 916 katasztrális hold és 149 négyszögöl volt. Azt, hogy a jogosultak közül ki, mennyi földet kapjon, meglévő birtokának redemptiós forintra visszavetített értéke szabta meg. Mivel Ferencszállás földje nagyon eltérő minőségű volt, két helyen adták ki a birtokot: az úgynevezett java osztályon és a silányabb területeken.
A puszta egészéből kivették az utakat, a csordajárást, a selymesi szőlővel betelepített földeket s a szőlőtelepítésre kijelölt haleszi részt, valamint a városi, később közbirtokossági tulajdont képező területeket. Ez utóbbiakhoz tartozott a 99 katasztrális hold 622 négyszögöles Muszály-föld.
Az 1853-as pusztaosztáskor a mai Petőfiszállás határából Félegyháza város tulajdona volt a Fekete-halomnál egy terület a város tanyájával (264 hold 119 négyszögöl), a Péteri-tóból a parttal (274 hold 1436 négyszögöl), a ferencszállási csárdához tartozó föld, a külső kaszáló (28 hold 926 négyszögöl), a csárda udvara (622 négyszögöl) és az úgynevezett Szentkút tere (öt hold 654 négyszögöl).
A felsoroltakat kihagyták az osztásból. A java osztályon 10 597 katasztrális hold 1397 négyszögöl felosztható föld maradt, a homokosabb, rosszabb részen pedig 1281 hold 1036 négyszögöl. A homokföldekből ténylegesen csak 878 hold 648 négyszögölt adtak tulajdonba, a különbözetet a csordajáráshoz számították mint az állattartó gazdák illetményéhez tartozó területet.
Azt, hogy ki, hol kapja meg földtulajdonát, sorshúzással döntötték el.
A pusztaosztás egyben lehetővé tett bizonyos mértékű spontán tagosítást is. Mivel a redemptiótól eltelt évszázad alatt a birtokok egy része aprózódott, most lehetőség nyílt arra, hogy több jogosult családtag szövetkezzen, és egymás mellett kapja meg földjét.
A pusztafelosztás sorsdöntő lépésétől számíthatjuk Petőfiszállás törzsökös birtokosainak megtelepedését. Számos későbbi földtulajdonos család földszerzése nyúlik vissza Ferencszállás itt taglalt felosztásáig, illetve ezen keresztül a jászkun redemptióig.
A Jászszentgyörgyről Félegyházára települt Pintér János például a redemptióban 38 rajnai forint és kilenc dénárért váltott földet, amit utódai további redemptusföldekkel gyarapítottak. 1853-ban a családból tizenhárman kaptak Ferencszálláson földtulajdont. Közülük korábban csak kettőnek nem volt szántóföldje ezen a határrészen. Tehát elmondhatjuk, hogy a Pintér család valamelyik tagja mindig a ferencszállási, később petőfiszállási földön gazdálkodott.
A pusztakeresőkkel kialakult perek miatt még nyolc évvel a felosztás után sem végezték el a telekkönyvezést, a birtokarányosan kivetett adót a tulajdonosok nem fizették. A közhangulat egyébként is az önkényuralmi korszak államhatalmát képviselő adószedők ellen fordult. Mivel az adófelügyelő katonaság bevetésével fenyegetőzött, a kiskunfélegyházi tanács kénytelen volt az elmaradt ferencszállási adót megelőlegezni, hogy aztán később a birtokosságtól behajtsa.
Az új tulajdonosok, meg sem várva a telekkönyvezést, művelni kezdték földjeiket. Az osztásból kihagyott városi használatú területeket a közbirtokosság fokozatosan visszavette. A közbirtokossági javak kimentéséhez nagymértékű erdőirtás is járult. Már 1855-ben több száz tölgy- és szilfát árvereztek el. A következő évben a szentlászlói határ mentén és a Péteri-tó mellett folytatódott a fák kivágása és árverése. Magát a szántóföldet tízholdas parcellákban haszonbérbe adták. A korábbi közlegelői kutakat is megpróbálták értékesíteni. A fából készült gémeskutakat gém nélkül tíz forintért, a téglából készülteket huszonöt forintért hirdették meg, de vevő nem akadt. A ferencszállásiak úgy gondolták, hogy a kutaknál minden élőlény szabadon olthatja a szomját.
A városi tanyaföldön a félegyházi közbirtokosság házat és istállót építtetett. A város tanyája néven ismeretes épületegyüttes a felosztott puszta elsőként megépült tanyája. Építése példázza a vidék nagygazdáinak szokásosan alkalmazott módszerét. A ház nyolc láb (egy láb = 31,6 centiméter) magas vert falát két láb vastagságúra kezdték döngölni, de a tető alatt már csak másfél láb vastag volt. A faanyag tízöles fából készült. A tetőzetet gyékénykötéllel rögzített náddal fedték be. A famunkákért, a kémény és a ház kemencéjének készítéséért 280 forintot vett fel Kósa István.
Az istállót kicsit alacsonyabbra építették a háznál, ez csak hét láb magas volt. Az udvarra új, négy láb széles kutat ástak. Az 1856-ban elkészült tanya udvara hosszú évtizedekig volt a Péteri-tóból kitermelt nád árverésének helye, Félegyháza város gazdálkodásának nevezetes épülete.
)
Legelésző szürke marhák
Fekete Mihály ferencszállási tanyája. A tanya előtt a gazda, a felesége és leányuk, Pintér Antalné
Fekete Mihály ferencszállási gazda
