JAJSZÓ, MELYBEN ÉDES HAZÁNK ROMLÁSÁT SIRATJA EGY POETA

1.           Zokogó sírással sírhatsz, magyar nemzet,
          Mert szemed bekötve idegeny nép vezet.
          Jóakaratodért, ládd, gonosszal fizet,
          Hogy elpusztíthasson, bizony arra siet.

2.           Te napod fényében minap hold öltözött,
          Minden javaiddal torkáig töltözött.
          Fiaidban sokat rabszíjára fűzött,
          Végre palotáid lángjánál fűtőzött.

3.           Ez jaj alig múlt el, meg más jaj követi,
          De az sem múlik el, harmad jaj ott éri.
          Az bánotnak árja siralmad neveli,
          Az sok jajszó rajtad ugyan egymást éri.

4.          Az napnyugoti sas körme közé kapta,
          Te gyönge testedet erősen marcongja,
          Hogy erőd ne légyen, szárnyodat szaggatja,
          Szép piros véreddel fiait hizlalja.

5.           Nincs titkos végezés belől palotádban,
          Nincs ezüst vagy arany titkos tárházodban,
          Nincs oly jövedelem akárhol laktodban,
          Melyet írva nem látsz austriai házban.

6.           Ez oka: praktikát hogy forral ellened,
          Míg rabjává nem tesz nemzetestűl téged,
          Hogy büdös köntösét viseltesse véled,
          Ma is nagy víg kedvvel éli keresményed.

7.           Ládd-é, praktikáknak neve rád mit hoza,
          Minden jószágodbul kipusztíta - foszta,
          Elérkezék hozzád az nagy summa dika,
          Mely miatt szemeid kisíra s apada.

8.           De ezek földiek és mind elmulandók,
          Nap, hold alatt valók, ezért változandók,
          Nem is oly zokogó sírásra indítók,
          Mint az mely gonoszok reánk tódulandók.

9.           Oh, bánotban borult szegény magyar haza!
          Kemény kűszív volna, ki téged nem szánna,
          Oh elpusztíttatott jajszó: Pannónia,
          Ki volna, sorsodon, ki méltán nem sírna.

- - - - - - - - - - - - -

19.           Mert mikor nem vélnéd nagy hirtelenséggel
          Jezsoviták mentek rád nímet sereggel,
          Templom kulcsát kérik fenyegetésekkel,
          Kit sírván hallgatunk lehajtott fejekkel.

20.           Elszedék egyenként tűlünk templominkat,
          Mindenütt üldözik lölkipásztorinkat,
          Prédálják azoknak minden jószágokat,
          Pilátustul kérnek őrző katonákat.

21.           Tápon visszavevék ismét az templomot,
          Melyért jezsoviták vittek rá dúlókat,
          Sok száz tallért vontak rajtok bírságokat,
          Templomban kergetik nagy büntetés alatt.

22.           Negyven lovas német siet Szentmiklósra
          Az jezsovitákkal szegény polgárokra,
          Hogy, ha nem engednek, hányják őket kardra,
          Prédikátort, mestert vigyék az rabságra.

23.           Az több helyekkel is ilyenformán bántak,
          Sokszámú nímetet rájok szállítottak,
          Ezek erejével szegény néppel bírtak,
          Melyért az Istennek sírván panaszoltak.

24.           Sirassatok minket, kik távul halljátok,
          Jajgassatok minket, kik közel látjátok!
          Gyászban öltözzetek már, szomszéd városok,
          Bánkódjatok rajtunk, keresztény országok!

Noviny Arcanum