Nemzetközi Munkaügyi Szervezet

Full text search

Nemzetközi Munkaügyi Szervezet
(Internacional Labour Organisation, ILO)
Székhely: Genf (Svájc)
Vezérigazgató: Francis Blanchard (Franciaország)
1919. április 11-én alakult meg Genfben mint a Népszövetséghez kapcsolt – azzal tagság tekintetében teljesen megegyező – autonóm szervezet.
A II. világháború alatt ideiglenesen Montrealba települt át. 1946-ban az ENSZ első szakosított intézménye lett.
Célja, hogy a szociális igazság előmozdításával hozzájáruljon a béke megszilárdításához, nemzetközi összefogás útján javítsa a munkafeltételeket és az életszínvonalat, valamint elősegítse a gazdasági és szociális stabilitást.
Legjellemzőbb sajátossága, mely minden más szakosított intézménytől megkülönbözteti, a háromrészes felépítés, vagyis az, hogy munkájának irányításában, a határozatok meghozatalában nemcsak a kormányok, de a munkavállalók és a munkaadók képviselői is részt vesznek.
Fő szervei az Egyetemes Munkaügyi Értekezlet, az 56 tagú Igazgató Tanács és a titkárság szerepét betöltő Nemzetközi Munkaügyi Hivatal.
A tagok száma 151. A szocialista ENSZ-tagországok – Albánia kivételével – mind tagok.
Tevékenységének középpontja a nemzetközi munkaegyezmények és ajánlások kidolgozása.
1969-ben Nobel-díjat kapott.
A Nemzetközi Munkaügyi Hivatalhoz két intézet kapcsolódik: a Munkaügyi Tanulmányok Nemzetközi Intézete Genfben és a Magasabb Fokú Műszaki és Szakmai Képzés Céljaira Szolgáló Nemzetközi Központ Torinóban.
Postacím: Genčve 22, 4 route des Morillons, CH-1211

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť