Atomfegyverek és hordozóik
Atomfegyverek és hordozóik
A II. világháború után megkezdődött mindenekelőtt az atomfegyverek mennyiségi és minőségi továbbfejlesztése. Már az 1950-es évek elejére jelentős mértékben sikerült a kezdetben igen nagy (5500 kg) tömegű és nehezen kezelhető atombomba méreteit és tömegét jelentősen csökkenteni, biztonságosabbá, egyszerűbben kezelhetővé tenni, sőt hatóerejét is növelni. A kezdeti 12-20 kilotonna trotillal megegyező romboló hatású bombák helyett már az 1950-es évek elejére kifejlesztették a néhány száz kilotonna hatóerejű atom-robbanószerkezeteket.
Az atomfegyver hatóerejének drasztikus növelésére a kétfázisú atomtöltet – a hidrogénbomba – kifejlesztése adott lehetőséget. Az Egyesült Államokban 1952-ben, a Szovjetunióban 1953-ban robbantották először az új atomfegyvert, melynek kifejlesztése azt jelentette, hogy egyetlen töltet hatóereje elérhette akár a 25-50 megatonna (millió tonna!) trotil egyenértékét is. Az atomfegyverek fejlesztése természetesen sok kísérleti robbantást igényelt.
Az atomfegyverek egyre növekvő állománya megkövetelte a korábbiaknál gyorsabb, nagyobb teherbíró képességű, az atombombát nagyobb távolságra célba juttatni képes hordozóeszközök kifejlesztését.
Kezdetben a hagyományos dugattyús motoros bombázó repülőgépeket tették alkalmassá atombombák hordozására. Az 1940-es évek második felétől megjelentek a gázturbinás repülőgép-hajtóművek. A gázturbinás sugárhajtómű és a légcsavaros gázturbina forradalmi változást hozott a repülésben. Az első a sebesség számottevő megnövekedését, a második a repülőgépek jelentős mérettömeg- és hasznosteher-növelését tette lehetővé.
Az új hajtóművek már az 1950-es évek elejétől lehetőséget adtak a korábbiaknál jóval gyorsabb, 900-950 km/h sebességű, 8000-10 000 km hatósugarú, 150-200 t felszállótömegű, interkontinentális nehézbombázó repülőgépek kifejlesztésére. Ezek már 10-20 t atombombát hordozhattak.
Az 1950-es évek közepétől megjelentek az atombombák hordozására alkalmas közepes (50-80 t) felszállótömegű sugárhajtású bombázó repülőgépek első változatai is.
Az 1960-as évek elejétől a hadászati nehézbombázó repülőgépek csak fedélzeti berendezéseikben és fedélzeti fegyverzetükben fejlődtek. A légibomba formájában hordozott atomfegyvert felváltotta (vagy kiegészítette) a néhány száz km hatótávolságú atomtöltetű rakéta, ill. az 1980-as évek elejétől a nagy hatótávolságú, atomtöltetű, igen alacsonyan, terepkövető repülésben haladó hadászati robotrepülőgép, melynek tengeralattjáró-fedélzeti és szárazföldről startoló változatai is léteznek.
A közepes bombázó repülőgépek állományában már az 1960-as évek elejétől megjelent néhány szuperszonikus típus. Az első és mindmáig egyetlen hang feletti sebességű nehézbombázó repülőgép – az amerikai B-1B – rendszerbe állítása 1986-ban kezdődött meg.
