Sumer-akkád mitológia
Sumer-akkád mitológia
Az ókori Mezopotámia népeinek vallási és mitológiai hagyományait ima- és varázsszövegeken túl a mitológiai epika számos alkotásából, így a világirodalmi rangú Gilgames-eposzból ismerhetjük. A mezopotámiai panteon élén három főisten állt: Anu, az ég, Enlil, a levegő és Enki, a föld ura és megszemélyesítője. Mellettük fontos szerepet játszottak az istenek társadalmában az asztrális (a csillagos égbolttal összefüggőnek gondolt) istenek: Samas a Nap, Szin a Hold, Istár pedig az Esthajnalcsillag égi ura volt. A kis és nagy istenek szabályos társadalmat alkottak, harcoltak egymással a hatalomért, de valamennyien a Sors személytelen hatalmának voltak alárendelve.
Valamennyi mezopotámiai isten egyben valamely város védistene is volt, s városa szentélyben hódolt neki. Nagy jelentőségű alakjai voltak a sumer-akkád mitológiának az ún. kultúr- és vegetációs istenek, termékenységistenek. Így Niszaba a zsenge gabona istennője volt, Istár a termékenység, a nád és a vegetáció úrnője, Marduk viszont több szöveg szerint az írás és az elvont tudományok patrónusa. Nergal a tűző nap és a kiégett, puszta föld ura volt, felesége, Ereskigal viszont az alvilág úrnője. A mezopotámiai mitológia a világ keletkezését az ég és a föld, a víz és a szárazföld szétválásának kozmikus folyamatával magyarázta. Magát az embert a nagy istenek agyagból alkották, hogy a csatornaépítés nehéz munkáját elvégezze. Az emberek tudásának, kultúrájának gyarapodásában fontos szerep jutott félisteneknek, héroszoknak: Gilgames, Etana, Adapa sokféle mesterség és tudás (csatorna- és városépítés, írás, földművelés, államvezetés) feltalálása révén alapozták meg az emberi kultúrát. Nem ismeretlen a mezopotámiai mitológiában a vízözön-motívum, és sok alvilágjárás elbeszélése is fennmaradt.
A mezopotámiai termékenységkultusz fontos dokumentuma Istár és férje, Tammuz, a pásztoristen története. A történetben Tammuz megölése, az őt kereső Istár alvilágjárása, majd Tammuz feltámadása és kettejük szent násza a természet termékenységét, évenkénti halálát és újjászületését jelképezi és biztosítja. Más mítoszok az istenek pályafutását ábrázolják. Ilyen a Marduk főistenné válását elbeszélő történet. Az istenek közül az a leghatalmasabb, aki a jövőt ismeri, a sorstáblákat birtokolja. E táblákért időről időre ádáz harc folyik, míg Marduk furfanggal meg nem szerzi őket.
Az istenek világa széles körű kultusz tárgya Mezopotámiában. Különösen népszerű – a szentélyekben bemutatott áldozatok mellett – a jóslás, főként a májjóslás; szakrális jelentőségűvé terebélyesedik az ómen (előjel)-irodalom és a mitológiai meggondolások alapján kidolgozott és űzött asztrológia.
