Nemzetközt Fejlesztési Társulás

Full text search

Nemzetközt Fejlesztési Társulás
International Development Association (IDA)
A szervezetet 1960-ban alapította a Világbank leányvállalataként, és 1961 márciusában megkapta az ENSZ szakosított intézménye státusát. A tagságra ugyanaz vonatkozik, mint az IFC esetében. Az IFC-vel szemben csak az alaptőkéje önálló, de nincs külön apparátusa; a bank tisztviselői minden külön ellenszolgáltatás nélkül kötelesek az IDA adminisztrációjával kapcsolatos ügyeket is ellátni.
A Világbank tevékenységét úgy egészíti ki, hogy azoknak a fejlődő országoknak nyújt hitelt, amelyek nem felelnek meg az IBRD kölcsönzési feltételeinek (nem tudnák megfizetni a Világbank által kért, a kereskedelmi banki kamatrátát megközelítő kamatokat). Az IDA tehát hosszú lejáratú (max. 40–50 éves) kölcsönöket folyósít kamatmentesen vagy alacsony (0,75%) kamatláb mellett. E hiteleket csak kormányok kaphatják, s csak akkor, ha országukban az 1 főre jutó évi GDP nem éri el a 300 USD-t. E kölcsönöket nem kemény valutában, hanem az illető ország saját pénznemében kell visszafizetni. Az IDA mindenekelőtt infrastrukturális beruházásokat finanszíroz.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť