A 16. sz -i reformáció
A 16. sz -i reformáció
Luther Márton Ágoston-rendi katolikus szerzetes – kezdetben csak a római egyház megreformálását kívánta előmozdítani – 1517. október 31-én 95 tézist hirdetett ki. Ezekben elítélte, hogy a római egyház bűnbocsánatot ígérő, ún. búcsúcédulákat árul, pénzért.
Luther tanítása szerint az üdvösség kizárólag Isten kegyelméből fakad, tehát az ember saját tettei révén nem üdvözülhet, csak a kegyelem révén, amelyet a hit által nyerhet el. Luther állítása szerint a hit és az egyház kérdéseiben a Biblia a legfelső tekintély. Ez a tanítás tette a protestánsokat a „könyv emberei”-vé, s alakította ki a protestáns istentisztelet jellegét, amelyben a Biblia-magyarázó prédikáció a domináns elem. A sola scripta – „egyedül a Szentírás” – elvéből következően a protestáns teológiában relativizálódott az egyház szerepe; önmagában nem szent, nem tévedhetetlen, s hűségét egyedül a Szentírás alapján lehet értékelni. Ezzel az egyház egész fogalma deszakralizálódott, elveszítette korábbi szent- és sérthetetlenségét. Ez az oka annak, hogy a reformáció talaján a századok folyamán számtalan egyház született, és hogy a protestantizmus fogalma rendkívül sokféle szerveződést takar.
Luther birodalmi átoktól sújtva, a pápa által kiközösítve – viszont a német fejedelmek védelme alatt – alkotta meg a protestantizmus alapműveit, melyek gyorsan terjedtek Európa-szerte. A protestantizmus református ága Svájcban, a lutheri alapokon, Zwingli Ulrich (1484–1531) munkásságával kezdődött, majd Kálvin életműve révén nyerte el végleges jellegét.
Az inkább elméleti gondolkodó Lutherrel szemben – aki személyesen nem sokat foglalkozott a Rómával szakító új egyházak szervezési kérdéseivel – Kálvin éppen ezáltal, ill. a protestáns tanítás rendszerbe foglalásával alkotott maradandót. Luther pap volt, Kálvin viszont jogtudós is. Kálvin egészen újfajta egyházi modellt alkotott, pontosan meghatározva, milyen fajta szolgálatokra van szükség az új egyházban (lelkészek, doktorok, presbiterek). Az egyházszervezetet a később demokratikusnak nevezett presbiteri rendszerre építette, bevonva ezzel a világiakat is az egyházkormányzásba.
Az egyházak alapítása és nemzetközi elterjedtségük
Az evangélikus egyházak megszervezésében és irányításában fontos szerep jutott a német fejedelmeknek, akiknek érdekükben állt az elszakadás Rómától. A reformáció szociális és vallási követeléseket ötvöző népi mozgalomnak indult.
Az 1524–25-ös német parasztháború azonban megijesztette Luthert, s a rend helyreállításáért a fejedelmekhez fordult segítségért. A parasztok leverése után elfojtották a radikális irányzatokat, s a reformáció a fejedelmek ügyévé vált. A fejedelmek vizitátorokat küldtek ki a lelkészekhez, hogy megvizsgálják tanításaikat, s erkölcsi tisztaságukat. E beavatkozás alapjául a „cuius regio, eius religio” elve szolgált, melynek értelmében az alattvalóknak a fejedelem vallását kell követniük – vagyis ezen elv csak a fejedelmek szabad vallásválasztó jogát ismerte el.
IV. Károly német-római császár a 2. speyeri birodalmi gyűlésen vissza akarta vonni ezt a szabadságjogot a fejedelmektől. A gyűlésen részt vevő fejedelmek protestáltak ez ellen. (Innen származik a reformáció követőire használt „protestáns" kifejezés: azóta is e gyűjtőfogalom alatt emlegetik a 16. sz. óta alakult keresztény egyházakat – evangélikusokat, reformátusokat, baptistákat, metodistákat stb.) A küzdelem a fejedelmek győzelmével végződött. 1555-ben az augsburgi birodalmi gyűlés végérvényesen elismerte az „akié a föld, azé a vallás" elvet, s ezzel a német birodalom földrajzi alapon történő vallási megosztottságát. E felekezeti földrajz következményei Európa jelentős részén máig felismerhetők.
A lutheránus reformáció hamar túllépte Németország határait, Svédországban 1527-ben engedélyezték tanainak szabad terjesztését, Dániában pedig 1535-ben egyenesen államvallás lett. Manapság – Finnországgal, Izlanddal és Norvégiával együtt – egész Skandináviában ez az uralkodó vallás. A kálvinista reformáció Svájcban, Hollandiában, Skóciában és Magyarországon terjedt el maradandóan, de nagy hatást gyakorolt Franciaországra (hugenották) és az angol reformációra is.
A 18. sz. során az Újvilágba érkező angol puritánok, skót és északír telepesek, valamint a mai New York területén megtelepülő hollandok egyaránt kálvinisták voltak, akárcsak a még a 17. sz.-ban érkezett francia hugenották. Jóllehet, az Egyesült Államokban később az újabb keletű protestáns egyházak (baptista, metodista stb.) kerültek számbeli túlsúlyba, a kálvini tanok mélyen beivódtak az amerikai protestantizmusba. Az evangélikus egyház lassabban nyert teret Amerikában. Bár már a 18. sz.-ban érkeztek német és svéd protestánsok, számuk csak a 19. sz.-ban nőtt jelentősen.
Latin-Amerikában a protestantizmus a bennszülött lakosságra nem tudott nagy hatást gyakorolni, ma is szinte kizárólag az európai bevándorlók leszármazottai alkotják a történelmi protestáns egyházakat. Az Egyesült Államokból érkezett presbiteriánus misszionáriusok is alapítottak néhány református tradíciójú egyházat. A 20. sz.-i Latin-Amerika protestáns arculatát a pünkösdista irányzat alakította ki.
A protestáns egyházak afrikai megjelenése a 19. sz.-ban kezdődött, a különböző missziós társulatok tevékenységével. Dél-Afrikában azonban már a 17. sz.-ban református egyházakat alapítottak a holland gyarmatosítók és a francia hugenották. A Dél-afrikai Köztársaságban máig ezek a legbefolyásosabb egyházak.
Manapság az evangélikus és református egyházak számszerűleg a világ protestánsainak felét adják. 1985-ben a lutheránusok száma 67 millió, a reformátusoké 53 millió volt. Kontinensenkénti megoszlásuk: Afrika (ev.: 3 907 552, ref.: 17 188 000), Észak-Amerika (ev.: 8 811 290, ref.: 11 334 502), Latin-Amerika (ev.: 1 206 750, ref.: 1 000 000), Ázsia (ev.: 3 819 697, ref.: 7 200 000), Európa (ev.: 48 865 034, ref.: 13 874 000), Óceánia (ev.: 784 328, ref.: 2 175 000).
Az evangélikusok többsége Európában él. A reformátusok viszonylag nagy számban vannak jelen Afrikában, Ázsiában és Óceániában is. Az alábbi országokban él 1 milliónál több evangélikus: Németország (25,4), Egyesült Államok (8,5), Svédország (7,7), Dánia (4,7), Finnország (4,6), Norvégia (3,9), Indonézia (2,6), India, Brazília, Tanzánia (1,0).
Az alábbi országokban él 1 milliónál több református: Egyesült Államok (8,4), Hollandia (4,3), Indonézia (3,6), Nagy-Britannia (3,5), Dél-afrikai Köztársaság (3,0), Kanada (2,9), Svájc (2,7), Németország (2,0), Magyarország (1,9), Koreai Köztársaság (1,5), Ausztrália (1,4), Madagaszkár (1,3), Fülöp-szigetek, Románia (1,0).
