1. Kínai Kommunista Párt: bár több politikai párt és szervezet létezik, a gyakorlatban a hatalom egyedüli birtokosa. Vezető szerepét az alkotmány rögzíti. 1921-ben alakult, 48 millió tagja van. Legjelentősebb történelmi személyiségei Mao Ce-tung, Csou En-laj, Csu Te, Peng Tö-huaj, Liu Sao-csi, Teng Hsziao-ping. A KKP hatalma az 1960-as években a Mao Ce-tung irányította „kulturális forradalom” idején meggyengült, újjászervezése csak a 70-es években történt meg. A 80-as évek második felében a KKP-n belül teret nyert és vezető pozíciókat szerzett a politikai reformokat is szorgalmazó irányzat, de a demokratikus mozgalom leverése után visszaszorult, fő képviselője, Csao Ce-jang távozni kényszerült a főtitkári posztról. 1990. jún. óta a KKP főtitkára Csiang Cö-min, aki a centralizáltabb gazdaságpolitika, a KKP politikai kiváltságai megőrzésének híve.
2. Legálisan működik, érdemi politikai befolyás nélkül a Kínai Demokratikus Liga, amely az értelmiséget hivatott képviselni, a Nemzeti Demokratikus Újjáépítés Társasága, amely a magántőkéseket és kereskedőket tömöríti, a Közérdek Pártjának pedig főleg külföldről hazatértek a tagjai. A Kínai Parasztok és Munkások Pártja a Kuomintangból szakadt ki, a Tajvani Demokratikus Önkormányzati Liga pedig a szárazföldön élő tajvaniak szervezete.
Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?
Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?
Vyhľadávajte v desiatkach miliónov novín, denníkov a týždenníkov, športových časopisov a časopisov pre ženy!