VENEZUELA

Full text search

VENEZUELA
1. Demokratikus Akciópárt: az ország vezető pártja. Még 1936-ban, Demokratikus Nemzeti Pártként alakult, 1941 óta legális, azóta viseli jelenlegi nevét. A Szocialista Internacionálé tagja, a szociális piacgazdaság híve. Vezetője az államfő, Carlos Andrés Peres.
2. Keresztényszociális Párt: az ország másik igazán jelentős pártja. 1946 óta működik. Mérsékelten konzervatív, a katolikus egyház szociális programjának hirdetője, de a párton belül egyszerre találhatók meg ultrakonzervatív és baloldali egyházi körök is.
3. A fontosabb pártok közé tartozik az 1971-ben létrehozott Mozgalom a Szocializmusért és a vele együtt fellépő, 1960-ban szervezett, egy ideig városi gerillaháborút is folytatott Forradalmi Baloldal Mozgalma. Bejutott a parlamentbe az 1979 óta létező Új Demokratikus Generáció nevű jobboldali politikai csoportosulás és az 1983-ban alapított Radikális Ügy elnevezésű szélsőbaloldali szervezet is. A legutóbbi választás nagy vesztese a Demokratikus Köztársasági Unió volt. A párt 1946-ban lépett színre, sokáig az ország második legnagyobb pártja volt.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť