Az ORTT tagjai:

Full text search

Az ORTT tagjai:
Dr. Debreczeni József (1955) magyar–történelem szak (KLTE), a Miskolci Egyetem Szociológia Tanszékének adjunktusa (1994), a testület tagjává az MDNP jelölte.
Kardos Lajos (1943) mérnök, frekvencia-gazdálkodási szakember, a Széchenyi István Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolát végezte, a Magyar Posta, majd az Antenna Hungária munkatársa, 1990-től a KHVM főtanácsosa, az MSZP jelöltje.
Dr. Körmendy-Ékes Judit (1969) az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán diplomázott, 1996-ban ügyvédi vizsgát tett, a parlament emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának tanácsadója, a Fidesz jelöltje.
Dr. Nahlik Gábor (1948) gépészmérnök-közgazdász, kandidátus, a BME oktatója, majd docens (1973 ill. 1987), 1992–1994 között a Magyar Televízió alelnöke, az elnöki jogkör gyakorlásával, az FKGP jelöltje.
Dr. Tímár János (1950) jogászi (1974), majd szociológusi (1983) diplomát szerzett, a Tömegkommunikációs Kutató Központ kutatója, majd a Median Piackutató Intézet programigazgatja, az SZDSZ jelöltje.
Dr. Wéber János (1953) jogász, 1991-1993 között a Somogy–Tolna–Baranya Megyei Köztársasági Megbízott Hivatalának vezetője, majd az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára, az MDF jelöltje.
Dr. Zelnik József (1949) etnográfus, UNESCO-szakértő, a Közművelődési Információs Vállalat igazgatója, a Magyar Kulturális Kamara (1989) és Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány (1993) elnöke, a Duna Tv igazgatóságának elnöke, a KDNP jelöltje.
Az ORTT megbízott főigazgatója Baka István (1941), távközlési és műsorszórási szakmérnök (BME), a KHVM főtanácsosa.
Médiaigazgató dr. Fehér Zsuzsa (1955), történész (ELTE), a Tömegkommunikációs Kutató Központ munkatársa, majd a Miniszterelnöki Hivatal kormánytanácsadója.
Költségvetési igazgató Varga Magdolna (1966) szaküzemgazdász, okleveles könyvvizsgáló (Pénzügyi és Számviteli Főiskola).
Jogi és szervezési igazgató Várnagy József (1968) tanár, (JATE TTK), MSZP oktatási referens, Miniszterelnöki Hivatal Tudománypolitikai Kollégium.
1997. január 1-jétől 1997. május 6-áig összesen 72 panaszügy érkezett a panaszirodára.
Panaszok megoszlása:
– 40 nézői és hallgatói panasz
– 32 szervezetek, pártfrakciók által benyújtott panaszok
ebből:
– 1 panaszbeadvány visszavonva
– 7 panasz átküldve az illetékes műsorszolgáltatóhoz.
Fellebbezés:
19 esetben érkezett 1997. május 6-ig.
Bírósági kereset: 7 esetben érkezett 1996. szeptember 30-tól 1997. május 6-ig.
1996. szeptember 30-tól 1996. december 31-ig összesen 55 panaszügy érkezett a panaszirodára.
Panaszok megoszlása:
– 26 nézői és hallgatói panasz
– 22 szervezetek, pártfrakciók által benyújtott panaszok
– 4 névtelen levél
– 2 panasziroda hatáskörében megválaszolt levél
– 1 panaszbeadvány visszavonva
Fellebbezés:
13 esetben érkezett 1996. december 31-ig.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť