Magyar Suzuki Rt.

Full text search

Magyar Suzuki Rt.
A Magyar Suzuki Rt. 1992 októberében kezdte meg a személygépkocsk gyártását, és azóta szervesen integrálódott a magyar gazdaságba. Nemzetgazdasgi jelentőségét kiemeli, hogy a rendkívül korszerű üzem az alkatrészgyártási és beszállítói tevékenység széles körű kiépítésével húzóhatást gyakorol a járműgyártáshoz kapcsolódó gépipari és egyéb ágazatokra.
A vállalat 1996-ban, működésének negyedik esztendejében a kapacitások szinte teljes kihasználása mellett 51 ezer gépkocsit gyártott és értékesített a hazai és külföldi, főleg európai piacokon. Ez a teljesítmény 56,8 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 887 millió forint nyereséget eredményezett. Ezzel a Magyar Suzuki Rt. a legjelentősebb magyar termelőüzemek közé emelkedett.
A vállalat jelentőségét tovább növeli az a tény, hogy a cég nagyban hozzájárul a térség fejlődéséhez és a foglalkoztatottság javításához. Az esztergomi üzem alkalmazottainak létszáma 1992 óta több mint négyszeresére emelkedett, azaz meghaladja az 1450 főt.
A cég exporttevékenysége 1994-ben indult, és azóta is látványosan fejlődik. 1996-ban már közel 37 ezer személygépkocsi exportjára került sor, ami a termelés 75 százalékát jelenti. A Magyar Suzuki Rt. által gyártott gépkocsik a világ 28 országába jutnak el Európától a Távol-Keletig. AZ Európai Unió országaiba ma már több mint 60 százalék „európai hozzáadott értéket” tartalmazó magyar Suzukik vámmentesen és adminisztratív korlátozások nélkül exportálhatók. Kiemelkedik a Németországba, Hollandiába, Ausztriába és Nagy-Britanniába irányuló export volumene. A Magyar Suzuki Rt. 1996-ban elért közel 41 milliárd forint értékű kivitele jelentős mértékben javítja az ország exportjának szerkezetét. A vállalat 1997-ben további exportbővítést tervez.
A belföldön értékesített 13 800 gépkocsival közel 20 százalékos részesedést szerzett az új autók piacán. A Swift hazai népszerűségéhez a csekély fogyasztáson és alacsony üzemeltetési költségen kívül a szervizhálózat és az alkatrészellátás is nagymértékben hozzájárul. A cég közel 120 egységből álló értékesítési és szervizhálózata lefedi az egész országot.
A Magyar Suzuki Rt. ösztönzése és támogatása nyomán folyamatosan épül ki a járműalkatrész-gyártásra szakosodott háttéripar. Az intenzív honosítási program révén 1996-ban már 40 volt a szerződéses magyar alvállalkozások száma, s a gépkocsik értékének 55 százaléka hazai munka.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť