valamely orvostudományi egyetem által kiállított orvosi diploma tulajdonosa, akinek jogosítványa van az adott országban (vagy földrajzi területen) az orvosi gyakorlat (működés) folytatására. Az orvosi működéshez szükséges jogosítvány megadását a különböző országok – az orvosi diplomát alapfeltételként tekintve – különböző feltételekhez kötik és azt időszakosan vagy véglegesen meg is vonhatják. Ezenkívül kialakultak a társadalmi és szakmai elvárások alapján azok az etikai normák, amelyek az orvos magatartását szabályozzák. Az orvosok feladata, hogy tevékenységükkel az egészségügyi infrastruktúra keretében törekedjenek a lakosság egészségügyi állapotának megőrzésére, illetve helyreállítására. Ezt a feladatot az orvosok nagyobb része a közvetlen orvos-beteg kapcsolat útján fejti ki. Az orvosoknak ezt a csoportját szokták gyakorló orvosoknak nevezni. A gyakorló orvosok munkájukat az alapellátás, a járóbeteg-szakellátás és fekvőbeteg-ellátás intézményi keretei között fejtik ki. Az orvosok kisebb részének munkája az orvos-beteg közvetett kapcsolata révén valósul meg. Ide soroljuk a laboratóriumokban, a patológiai, radiológiai, sugárdiagnosztikai intézményekben dolgozó orvosokat. Az orvosok ugyancsak kis része a közegészségügy-járványügy területén fejti ki tevékenységét, amely populációs, esetleg közösségi szinten valósítja meg a lakosság–orvos kapcsolatát. Az egészségügyi intézményrendszer irányításában, szervezésében és működtetésében is dolgoznak orvosok. Magyarországon az egészségügyi intézmények vezetését kizárólag orvosok látják el. Egyes nyugat-európai országokban és főleg az USA-ban az intézmények vezetését egészségügyi, de nem orvosi képzettséggel rendelkező menedzserek látják el. Ugyancsak főleg orvosok dolgoznak az orvostudományi kutatások és orvosképzés, orvostovábbképzés területén is.
Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?
Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?
Vyhľadávajte v desiatkach miliónov novín, denníkov a týždenníkov, športových časopisov a časopisov pre ženy!