Párhuzamos történet I.
Párhuzamos történet I.
Koalíciós építkezés és nemzetközi keretfeltételek – Kezdeményezése, programok, erőgyűjtés – Tömbön belüli megrázkódtatások – Kelet fegyverletétele
Brüsszelben 1948. március 17-én Anglia, Franciaország, Belgium, Hollandia és Luxemburg ötven évre szóló szerződést kötött a gazdasági, szociális és kulturális együttműködésről, valamint a kollektív önvédelemről. A „brüsszeli paktum”, amelyhez az Egyesült Államok hivatalosan nem csatlakozott, a nyugati katonai szövetség(ek) bázisa lett. Washington az 1948. június 11-i Vandenberg-féle szenátusi határozattal szabályozta a regionális és egyéb kollektív megállapodásokhoz való viszonyát és jogi alapot teremtett számára elfogadható katonai-politikai tömbök létrehozásához.
1949. április 4-én Washingtonban aláírták az Észak-atlanti Szerződést, amelynek részese lett az Egyesült Államok, a „brüsszeli paktum” öt tagja, valamint Kanada, Izland, Dánia, Norvégia, Olaszország és Portugália. A szerződéshez 1952-ben csatlakozott Görögország és Törökország, 1955-ben pedig Nyugat-Németország. Részvételi, csatlakozási meghívást egyetlen szocialista orientációjú ország sem kapott.
Egy nappal a NATO megalakulása után a brüsszeli „ötök”, valamint Dánia, Olaszország és Norvégia hivatalosan katonai és pénzügyi segélyt kért az Egyesült Államoktól, amely néhány hét alatt 1,45 milliárd dollárt ajánlott meg az 1950–es költségvetési évre „a függetlenségükben és szabadságukban fenyegetett országoknak”, ebből 1,13 milliárdot a NATO európai tagállamainak.
A NATO életre hívásának okai és céljai voltak. Az indoklásban a Szovjetunió politikájával és magatartásával összefüggő okok központi helyet kaptak.
A Nyugat a második világháború befejezése után egyebek között azzal illusztrálta az európai erőviszonyok alakulását, hogy míg a Szovjetunió fenntartotta fegyveres erőinek 1945–ös négymilliós létszámszintjét, az Európában lévő amerikai haderőt 1946 közepéig 3,1 millióról 391 ezerre, a brit haderőt 1 321 000-ről 488 000-re, a kanadai erőket 299 000-ről gyakorlatilag nullára csökkentették. A kontinensen tehát a német fegyverletétel után eltelt egy évvel a három nyugati hatalom 4 720 000 katonájából mindössze 879 000 maradt.
Hivatkozási alap volt az is, hogy a Szovjetunió a 40-es évek második felében Közép- és Kelet-Európában hét országot vett teljesen vagy részben ellenőrzése alá több mint egymillió négyzetkilométer területtel és közel 92 millió lakossal.
