B) Biztonságerősítő vetület
B) Biztonságerősítő vetület
„Forró vonal” megállapodások
Az Egyesült Államok és a Szovjetunió leszerelési főmegbízottai 1963. június 20-án Genfben melléklettel kísért emlékiratot írtak alá egy olyan távközlési kapcsolat kiépítéséről Washington és Moszkva között, amely rendkívüli körülmények között gyors tájékoztatási és véleménycsere lehetőséget biztosít a két kormány között.
Az eredeti változatban egy vezetékes géptávíróvonalról és egy rádiótávíró-csatornáról volt szó, amelyeket 1963. augusztus 30-án helyeztek üzembe.
Külügyminiszteri szinten Washingtonban 1971. szeptember 30-án írták alá azt az egyezményt, amely a „forró vonalat“ távközlési műholdrendszerre állította át. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió 1984-ben gyorsabb szöveg- és adattovábbítási rendszert vezetett be, kiegészítve olyan berendezés felállításával, amely alkalmas iratok, dokumentumok, térképek, vázlatrajzok továbbítására is.
1985-ben Moszkva és Washington megegyezett abban, hogy akkor is élnek a „forró vonal” adta lehetőségekkel, ha értesülést szereznek arról, hogy harmadik országok vagy terrorista csoportok atomfegyver használatára készülnek.
Fokozatosan „forró vonalak” hálózata épült ki Moszkva és a főbb NATO-országok fővárosai között, egyebek mellett a számítási hibából, műszaki zavarból, egymás szándékainak helytelen értelmezéséből, vagy akár atom- és rakétafegyverek utasítás nélküli alkalmazásából adódó háborús veszélyek csökkentésére.
Oroszország fenntartotta a „forró vonalak” hálózatát, sőt plédáját más szovjet utódállamok is követték.
