KÉT KANONOK GYÖNGYÖSY ÉS ALAPY*

Full text search

KÉT KANONOK
GYÖNGYÖSY ÉS ALAPY*
a) Bunyitay kéziratában „öt kanonok” életrajza szerepel, és Gyöngyösy, Alapy kanonokokon kivül még a következők voltak munkatervbe véve:
Szenczy István s az Orsolya-szüzek,
Salamon József és árvaháza,
Gánóczy Antal s történeti müve.
Sajnos, csak az első kettő készülhetett el. Legnagyobb veszteség Gánóczy életrajzának és történetírói munkásságának feldolgozatlanul maradása, mert jeles elődje kritikai értékelésére éppen Bunyitay lett volna leginkább hivatott.
A beteget mindig több szeretettel s nagyobb önfeláldozással ápolják szerettei. Magyarországnak sem voltak soha áldozatkészebb hívei, mint a múlt században. Nem csupán főpapok, főurak.
A váradi káptalan szintén mutatott fel tagjai között oly férfiakat, kik az egyház s a haza oltárára tették le mindenüket, kik nemzetük szeretetének szernt tüzet mintegy örökségképpen hagyták egymásra.
Bakó János váradi prépost, ki a debreceni kegyesrendűek megalapozásával a jövő nemzedékek katolikus érzületéről s műveltségéről gondoskodott, – nem maradt sokáig követők nélkül. Kanonoktársai egymásután, mintegy vetélkedve egymással, siettek az egyház, az emberiség szükségleteinek kielégítésére, sebeinek gyógyítására. Legmeghatóbb pedig az, hogy alkotásaik alapjait egytől-egyig annak a székesegyháznak tövében helyezik el, amelynek áldásaiban részesültek, amelynek ők viszont büszkeségei, koronái.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť