125. TÓTFALUD
125. TÓTFALUD
1341-ben Toutfalu, 1453-ban Thoti, 1644-ben Totfalu, 1648-ban Totfalud néven fordul elő az okiratokban. (C. Suciu: Dicţionar istoric.)
Történelmi jelentőségét annak köszönheti, hogy területén állott Szentmihálykő vára (castrum sancti Michaelis 1299.) és egy szerzetesi kolostortemplom.
Szentmihálykő várának építését 1276-tól számítják, amikor Péter erdélyi püspök oklevélben határoz vár építéséről, s mivel a vár építésére a káptalan ad helyet, a vár hol a püspöké, hol a káptalané, hol közösen birtokolják. A vár többször szerepel az oklevelekben: 1320-ban castrum quod de Lapide S. Michaelis nominatur; 1326-ban de Lapide S. Michaelis; 1356-ban Zentmyhalkewe; 1561-ben rupes Sancti Michaelis; 1473-ban Zenthmihalykeve. (Györffy: Az Árpád kori. II. 187.; C. Suciu: i.m. Anghel: Középkori várak. 182.)
A vár 1552-ig volt használatban. 1553-tól feladják és az idő vasfoga dolgozik rajta. 1563-ban már mint romokat írja le G. Grmo. Romjai ma is látszanak. (Korunk. 1972. 356.; Anghel: i.m. 189.; V. Drăguţ: Arta gotică. 132.)
Bizonyosra vehető, a kor szokásainak megfelelően, hogy a várban legalább kápolna volt.
A vár alatt kolostor állott. Erről egy 1299. évi oklevél emlékezik: „ecclesia stat lapidea in terra capituli”. (Györffy: i.h.) A XIII. század második felében épült, egyidőben a várral, és Szent Erzsébetről nevezték el. Az Ágostonrendi szerzeteseknek adott otthont. (Az erd. kat. múltja és jelene. 21.)
1316-ban mint elhagyatott kolostort említik. Úgy látszik, szeretnék megmenteni, mert ekkor Miklós ózdi főesperes borbándi szőlőjét a kolostornak adományozza. (Gyéressy: Documenta Artis Paulionorum. I. 177.)
A kolostor felújítására egy fél évszázad múlva kerül sor, amikor Goblinus püspök 1384-ben pálosokat telepít ide, s az egykori Szent Erzsébet-kolostorból Szűz Mária-kolostor lesz, földekkel, malomjoggal, dézsmával biztosítva fennmaradását. 1386-ban Imre püspök szenteli fel. Az oklevelekben a későbbiekben még néha visszatér a Szent Erzsébet elnevezés is.
1415-ben Hamar Benedek a kolostor templomában oltárt emeltet Mindenszentek tiszteletére és Kisfalud határában szőlőt adományoz a kolostornak. 1428-ban,1461-ben, 1469-ben, 1493-ban, 1511-ben, 1517-ben a kolostor javára tett több adományról van adat. Ilyen adomány a kolozsi Domokos plébánosé, aki a XV. század végén Kolozson Szent Katalin-kápolnát alapít. Ezt a hozzá tartozó javakkal a szentmihálykői pálos kolostornak adományozza és maga is kolostorba vonul. (Kelemen: Művészett. I. 166.; Schematismus. 1882. XIV.)
1519-ben a tótfaludi Boldogasszony remetéi Váradján, Gáldon és Fahídon még birtokokat vásárolnak. (Gyéressy: i.m. II. 433.) 1388-ban Fr. István a perjel (Gyéressy: i.m. I. 177– 178.), 1504-ben pedig Antal. (SZOKL. III. 157.)
IX. Bonifác pápa búcsút engedélyez a kolostortemplomnak: „B. Mariae Virginis sub castro D. Michaelis.” (Batthyaneum. II. 132.; Beke: Az erd. egyházmegye. 86.)
A kolostor a reformáció kori események következtében, a szintén pálos Martinuzzi György meggyilkoltatása után 1551-től elnéptelenedett. (Gyéressy: i.m. I. 177.)
1579-ben Báthory Kristóf erdélyi vajda sürgeti a pálosok visszatérését és támogatást ígér: „Reverendi patres... Kegyelmetek ne késsék ha el akarnak jönni. Christophorus Báthory de Somlyo vajvoda.” (Gyéressy: i.m. II. 433.) A visszatérésre nem kerül sor. A kolostor és javai állami tulajdonba jutnak és a kolostor elpusztul.
Szentmihálykő romjaiból
