50. NYOMÁT

Full text search

50. NYOMÁT
Első ízben oklevélben 1513-ban említik Monyath néven. (Barabás: SZOKL. VIII. 239.) Az 1567. évi regestrumban Monyat néven 9 kapuval jegyzik. (Orbán: Székelyföld. IV. 60.) 1500-ban Moniat (uo.), 1607-ben Monyath, alias Boldogasszonyfalva (SZOKL. VI. 29.; Orbán: i.m. IV. 61.) formában fordul elő.
Ma is álló templomát a művészettörténészek az Árpád-kori templomok közé sorolják. Ezt igazolja román kori szentélye, félköríves diadalíve, román stílusú ablakai, a lebontott sekrestye befalazott félköríves ajtókerete. (Orbán: i.h.)
A templom ősének, a kápolnának az építését, amelyből a mai templom lett, a hagyomány egy Maniat nevű remetének tulajdonítja. (Orbán: i.m. IV. 60.)
A reformáció előtti korra utalnak az előtünedező falfestmények és maga a Boldogasszonyfalva név, ahogy egykor a falut a templom címe után nevezték.
A sekrestyét a XIX. században bontották le, hajóját pedig átalakították és bővítették. (Kovács: Magyar ref. templomok I. 159.; Entz G. in: Erdélyi Múzeum. 1943. 218.; Négyszáz év. 1968. (a templom képével); Bíró: Erdély művészete. 25.)
Régi harangjáról is tudnak, amelyet a Királykútban rejtettek el a tatárdúlás elől, de a bekövetkezett földcsuszamlás miatt később már nem találtak meg. (Orbán: i.m. IV. 61.)
Középkori lakói mind katolikusok voltak.
A reformáció után a református és unitárius hívek osztozkodnak a templomon. Végül is 1634-ben a többségben levő unitáriusoknak ítélik oda, a reformátusok pedig közvetlenül a templom mellett fatemplomot építenek. (SZOKL. VI. 127.)
A református filia temploma 1681-ben harangot kap azzal a kikötéssel, hogy ha a nyomátiak kitérnek a református egyházból, akkor a harang az akkori esperesre szálljon. (Kelemen: Művészett. I. 180.) Ez a kikötés valószínűleg arra a kisebb harangra vonatkozik, amelyen ez a felirat áll: Anno 1642. (Kelemen: i.m. 260., 20. jegyz.)
A helynevek XVI–XVII. századi lakóiról vallanak: Barát oldala, Boós szere, Farkas gyepű, Hegy mege, Orma, Ropó, Donyaló, Üver, Vadalmás (SZOKL. VI. 411.), Hegyestető, Batir todor, Szőlőfű, Kerek szőlőtető (Benkő K.: Marosszék. 297.).

Református és unitárius templom

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť