54. SÓSSZENTMÁRTON
54. SÓSSZENTMÁRTON
1332-ben de Aranyos de Sancto Martino néven jelentkezik a forrásokban. (C. Suciu: Dicţionar istoric.; Orbán: Székelyföld. V. 67.) 1339-ben villa Zenthmárton, 1362-ben Regun, alio nomine Scenthmartun, 1552-ben Gerend Zenthmarthon, 1597-ben Gerend Zent Márton (C. Suciu: i.m.) formában fordul elő.
1332-ben plébániatemploma van, ebben az évben papja, Péter a pápai tizedjegyzék. szerint 40 dénárt fizet, majd 34 dénárt, 1333-ban 4 garast és 10 dénárt, 1334-ben János pap 50 dénárt és 88 montan dénárt, 1335-ben Lukács pap 36 dénárt. (Beke: Az erd. egyházmegye. 185.; Orbán: i.m. V. 67.; Documente. XIV. C., III. 123, 143.).
A templom nevéből kitűnik, hogy Szent Márton tiszteletére szentelt templom volt, és sokkal régebbi, legkésőbb a XII. században épülhetett. Nem lehetetlen, hogy a Sós előnevet a szent név romános hangzása után kapta, amint erre szász vidéken is van példa (Mártonhegy Somortin, Somărtin).
Egykori katolikus lakossága, majd reformátussá lett népe kb. a XVII. században elpusztul s hívek nélkül marad a templom is.
1650-ben már predium. (Orbán: i.m. V. 97.) A XVII. századtól görögkeletiek lakják.
