Nevének változatai: 1590-ben Falkosan. 1649-ben Falkusa. 1831-ben oláh neve Félkusá.
Nevét a falca: kasza, kaszáló szláv szóból vette. Falkus személynév, valószinüleg annak neve, ki először irtott s telepedett ide.
A Fácza és Dosz hegylánczolata között szűk völgyben fekszik a róla nevezett patak mentén, mely északnyugat felé, Blenkemezőnél a Gombás felől jövő patakkal egyesül.
Hagyomány szerint kezdetben a Gyál nevű hegytetőn feküdt a falu, hol harangjai egy körtvefán állottak, de a víz szűke miatt ezelőtt mintegy 150 évvel jelenlegi helyére költözött.
Keletkezését a hagyomány úgy adja elő, hogy a Blenkemezőn lakó Rácz család itt tartotta gulyáit s más állatait s az őrző cselédség számára lakóházakat épített s így szaporodott a telep, míg községgé alakult.
A megye székhelyétől 20·6 kilométerre fekszik a nagy-ilondai járásban.
Falkusa 1590-ben emlittetik először, s mint Szamosujvár tartozéka s mivel, mint ilyen 1553-ban Szamosujvár összes tartozékainak felsorolásában 432még nem jön elő, következésképen Falkusa 1553–1590 közt keletkezett, még pedig, mivel 1590-ben vajdája Blenke László, valószínű, hogy Blenke-Polyán vagy a mai Blenkemező határából hasittatott ki s alapitója azon Blenke család volt.
1591-ben Báthory Zsigmond a Pólyán határában fekvő egész Falkusát Tövisi Rácz Péternek adományozta oda a törökökkel szemben iránta kifejtett hűsége és vitézségeért.
1597-ben Blenke János volt alapitója, de a nevezett évben Rácz Péter csináltatta itt a házakat s második alapitója ő volt.
1602-ben néhai Rácz Péter fia Ádám itteni birtokát magvaszakadása esetére mostoha apjára, Bálintitt Jánosra és édes anyjára Logofét Szafirára hagyja.
Logoffet család czímere.
Lengyelfalvi Orbán család czímere.
1607-ben Bálintith János itteni jobbágyai közül Méh és Ignácz nevüek emlittetnek.
1620-ban Rácz Ádám birja.
1649-ben tanuk vallják, hogy Falkusát Blenke Szávul szállittatta meg s irtatta ki területét.
1658-ban Rácz Ádám özvegyének itt 3 adózó jobbágya volt.
1676-ban birtokosai: Rácz István, György és János, kik kezesek voltak Béldi Pálért másfél ezer forintig s birta Béldi Klára, előbb Orbán Elekné, 2-ik férje után Kemény Simonné, midőn Béldi elbujdosott, hogy 433a fejedelemnek a pénzt kifizethessék, Deési Kerekes Péternek adták zálogba, melyből két ház jobbágyot Rácz György megtartott; Kerekes Péterről Petki Nagy Pál kezére került s midőn Rácz István 4-ik nejét Tamásfalvi Krisztinát elvette, ennek pénzével kiváltván, hagyta nejére s első nejétől Bodoni Máriától való leánya Orbán Eleknének, de Tamásfalvi Krisztina Sombori Sándornak és Péternek hagyta, kik el is foglalták, tőlük azonban Orbán Elek kiváltotta s fiára hagyta.
1682-ben Apaffy Mihály Rácz Istvánt itteni részében megerősíti.
1694-ben birtokosa Rácz István.
1701-ben Tamásfalvi Krisztina e birtokát férjére Rácz Istvánra s atyjafiaira Almády András és Miklósra három egyenlő részben hagyja. 1715-ben pedig azon néh. Almády András leányára: Krisztinára s néh. Almády Miklós árváira: Miklós és Juditra hagyja. Kiktől Rácz István leánya jogán előbb Felvinczi Józsefné, másodízben lengyelfalvi Orbán Elek neje jogán az itteni egész falut megszerezte fiúágra 1720 körül, de úgy látszik, hogy megint a Ráczok kezére került.
1750-ben br. Orbán Elek birja neje jogán.
1786-ban birtokosa özv. Rácz Antalnénak 17 jobbágya s 2 zsellére van. 1811-ben Rácz Antal a birtokosa.
1820-ban birtokosai: galgói Rácz Antalnak van 5 telke, id. Rácz Imrének 4, Rácz Károlynak 3, Rácz Péternek 3, Rácz Istvánnak 1, ifj. Rácz Imrének 1 és Ujfalvi Samunak 1 telke.
1846-ban galgói Rácz István itteni részét id. Pataki Dánielnek adta zálogba, a kitől annak leánya Laura békésgyulai Placsintár Ödönné váltotta ki 1870-ben s ma utódai birják.
1863-ban Rácz József, ifj. Rácz István, Ketheli Juliánna özv. Rácz Ádámné, id. Rácz László és Sámuel, Kászonyi Albert és Sándor, ifj. Rácz József és Rácz Antal úrbéri kárpótlásban részesültek.
1866-ban az itt összeírt 37 füstből egyetlen nemesi füst sem volt.
Jelenlegi nemesjogú birtokosai: farczádi Simó Lajos, Tamási Péter, Rácz családtól vásárolták, és békésgyulai Placsintár Ödön gyermekei: István és Sámil.
Falkusa lakói kezdet óta oláhok. Nemsokára megalakulása után, 1603-ban a Mihály oláh vajda és Básta dúlásai alatt a falu teljesen 434elpusztult, úgy, hogy egyetlen ház s ember sem maradt itt épen s életben. Jelenlegi lakóinak őseit azután telepitette meg a birtokos Rácz család.
Mezei munkával foglalkozó lakói kevésbbé szorgalmatosak. Csütörtökön maguknak nem, de más idegen községben dolgoznak, hogy a jég a határukat el ne verje. Táplálékukat a törökbúza szolgáltatja különböző alakban, melyet hüvelyes veteményfélekkel és hagymával fogyasztanak, de böjt alkalmával, a mi gyakori és huzamosan tart, kizárólag hagymával és törökbúzakenyérrel élnek.
Ruházatukat gyapjúból és kenderből házilag állitják elő; mellrevaló, fehér czondra, gyapjú harisnya, bocskor, báránybőr kucsma és szalmakalap az öltözetük.
Házaikat s gazdasági épületeiket közönséges erdei boronából épitik s szalmával fedik. Házi bútorzatuk egy-egy lócza.
A gör. keleti felekezethez tartoznak. Temploma kőből épült a falu közepén 1883 körül s Mihály és Gábor főangyalokról van elnevezve. Harangjai 1893-ban készültek Kolozsvárt. Állandó papjuk soha sem volt, a szomszédos községek lelkészei szolgálnak be. 1748-ban egy elköltözött jobbágy házát br. Orbán Elek földesura az ekklézsiának adományozta papi lakhelyül, de hozzá tartozó fekvőségeit a lakosok közt osztotta fel. 1822-ben a deési róm. kath. egyházközség filiája, melynek alapját valószinüleg Orbán Elek vetette meg, de később megint visszatértek a gör. keleti vallásra.
Iskolailag Gombás és Muncsellel egyesült s állitottak be tanitót a népoktatási törvény meghozatala után.
Éghajlata zordnak mondható, szélnek ki van téve, jég kevés és ritkán bántja, de a járvány gyakori, a mi házi viszonyaikból eléggé kimagyarázható.
1750-beli hivatalos összeírás szerint e hegyek közt lévő falu határa egészen hegyes és terméketlen. Baromtenyésztésből élnek, melyeket a másfél mértföldre fekvő Deés s más szomszédos vásáros helyen szoktak elárusítani. Ezért igás barma csak egyeseknek van, kik szántás-vetéssel foglalkoznak ugyan, de a legnagyobb rész csépléssel keresi kenyerét.
Határa két fordulós, négy ökörrel szántható, trágyázni hegyes volta miatt nem lehet s ezért igen sovány, szekérrel sem lehet oda menni. Egy köböl őszi vetésből 4 kalangya s kalangyánként másfél véka szemmel fizet középtermésben; a tavaszi vetés köble 6 kalangyát 435s kalangyája 2 véka szemet ereszt. Szőlője nincs, de annál több erdeje, legelője elegendő. Kaszálni különböző helyeken és fordulónként szoktak s így vetik a törökbúzát is, mert külön fordulója nincs. Adó alatt levő határa 64 köböl férőű, elvetettek 32 1/2 köböl őszi búzát, 20 1/2 köböl tavaszi búzát, zabot, lett 3 köböl tengerije, van 31 szekérnyi szénarétje, 6 jármas ökre, 38 tehene, 9 tulok, 44 juh, kecske, 8 disznó és 31 kosár méh. Iparosa 2 szekrénykészitő és egy kerekes.
1822-ben határa 3-ad osztálybeli. Van 82 köböl vetésre való szántója, 113 szekér szénára való rétje, 9 ökör, ló, 12 tehén, 14 borjú, 15 disznó.
Határa hegyes s jelenleg is rosz; erdélyi fajta szarvasmarhát, raczka juhot és kevés, elfajzott mangalicza disznót tartanak. A rosz talaj s hideg égalj miatt a beszterczei szilván kivül másféle gyümölcse alig van.
A falun keresztül folyó patak vize egyedül való itatója.
Határhelye 1721-ben Jepuras. 1898-ban dűlői: Zsezsunyilor, borzhegy; Pojenyile, Pojenyicze, tisztás; Catrape cu Ples, gödrös, hegyes hely; Zepora Uli, árkos, patakos hely és Doszu Plajuluj, a Plajhegy északi része.
1703 körül lakik benne 6 jobbágy s egy cséplő zsellér 7 telken, örökséges puszta ház 8; adó alatt van összesen 4 ökör, 5 tehén, egy ló és 6 juh.
1713-ban van itt 2 jobbágy, 2 zsellér 4 telken, 40 köböl vetésre való szántó, 25 szekérre való rét, lett egy köböl törökbúzája, 3 tehén, 2 ökör és borjú, 4 sertés; adóssága 70 frt.
1750-ben lakik benne 17 jobbágy 13 házastelken s egy ily özvegy egy házastelken, egy telkes és egy e nélkül való zsellér egy-egy házban. 1748-ban egy jobbágya Orbán Eleknek elköltözött s háza pusztán áll.
1831-ben lakossága 117 gör. kath.
1857-ben 186 gör. keleti oláh lakossal, házak száma 34.
1891-ben lakossága 293, ebből 16 gör. kath., 277 gör. keleti.
Adóba fizettek 1703 körül 12 frtot, 2 és 1/4 köböl búzát s ugyanennyi zabot s másfél szekér szénát s egy húsra való barmot. 1750-ben adója 109 frt 50 kr. 1749-ben 117 frt 37 kr. 1775-ben 97 frt 23 kr. 1822-ben 70 frt 23 kr. 1898-ban 473 frt 58 kr.