A GALÁNTHAI ESTERHÁZYAK FRAKNAI VONALÁNAK NEMZEDÉKRENDÉHEZ.*
61A GALÁNTHAI ESTERHÁZYAK FRAKNAI VONALÁNAK NEMZEDÉKRENDÉHEZ.*
* Nem «fraknói», hanem «fraknai»: mert így van jól magyarúl. Gróf Esterházy Antal kurucz tábornok ekképen kezdi nyílt leveleit, hadi parancsait: «Én Fraknai Gróff Esterházy Antal», stb. S ő még jól tudott magyarúl.
A Galánthai Esterházy-nemzetség fraknai vonalának azon idősb ágak neveztetnek, melyek egyenesen gr. Esterházy Miklós nádortól, nem testvéreitől származnak le. A hírneves államférfiúnak öt fia közűl csak kettőnek: Pálnak, a szintén nádornak, s a legifjabb testvérnek, Ferencznek, maradtak fiivadékai – és ezek képezik a fraknai vonalat, még pedig két ágban; az öregebb ág (t. i. Pál leszármazói) a herczegi, az ifjabb ág (Ferencz utódjai) a grófi, – de egyaránt «galánthai és fraknai» előnévvel bírók, mig minden egyéb Esterházyakat csupán a «galánthai» előnév illeti meg.
Gr. Esterházy I. Ferencznek három fia volt: Antal, József és II. Ferencz, a mellett négy leánya. Mindhárom fiú utódokat hagyott maga után; a két utóbbiét közli is Nagy Iván egész a legújabb nemzedékekig; azonban a legidősb testvér Antal maradékainak az általa lenyomatott családfán nyoma sincs. (L. Magyarorsz. Családai IV. köt. 90. l.) Oka e körülménynek valószinűleg az, hogy Antal gróf, II. Rákóczi Ferencz fejedelemmel – a kinek tábornagya vala – kibujdosván, ága Francziaországba szakadt s ott és Oroszországban élt tovább; és igy ivadékai a családi levéltárbeli genealogiákba be nem jegyeztettek; pedig az összeköttetést magyarországi véreikkel fentartották. Ezen a hiányon kivánunk mi jelen közleményünkkel segíteni s egyszersmind az I. Ferencz gyermekeire nézve Nagy Ivánnál hibásan közlött születési sorrendet lehetőleg helyreigazítani. Mert korunk immár fejlettebb családtörténeti tudományától megkövetelhető, hogy oly előkelő főúri nemzetségnek, minő az Esterházyaké, származékrende tisztába hozassék.
E végből összeállítjuk ime a fraknai vonal ifjabb, nevezetesen Antal ágának nemzedékrendjét, azután közlünk némi életrajzi vázlatokat ez ágról s számot adunk forrásainkról.
Gr. Esterházy Miklós nádor. (Bedeghi gr. Nyáry Krisztina); Pál, herczeg, nádor és tőle a fraknai idősb ág. (L. Nagy-Ivánnál.); Mária, † 1684. ápr. 2. (Homonnai gr. Drugeth György, kassai generális.); Gr. Drugeth Krisztina. (Gr. Bercsényi Miklós, II. Rákóczi Ferencz fejedelem helytartója és fővezére.); Gr. Bercsényi László, Francziaország maréchal-ja*); I. Ferencz, Zala és Somogy vármegyék főispánja, Sempte és Pápa várak főkapitánya; szül. 1641. január 17., † 1683. október 16. (1. Gr. Illésházy Ilona, † 1669. febr. 12. Gyermektelen. 2. Gr. Thököly Katalin, férjhez ment 1670. november 15. Kitől a gyermekek.); Mária-Rozália, sz. 1671. jun. 2. † 1689. szept. 28-án. (Gr. Batthyány Ferencz.); Krisztina, apácza.; Francziska, apácza.; Antal, szül. 1676. 1698. alezredes. 1702. Komárommegye főispánja és kir. ezredes, 1704. kurucz tábornok, 1705. senator, 1706. dunántuli főkapitány s tábornagy, † Rodostóban 1722. aug. 10. (1. Gr. Erdődy Juliána, † 1696. 2. Gróf Nigrelli Mária-Anna, kitől fia, † Törökországban. 3. N. N. lengyel nemes leány.); Borbála, apácza.; József, szül. 1682. (Ivadékait lásd Nagy-Ivánnál.); II. Ferencz, szül. 1683. (Ivadékait lásd Nagy-Ivánnál.); I. Bálint. (Bálint-József.) Tiszt a franczia Bercsényi-huszárezredben, 1735. huszárezred-tulajdonos † 1743. (De la Nongarčde la Garde, franczia nemes leány.); II. Bálint, sz. 1740. Lesczynszki Szaniszló király, majd XV. Lajos udvarnoka, 1764. franczia huszárezredes, 1780. tábornok. 1791. Bécsbe menekül; követ Pétervárott, Katalin czárnő udvaránál. Volhyniai birtokos. † 1806. Londonban. (Gr. Hallewyll Orsolya, 1785. Párisban.); N. N. leány. (Férje: Walsin, kitől a franczia Walsin-Esterházyak.); III. Bálint, sz. 1786. † Párisban 1818. v. 19. Neje 1813-tól gróf Weissenwolff Mária-Anna.; IV. Bálint, szül. 1814. † 1858. nov. 2. Párisban, mint pétervári osztrák követ. Gyermektelen.; Almérie. (Gr. Murray Melgum, osztr. altábornagy.); Everilda, szül. 1791. (Vicomte de Friberg.); Ulászló, sz. 1797. Volhyniában, † 1876. ugyanott Grödeckben. Gyermektelen.; Everilda. (Bezerédj Pál.); Aglája. Nemes alapítványi hölgy Brünnben.; Ottilia. Nemes alapitványi hölgy Prágában.; Mária (Gr. Salis-Zizers Henrik.); Bezerédj Pál, Tolnában él.; Bezerédj Andor, Mosonyban él.
* Az Esterházy-Bercsényi rokonságot alább említendő vonatkozásért iktatjuk ide.
62Eddig a származékrend. Most lássuk az egyes nemzedékekre vonatkozó életrajzi, kútfői avagy egyéb megjegyzésünket.
A mi gr. Esterházy I. Ferenczet, a fraknai ifjabb ág törzsatyját illeti: erről teljességgel nem áll sem az, hogy 1685-ben halt volna meg, sem pedig az, mintha Bécs 1683-iki védelmében bátyjával, Pál nádorral részt vett volna. (Nagy Iván, IV. k. 91. l.) Ellenkezőleg, mint a herczeg Batthyányi-ház körmendi levéltárabeli 1683-ik évi correspondentiákból, – nevezetesen gróf Drasskovich Miklós országbirónak Lósról, 1683. szept. 10-én gr. Esterházy Ferenczhez és magának E. Ferencznek Lánzsér várából 1683. szeptember 13-án Thököly Imre fejedelem dunántúli biztosai egyikéhez, Beniczky Farkashoz intézett eredeti leveléből – kétségbevonhatatlanúl kiderűl: gr. Esterházy Ferencz 1683. nyarán kurucz volt, ugyanis sógorának, Thököly Imrének, esküdött hűséget és a «kurucz király» túl a dunai biztosai által «Lánzsér várának directiója» bizattatott reá.* Hogy azután 1684 elején ő – úgy mint a többi ily főurak – az igazoló cs. commissió elé nem állíttatott tettéért: ezt csak már 1683. október 16-án (valószinűleg Lánzsér várában) bekövetkezett halálával kerülte ki.* Özvegyét és árváit pedig aztán csorbíttatlan hívségű bátyja, Pál nádor tekintetéért nem nyakgatták.
* L. Történelmi Tár 1887-iki évf. 301–303. l.
* «Szinte hogy a bécsi nagy harczról megtérnék s újobban mennék táborban: Tek. Ngos Gróf Esterhás Ferencz egy testvér öcsém-uram megbetegedvén, – meghala éfél után egy órakor die 16. 8-bris 1683.» – jegyzé be hg. Esterházy Pál nádor saját kezével a kis-martoni családi naplóba. (L. Tört. Tár 1888. évi f. 220. l.) Nem 1685-ben halt tehát meg Ferencz úr. – Általában e családi napló sok becses ilyszerű dátumot szolgáltat.
Ugyancsak e most idézett családi naplóból, de meg száma nélküli családi egykorú iratból világosan kitünik, hogy E. Ferencznek nem Thököly Mária (mint Nagy Ivánnál 91. l. ismételve is olvasható), hanem ennek testvérnénje, Thököly Katalin volt hitvestársa. (Mária gróf Nádasdy Istvánnak, s utóbb gr. Tournon Jánosnak vala a neje.)
Mint hg. Esterházy Pál a családi naplóba bejegyzé: öcscse Ferencz, gr. Thököly Katalint 1670. nov. 15-én vezette oltárhoz Árva várában. Élt vele házasságban nem egész 13 évet, vagyis 1683. okt. 16-án bekövetkezett haláláig. Született ezen idő alatt hét gyermekök. Minthogy pedig Antal, rodostói síremlékének felirata szerint 1676-ban jött e világra: nem ő volt első gyermekök – mint Nagy Ivánnál állíttatik, – hanem Mária-Rozália, gr. Batthyány Ferenczné, kiről Pál nádor nyilván írja a cs. naplóban, hogy 1671-ben pillantá meg a napvilágot. Sőt valószinű, hogy még az utána következő leányok: Krisztina és Francziska is megelőzték születésökkel Antalt, a ki csak a három fitestvér között vala a legidősb. S ha áll Nagy Iván azon adata, hogy a második fiú József csak 1682-ben született: akkor III. Ferencz – kinek születési éve föl nem tétetik – bizonyára 1683-ban, legfölebb 1684 elején, atyja halála után, mint posthumus jöve a világra. (A Rákóczi-korban már mint cs. ezredes szolgált, sőt 1710-ben már tábornok lett és mint ilyen vevé nőül ez évben gr. Pálffy János tbgy. leányát, Sidoniát, a kihez előbb – mint Rákóczi állítja, de más források is igazolják, – I. József császárt gyengéd viszony fűzte volt.)
De térjünk vissza a külföldre szakadt idősb ág törzséhez, Antal grófhoz. Gr. Esterházy Antal, ki korán kifejlett, izmos, vérmes testalkatú ifjú vala, már 19 éves korában megnősült, feleségűl vevén gróf Bercsényi Miklós második nejének, gr. Csáky Krisztinának első férjétől, gr. Erdődy Sándor kamara-elnöktől született leányát, gróf Erdődy Juliannát. De e házassága csak igen rövid ideig tartott, miután fiatal hitvesét már 1696-ban elragadá tőle a halál. Gyermekök nem maradt. Antal úr ez időben már vitéz hadi tiszt vala s 1698-ban, alezredes korában, az a szerencsétlenség éré, hogy egy becsapás alkalmával Temesvár alá, a törökök, számos sebbel borítottan, elfogták. Egy lövés a derekában akadt meg. Ám az erős termetű fiatal férfi kiheveré a bajt; hanem elhurczolták őt foglyúl Konstantinápolyba s több hónapot töltött a héttoronyban, hol még ma is megvan emléktáblája és a honnan az 1699-ben megkötött karlóczai békekötés szabadítá ki őt.
Hazatérve, Esterházy Antal másodszor nősült, oltárhoz vezetvén gr. Nigrelli Octavián cs. táborszernagy, kassai generálisnak egyetlen leányát, az igen szép és – mint levelei mutatják – igen kedves gr. Nigrelli Mária Annát. Temesvár alatt 63tanúsított vitézségeért és hűségeért pedig jutalmúl I. Lipót király Komárom vármegye főispánjává és egy reguláris lovas-ezred tulajdonosává nevezé ki őt 1703-ban. Ezen évben a kuruczvilág kiütvén, a császár által a dunántúli ellenfölkelés szervezésével egyik ő bizatott meg és Koháryval, Forgách Simonnal, Bottyán Jánossal, mint kir. ezredes, gróf Schlick táborához csatlakozott ő is dandárával. De Bercsényi nov. 14-én Zólyom alatt keményen megveri őket; Schlick Morvába szaladt, Esterházyék pedig, seregeik legnagyobb részét s minden málhájokat elvesztve, csak nagy bajjal tudták magukat keresztűlvágni. Antal úr Komáromba, majd családi várába, Pápára, menekült. Azonban 1704 elején a Duna jegén a kuruczok áthatolva, – épen Pápa lesz főhadiszállásuk s az egész túl a Duna Rákóczihoz áll. Így lőn kuruczczá Esterházy Antal is; és Rákóczi, előkelő származásáért, tábornokká lépteté őt elő.* Részt vett a koronczói ütközetben s Forgách Simon szerint «úgy viselte magát, mint az oroszlán». Egyszersmind levelezésbe bocsátkozék a Nicomédiába száműzött nagybátyjával, Thököly Imrével. Öcscsei mindaketten labanczok maradának; a sempthei, cseklészi, pápai, devecseri, ugodi, gesztesi, csákvári uradalmakat Antal úr most több évig egyedűl bírá.
* Esterházy Antal atyjáról Esterházy Miklós nádornak, anyjáról Thurzó György nádornak unokája, s atyjáról hg. Esterházy Pál nádornak és anyjáról Thököly Imre fejedelemnek unokaöcscse volt. Rákóczi emlékiratai, sőt még Antal úr rodostói sírfelirata is hivatkoznak e nagyon előkelő származására.
Az 1704. decz. 26-iki nagyszombati csatában Esterházy Antal vezérlé a kurucz sereg balszárnyát; 1705 első felében a vágmelléki táborozásban leljük őt. Jelen volt a pudmericzi csatában, majd a szécsényi országgyűlésen, hol az ország senatorává választatott. Azután a gyalogságot vezette az erdélyi határokhoz és ott verekedett Zsibónál. Az 1706-iki telet Kassán és Lőcsén tölté; majd ezen év közepén dunántúli főkapitánynyá s tábornagygyá neveztetvén ki, általkelt a Dunán és Vak-Bottyánnal, Bezerédy Imrével nagy vitézi bravourral ostromolta ki a császáriak sopron-fertői sánczvonalait s dandárai Bécs környékét pusztíták. Ismét Esztergom vára megsegítésére rendeltetett, s azután Érsek-Újvárt, Nyitrán s a Vág két partján vezényelt. Jelen volt az ónodi országgyűlésen s aláírá az abrenunciatiót. Különben az 1707-ik évben folyvást a vágmelléki hadtestet parancsnokolá, azonban nem sok szerencsével; mert Stahremberg, a Fehérhegyek közötti várakat egymásután szedte el kezéről s a Vág balpartjára nyomta őt által. Ekkor történt, hogy Antal úr Szered várában keményen ostromolta a saját öcscsét, Józsefet, cs. k. ezredest.
1707 végén Esterházy Antal parancsnokságot cserélvén Bottyánnal, átköltözött túl a Dunára. Megvívta Kapuvárt, Rusztot, Nezsidert, Feketevárost és a nyáron a Lajta mellett táborozva: mikor aug. 3-án Rákóczi táborát Trencsénnél Heister megverte s elszéleszté: Esterházy, hogy a fejedelem üldözésétől Heister seregeit elvonja, tizezer emberrel beütött Ausztriába, roppant zsákmányolást vitt végbe s már a bécsi külvárosokat fenyegette, mire Heister csakugyan kénytelen volt ellene fordúlni, Komáromon és Győrön keresztűl. Úgy a ráczokat, horvátokat, stájerokat és Sopronból Nádasdyt is ellene rendelé. De Antal úr, – ki ezen évben álla hadvezéri dicsősége fénypontján, – a Heister által titokban megnyert Bezerédyt elfogatta, összeesküvését széttiprá; maga gyorsan a Muránál és Drávánál termett, a Muraközt, Kottorit, Csáktornyát, Légrádot elfoglalta, a horvátokat megverte; Légrádnál Jellacsics vice-bánt hétszázad magával levágta, a többit a Drávának hajtá s messze beszáguldozott Horvátországba. Másfelől egyik híres dandárnoka, a hős Béri Balogh Ádám, Tolnában, Kölesdnél, szept. 2-án a rácz tábort tönkre tette, 3000 embert lekaszabolt és szintén a Dráváig kergette a futókat. Mire Heister Simontornyától sietve vonult vissza Komáromba s Antal úr sűrüen portyázó csapatai megint szabadosan nyargalták Ausztriát, Styriát.
Az 1709-ik év első fele is ily szerencsés vala reá nézve. Bevette Körmend várát, a Komárom előtt, Új-Szőnynél épült, továbbá a Fertő-melléki ballai sánczokat, s visszavívta a csíkvári erődöt. Azonban midőn Heister főerejével indulván ellene, őt három felől szorítá: ekkor Antal úr határozatlanúl ide-oda kapkodván, – Bercsényiként – «elvesztette a tramontánát». A Rábaközből kiszorult; várait: Sümeget, Simontornyát, Veszprémet Heister egymásután bevette; 64Esterházy gyalogsága e várakkal elveszett és ő megzilált, megfogyatkozott lovasságával Zalában, Somogyban barangol vala késő őszig, – mígnem deczember elején valami 300 emberrel általvergődék Baranyában Vörösmartnál, a túlsó félre, Halasra. Innét felnyomult Vácz felé, s 1710 elején szerencsésen áttörve a császáriak nógrádi hadvonalait, Érsek-Újvárba érkezett. E várból több szerencsés kitörést tőn Modor, Bazin, Szent-György városokba s Nyitrába föl Tavarnokig, Bossányig és sok élelmet szállíttatott az erősségbe.
Érsek-Újvárott Károlyi váltá föl Antal urat, ki a tavaszszal le Szolnok, Eger tájaira vonult. Az 1710-iki dunántúli hadjáratban nem vett részt, – hanem a közép Tisza balpartján s a Sajó, majd a Bodrog körűl táborozik vala. November közepén Von der Lancken csász. tbk. Sáros-Patak mellett, Liszkánál meglepte s a Bodrogközbe nyomta őt. Innen Esterházy Munkácsra ment a fejedelemhez, kit azután 1711-ben Lengyelországba is híven követett bujdosásába, betegeskedő feleségével együtt. 1716-ban a porta meghívására lement ő is Bercsényivel, Forgáchcsal a török birodalomba s 1717–18-ban mint a «hatalmas török szultán ő Felségének generális-marschallusa» vezényelt Macedoniában, Görögországban. A passaroviczi békekötés után a többi bujdosókhoz tért Rodostóba, második neje halála után harmadszor nősülvén itt Törökországban. Egy, néhai hitvese udvarhölgyei közűl való lengyel nemes nőt – kinek nevét azonban Mikes Kelemen nem említi – vett feleségűl, a kivel maga adá össze magát az oltárnál pap jelenlétében. Ez csak áldást adott a frigyre. De e házasság nem soká tartott, mert Antal úr már 1722. aug. 10-én, erőteljes férfikora delén, 46 éves korában a Rodostó környékén ekkor nagyon dühöngött keleti pestis áldozatává lőn. Hamvai az ottani görög templomban pihennek, hol szép márvány-síremléke maig látható. Arczképe megvan a pápai várban.
Ezen lelkes, buzgó magyar, vitéz katona és viszontagságos pályája daczára is örökös víg kedélyű, szeretetreméltó modorú főúrnak egyetlen fia marada: Bálint; franczia kútfők szerint Bálint József. Ez ifjú gróf, az emigratió fiatalabb tagjainak példáját követvén, Francziaországba mene szerencséjét keresni, még atyja életében, úgy látszik 1720-ban, mikor a Bercsényi-huszárezred Rodostóban szerveztetve, parancsnokával, az ifjú gr. Bercsényi Lászlóval élén, franczia hadi gályákon Marseille-be vitorlázott. Bercsényi László, – mint a nemzedékrendi táblán kimutattuk – gr. Esterházy Mária unokája lévén, közel rokona: másod-unokatestvére volt Esterházy Bálintnak, a kihez szeretetteljes barátsággal ragaszkodott. Öcscsét pártfogásába vevé, századosúl alkalmazta huszárezredében s e rangjában XV. Lajos királylyal is megerősítteté. Bálint gróf utóbb törzstisztté lőn ezen ezredben, 1735-ben pedig saját huszárezredet eszközölt ki a számára Bercsényi, melylyel az 1741–43-iki nagy harczokban részt vőn. Azonban már 1743-ban, még nagyon ifjan, elhalálozott. Gr. Esterházy I. Bálint Francziaországban megnősülvén, egy régi nemes családbeli, de szegény leányt vett feleségűl, kinek neve a származékrendi táblán látható. Két kis árvája maradt tőle: az 1740-ben született (tehát atyja halálakor csak 3 éves) II. Bálint és egy még zsengébb lánygyermek, kinek keresztneve ismeretlen.
A nemesszívű Bercsényi – a ki ekkor már franczia altábornagy, Szaniszló király főlovászmestere s Commercy vár és tartomány kormányzója vala, – a legmelegebb rokoni szeretettel gondoskodott e kis árvákról és özvegyről. Amazokat együtt nevelteté a saját gyermekeivel, az özvegy iránt pedig felköltvén Lesczynszka Mária királynő érdeklődését, őt a luneville-i udvarhoz beszerezte. Ugyancsak Bercsényi maréchal ajánlatára a kis Bálint gróf – a ki igen szép és eszes ifjacskává serdült fel, – fölvétetett a királyi apródok közé s ezzel belépett a lunevillei, versaillesi, párisi udvarok fényes világába. A fiú nagybátyja, gr. Esterházy Ferencz, magy. udv. főcancellár és gr. Esterházy Miklós, nagykövet az orosz udvarnál, ekkor árva rokonukat haza akarták hozatni Magyarországba, – de Mária Terézia makacssága miatt amnestiát a néhai kurucz vezér unokája részére nem nyerhettek. II. Bálint tehát a párisi udvarnál maradt tovább is és 1764-ben a ma 3-ik számú franczia huszárezred tulajdonosává, 1780-ban pedig tábornokká lőn. Megnyerő egyéniségével, a király és királyné, a vérbeli herczegek és herczegnők és államminiszterek, különösen Choiseul herczeg rokonszenvét meghódítá. Midőn a trónörökös XVI. Lajosnak 65Mária Terézia leányát, Mária Antoinette-t eljegyezték: a franczia udvar a vőlegény arczképével az emigráns Esterházy Bálintot küldé Bécsbe, hol egy más küldetésben 1773–74-ben ismét megfordúlt. Ekkor nagyobb utazást tett rokonaihoz is Magyarországba és nagybátyjával, a cancellárral, közelebbről megismerkedék. De azért idehaza maradásáról szó sem volt. Sőt Bálint gróf – Magyarországon vagy Bécsben – valami asszonyhistória miatt párbajba keveredik vala, a miért Mária Terézia császárné leányához 1774. ápr. 3-án irott levelében keményen kárhoztatja őt. Mária Antoinette, a fiatal franczia királynő azonban válaszában, még anyjával szemben is védelmezi kedvelt Esterházyját, dícséri és a császárnőt kéri: ne fordúljon Esterházy ellen!
Valóban, Mária Antoinette levelezéseiből s a franczia udvari életről írt memoire-okból élénken kitűnik: mennyire kegyeltjévé lőn Esterházy II. Bálint e tragikus sorsú királynőnek. – Esterházy későcskén, 45 éves korában, nősült meg, 1785-ben nőűl vevén Párisban gr. Hallewyll Orsolyát, kitől egy fia s két leánya született még Francziaországban. Azonban a nagy forradalom alatt Bálint gróf, mint hű bourbonista, emigrált, az elhúnyt gr. Bercsényi maréchal fiával, Bercsényi Ferencz tábornokkal és ennek hű huszáraival elkisérvén Bécsbe barátját: a fogoly király testvérét, Artois grófot. (Később X. Károly.) Esterházyt – kit hitvese s gyermekei is követtek – a Bourbon herczegek családi tanácsa, e dynastia követeképen Pétervárra küldötte, még ugyan 1791-ben, Bécsből. S a finom franczia udvaroncz, Bálint gróf, csakhamar annyira meg tudá nyerni Katalin czárnő kegyeit is, hogy ez szánakozva az immár kétszeresen emigráns magyar-franczia főúr sorsán, – Volhyniában terjedelmes jószágokat adományozott neki s honosítá őt birodalmában. Esterházy Bálint ekként családját is Oroszországba vitte s itt született 1797-ben legifjabb fia, Ulászló. Bálint gróf azonban, I. Napoleon seregeinek Oroszországba betörésekor, menekülni – ismét menekülni! – volt kénytelen Volhyniából, hol húzamosabban lakott. Angliába ment és 1806-ban Londonban húnyt el. E kiváló műveltségű s a legfelsőbb udvari körökben annyira otthonos diplomata nagyérdekű emékiratokat hagyott hátra, melyek egy részét Feuillet de Conches «Louis seize, Marie Antoinette et Madame Elisabeth» czímű okiratgyűjteménye IV-ik kötetében (Páris, 1866.) kiadá s magyarúl gróf Szécsen Antal a Századok 1877-ik évfolyamában (50. l.) ismertette.
II. Bálint fiainak idősbike, III. Bálint, Párisban élt, s nejétől, gr. Weissenwolff Mária Annától egyetlen gyermeke maradt: az 1814-ben született IV. Bálint. Ez osztrák diplomatiai szolgálatba állván, egész a nagykövetségig fölvivé s mint Ausztriának szent-pétervári nagykövete húnyt el III. Napoleon császár udvaránál Párisban, 1858-ban. Nőtelen ember volt. Hasonlókép gyermektelenűl múlt ki az ifjabb fiú, Ulászló, a család volhyniai birtokán, Grödecken, mint 79 éves aggastyán, 1876-ban. Benne halt ki Esterházy Antal fiága. Nővérei közűl is csak Almérie-nek, Murray grófnénak élnek utódai, névszerint unokái: Bezerédy Pál (a selyemtenyésztési kormánybiztos) és Andor, kik közűl az utóbbi volt szives velem a családi iratokat közölni, melyekből – valamint Feuillet kiadványából – merítém adataimat.
Megemlítendő még, hogy Esterházy I. Bálint leánya egy Walsín nevű franczia katonatiszthez menvén férjhez: egy fiat hagyott hátra, a ki magát Walsín-Esterházynak nevezé. Ennek idősb fia Walsin-Esterházy Ferdinánd, III. Napoleon alatt algieri kormányzó volt s két történeti művet írt és adott ki Algierról: «L’historie de la domination turque et Algerie» és «L’histoire des Maghzen d’Oran.» (L. Feuillet de Conches, IV. 69.) 1857-ben halt meg Párisban, magtalanúl. Testvéröcscse – kinek keresztnevét nem tudjuk – 1856-ban franczia tábornokká s 1870. hasonlókép algieri kormányzóvá lőn. 1877-ben még életben volt.
Ennyi az, mi az Esterházy grófok fraknai vonalának Antal-féle, idősb ágáról írhatunk. Mely ág is a vitéz kurucz tábornagygyal – a ki politikai elvhűségeért tömérdek jószágait feláldozá – külföldre szakadván, a cseklészi, semptei, tatai, gesztesi, csákvári, pápai, devecseri, ugodi gazdag uradalmak a két ifjabb testvér, József és Ferencz örököseire szállottak; ma is ők bírják.
THALY KÁLMÁN.
