Kadicsfalvi Török család.

Full text search

Kadicsfalvi Török család.
Nagy Iván ezen, Udvarhelyszékből származó, s ma is virágzó székely családot művében a XI. köt. 310–317. lapjain tárgyalja.
A család egyik ágának czímerét szóban és képben következőleg ösmerteti: Veresben zöld alapból növekvő farkas; sisakdísz: három, zöld szárú s levelű veres rózsa, takarók veres-ezüst, kék-arany.
Ezen czímert III. Károly 1719 ápr. 24-én adományozta budai Török István, Ferencz, Anna és Teréz testvéreknek, már elébb is nemeseknek (Coll. herald. 378).
Nagy Iván szerint a czímerszerző-testvérek kadichfalvi Török Sándor gyermekei voltak, ki főbenjáró itélet elől menekült Oláh-Budára s családjától elszakadt.
Nem szükség hangsúlyoznunk, hogy ez adat csak fenntartással fogadható el, noha Nagy I. művében nyilvánvaló, hogy ezen czímerszerző István utódai szerepeltek s szerepelnek mai napig is mint kadicsfalvi Törökök, a leírt czímert használva.
Ezuttal csak azon megjegyzésre szorítkozom, hogy azon kadicsfalvi Törökök, kik az első ösmert őstől Gáspártól (1618) származtak, miként azt több XVII–XVIII. századbeli, teljes körirattal ellátott pecsét bizonyítja, következő czímert használták: Leveles koronára helyezett kar, markában görbe karddal; sisakdísz: u. a. – Ezen czímer ugyan a chablon czímerekhez tartozik, melynek nem sok a heraldikai becse, minthogy azt önként, szászszámra vették fel a nemes urak, de mivel ezt gondos kivitelben teljes körirattal, a család számos tagja, különböző századokban használta s mivel az erdélyi fejedelmek ezen czímeralakot előszeretettel adományozgatták, szükségesnek tartottam annak felemlítését.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť