A VAYAK ÉS AZ IBRÁNYIAK.

Full text search

A VAYAK ÉS AZ IBRÁNYIAK.
(Első közlemény.)
A Vajai és Luskodi gróf Vay, a Vajai idősebb és ifjabb báró Vay, a Vajai katholikus és református nemes Vay, valamint az ezek törzséből még a XV. században különvált Vajai és Ibrányi Ibrányi családok Szatmár és Szabolcs vármegyék legrégibb és legelőkelőbbjei közé tartoznak. Őseik – a hagyomány szerint – még a honfoglaláskor szállották meg a most Szabolcs vármegyéhez tartozó Vaja határát, a melyet az utódok nagyrészben még ma is birnak, s idők folytán királyi adomány, vétel és házasság által igen sok és nagykiterjedésü birtokot szereztek nemcsak Szabolcsban, hanem számos más vármegyében is.
Azt a hagyományt azonban, hogy Vaját már a honfoglaláskor szállották meg, nem igazolhatjuk, sőt ellentmond annak az ősi birtok aránylag csekély kiterjedése, s az első ismert vajai nemesek keresztnevei, u. m. Bonyka, Mesk, Jolád, Medve és Omytha, valamint azon körülmény is, hogy Bonyka fia Ivánka magvaszakadtával, jogositva érezte magát IV. László király annak vajai részbirtokát másoknak eladományozni. Ezekből inkább arra következtethetünk, hogy az első ősök a szatmári vár nemes jobbágyai voltak.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť