IV.
IV.
A külföldi irodalom elég sürüen emliti ezen tipust, értelmére nézve azonban a vélemények eltérők.
Nem elég, hogy a Stubenberg családban a 700 éves czimeralak tényleg háromszor megváltozott, – nem elég, hogy az első tipust és annak későbbi átalakulásait is a heraldikusok különböző nevekkel illették, különböző módon értelmezték, – de még a heraldikusok által szóba hozott hajitóbárd és farkashorog értelmezések alatt is ki-ki mást értett. A kalandosabb félreértéseket, a szijgyártó, csizmadia, kőfaragó eszközöket itt el is hallgatom. A tekintélyesebb szakirók ezen Stubenberg czimereket hajóhorgonynak, hajitóbárdnak, vagy farkashorognak vélelmezték.
A különböző vélelmeket egyenként kivánjuk birálat tárgyává tenni. Ennek folyamán a Járai pecséttel azonos alakot első tipusnak, a Stubenberg-czimer első átalakulását (fokosvazához hasonló), második tipusnak, ugyanennek másik elfajzását) γ betühöz hasonló) harmadik tipusnak fogjuk nevezni.
A legrégibb és legelterjedtebb vélemény az első tipusról, hogy annak értelme hajóhorgony. A heraldika naturalistikus korában, a XVI. században, és ma is a Stubenbergek valódi hajóhorgonyt viselnek czimerükben. Ezen tény később családi hagyományokra, mondákra szolgáltatott alkalmat, melyek ismét azt eredményezték, hogy az első tipust ma is horgonynak tekintik.
Siegenfeld lovag, az osztrákok szaktekintélye is, 1892-ben még a horgonyelmélet alapján állott. Ekkor irt Siegenfeld a Bartsch-féle XVI. századi steier czimerkönyv fascimile kiadásához magyarázó szöveget, melyben többek közt ezekre találunk:
«Midőn Ulrik 1216-ban keresztes hadjáratra indulása előtt a seckaui és reuni kolostorok részére alapitványokat tett, pecsétjén uj czimert használt, mely egy felforditott horgonyt, karikáján áthuzott és végén kétfelé vont hajókötéllel ábrázolt. Ezen czimerváltozás alkalmasint tervbe vett szentföldi utjára utalt, mert a horgonyt akkor a tengerre induló lovag jelképének tartották». Idézi Eschenbach Parsivalját, melyben Gamuret kalandokra indulva, hasonlókép cselekszik, addigi czimere helyett a hajóhorgonyt veszi fel. «Igy cselekedett Ulrik – folytatja Siegenfeld – midőn tengerentulra indult. Ámde onnan nem tért többé vissza és utódai czimerül tovább is a horgonyt viselték.»
A német heraldikusok másik része azonban, ezen tipust nem akarta horgonynak elismerni. Igy jegyzi meg Gritzner, hogy hajóhorog keresztfa (Schwammholz) nélkül nem is képzelhető. Igaza van. Tényleg a kétágu horgony, ha azon a horgokkal keresztbe tett irányu keresztfa hiányoznék, a viz fenekén hatás nélkül laposan elfeküdne. Csak a háromágu horgony az, melyet 149keresztfa nélkül el lehet gondolni. Csak a keresztfa hozza a kétágu horgonyt a kivánatos rézsutos helyzetbe. A visszhorgok teljes hiánya a horgonyágak szokatlan vastagsága, ékalaku keskenyedése, – a rud szögletben való beillesztése, – mind a horgony elmélet ellen szólanak.
Lényegtelen eltérés a felforditott beállitás, mely Retberg nézete szerint is, kétségtelenül a háromszögü pajzsalakhoz való simulás kedvéért, a pajzs lehető legteljesebb kitöltése czéljából keletkezett.
Feltehetné valaki, hogy ezen első típus talán a horgony egy, azon időben divott és szokásból ment alakja volna.
De ismerünk ugyanezen időből kétségtelen hajóhorgonyokat ábrázoló pecséteket és czimereket Gritznernél; 5 tábla, 7 ábra látható egy nyilván a XIV. század elejéről származó pecsét, Vinislaus Danczkai várnagy pecsétje, mely kétágu, kétkarikás, visszhorgos és keresztvasas horgonyt ábrázol mellesleg emlitve, szinte paizs nélkül). Teljesen ilyen, de felforditott horgonyt találunk azon század közepe előtt a zürichi czimertekercsben, a Wedstein czimert. Hasonló horgonyos czimert látunk a Codex von den Ersten 7. v. lapján (1370). Ezek mind régibbek a Gelre heroldban levő Stubenberg- és Frankenstein-czimereknél, melyek az első tipusnak felelnek meg. Jóval ujabb folytatása a valódi hajóhorgonysorozatnak a Pettau(Aukenstein)-Wurmberg czimer a bécsi államlevéltár Arlbergi codexében és a «Hohenfeld» és «Wachenhaim an der Hart» czimerképek a Grünenberg czimerkönyvben.
150Mindezekkel szemben a mi első tipusunk következetesen ugyanazon eltéréseket mutatja.
Láttuk, hogy azon két század (a 14-ik és 15-ik) tudott hajóhorgonyt ábrázolni, tudta annak alakját heraldikailag felhasználni. Ha attól eltérő alakot képezett, csak azért tette, mert nem hajóhorgony volt, mit jelképezni kivánt.
