Knauz Nándor már két emberöltővel ezelőtt behatóan ismertette azokat a nehézségeket, amelyekkel a Gergely-féle naptárreform bevezetése nálunk találkozott. Kutatásainak az eredményét felvette azután összefoglaló kronológiai munkájába is. De úgy ő, mint Szentpétery Imre a közelmultban megjelent kortani kézikönyvében csak igen röviden emlékeznek meg a Gregorian-naptár bevezetésének nehézségeiről a nyugati és északi protestáns államokban. Pedig ennek a hosszas küzdelemnek az ismerete nem csupán a történetírás gyakorlati, kormeghatározó szempontjai miatt szükséges, hanem azért is, mert a reform magyarországi ellenesei már kezdettől fogva a protestáns országok reformellenes felfogására hivatkoztak és a reform bevezetése körül támadt irodalmi harc, tekintet nélkül arra, hogy a magyar országgyűlés az 1588: XXVIII. törvénycikkel, illetőleg az 1590-i erdélyi országgyűlés az új naptárt elfogadta és kötelezővé tette, átcsapott Magyarországra is. A vita hazánkban is elsősorban vallási kérdésekből fakadt, de hogy nagyobb méreteket nem öltött, annak legfőbb oka, hogy a magyar rendek, nem ugyan meggyőződésből vagy önszántukból, hanem a királyi kívánalom folytán elfogadták az új naptárt és ezt az akaratukat az 1588: XXVIII. törvénycikkbe is foglalták. A magyar és erdélyi országgyűlési határozatok után már csak kevesen hódoltak a régi naptár használatának, amelynek nyoma is elenyészik e két országrészben 1625 táján, míg a hódoltságban körülbelül még két évtizedig akadnak követői a régi gyakorlatnak.
Nem így történt azonban a birodalomban. A vallási megoszlás itt már kezdettől fogva gyanakodóvá tette a protestáns rendeket a pápa által kezdeményezett és végrehajtott reformmal szemben. Vallási motívumokat kerestek a pápa által kezdeményezett és végrehajtott reformmal szemben. Vallási motívumokat kerestek a pápai bulla nyiltan bevallott céljai mögött s egyenesen hatalmi kérdést láttak benne. Ilyenformán érthető, hogy a bullát csupán a katholikus országok, Spanyolország, Portugália és az itáliai félsziget államai, valamint Lengyelország fogadták el halogatás nélkül. Franciaország III. Henrik rendeletére 1582 december 9-én tért át az új időszámításra, a következő napon már 20-ikát írva. 1583 január elsejével a katholikus németalföldi tartományok tértek át az új naptár használatára.
A birodalomban azonban már kezdettől fogva nehézségek mutatkoztak az új időszámítás bevezetése körül. Ezeknek egy része abból is keletkezett, hogy a kuria a reform végrehajtását nem készítette elő kellőképpen, s a kihirdetés módja is 14alkalmas volt a protestáns államok érzékenységének felkeltésére. Hiba volt s az előkészítés hiányosságára vallott, hogy a pápai bulla semmit sem tartalmazott az új időszámítás tudományos megokolására vonatkozólag. Ezeket a felvilágosításokat Clavius Kristóf, a reform tulajdonképpeni lelke, csak 1588-ban adta meg feleletül Maestlin tübingeni csillagász támadására, de az új naptár teljes tudományos megokolása csak 1603-ban látott napvilágot. Az előkészítés hiányosságára vallott az is, hogy nem gondoskodtak kellőképpen az új naptár Rómában nyomtatott példányainak kellő időben való elterjesztéséről. A brandenburgi választófejedelem 1583 elején még arról panaszkodott, hogy az új naptárból nem tud példányt kapni. De ezen, inkább technikai természetű hibák mellett döntő jelentőségű volt az a körülmény, hogy a bulla az új naptár bevezetésénél a rendelkezésre álló pápai hatalomra és a tridenti zsinat vonatkozó határozataira hivatkozott. Aminthogy az előkészítés idején is XIII. Gergely a reformot a katholikus egyház közös ügyének mondotta.
Azt, hogy a reform bevezetése a birodalomban nem fog nehézségek nélkül menni, Rudolf császár már előre érezte, s nyilván erre vezethető vissza, hogy az 1582 júliusában tartott regensburgi birodalmi gyűlésen, jóllehet a reformot megteremtő Inter gravissimus pápai bulla már február 24-e óta ismeretes volt, nem hozta tárgyalásra. A császár késedelmeskedését a pápa szeptemberben egy újabb, a reformot kihirdető levéllel együtt, igyekezett megsürgetni.
Ennek lett is foganatja, mert a császár még azon év decemberében körlevéllel fordult a birodalmi rendekhez az új naptár ügyében. A vallási különállásból a naptárjavítással szemben keletkezett elfogultság a reform végrehajtásánál hamarosan zavarokra adott alkalmat. V. Vilmos bajor herceg és a passaui püspök nyomban át akartak térni az új számításra, szemben a protestáns rendek vonakodásával. A zavar eloszlatására a császárnak kellett közbelépni, aki 1583 szeptember 4/14-én kibocsájtott rendeletével, a pápai bulla említése nélkül, ugyanazon év október 5-re az új naptár bevezetését rendelte el. A császári rendelet végrehajtása minden nehézség nélkül történt az örököstartományokban: Tirol október 5/16, Karinthia és Stájerország december 14/25, Cseh- és Morvaország, továbbá Lausitz 1584 január 6/17, Szilézia pedig január 12/23-án tért át az új naptárra. A császár és a császári hivatalok 1584 január 6/17-tel kezdték el a Gergely-féle naptár használatát. A birodalom többi katholikus rendei még az 1583. év folyamán életbeléptették az új időszámítást.
A császárnak az a reménye azonban, hogy a protestáns rendek is elfogadják az új naptárt, hamarosan meghiúsult. A pfalzi választófejedelem szeptember 3/14-én kelt válaszában Maestlin tübingeni csillagász véleményére támaszkodva, a reformot felületesnek és ki nem elégítőnek mondotta és elutasította annak elfogadását. Maestlin támadása az új naptár körül heves irodalmi vitát ébresztett fel, amely a Maestlin által felhozott tudományos ellenérvek helyett csakhamar a vallási térre csapott át és csúcspontját a pápa elleni támadás Lucas Osiander és Jakob Heerbrand szenvedélyes irataiban érte el. Az 1598-i birodalmi gyűlés alkalmával a protestáns rendek a pápát, aki felsőbbségére hivatkozva akarja az új naptárt elfogadtatni, egyenesen Antikrisztusnak bélyegezték, mert az időt saját szavával meg akarja változtatni.
Clavius Kristófnak ugyan sikerült hosszas vitatkozás után a reformot tudományosan megvédelmezni, s a kor két legnagyobb csillagásza, Tycho Brahe és különösen Kepler, bár a rendszer 15hibáit felismerték, mégis annak elfogadására igyekeztek rávenni az új naptár elleneseit. Ez azonban most is meghiúsult, s Mátyás főhercegnek az 1603-i birodalmi gyűlésen sem sikerült rávenni a protestáns rendeket a reform elfogadására. Újabb, de eredménytelen kísérletek történtek még az 1613. és 1654. évi birodalmi gyűléseken, továbbá az 1648-i westfaliai békekongresszus alkalmával a kétféle időszámítás kiküszöbölésére. Ilyenformán a birodalomban a XVII. század folyamán kétféle naptár volt használatban, ami az okiratok keltezésében a stilo vetere, stilo antiquo, stilo novo, stilo Gregoriano szavakban, vagy pedig a keltezésnek törtszám alakjában történő megjelölésében jutott kifejezésre.
Az 1697-i ryswiki béke után a kétféle naptár miatt Németországban több helyütt az 1584-i nürnbergihez hasonló zavargások támadtak, ami azután a protestáns rendeket is újabb állásfoglalásra késztette. Erhard Weigel jenai csillagász tanácsára az evangélikus rendek 1699 szeptember 23/október 3-án a naptár következő reformjára határozták elmagukat, miután a Gergely-féle naptárt elsősorban egyházpolitikai okokból nem akarták teljes egészében elfogadni. Ez a «kijavított naptár»-nak nevezett s általuk elfogadott időszámítási mód a Gergely-féle naptárból átvette ugyan a 11 napi hiba kiküszöbölését olyképpen, hogy 1700 február 18-ra március 1-re következzék, de már a husvét napjának megállapításánál a gregorián-naptár cyclicus táblái helyett a csillagászati meghatározás alapjára helyezkedtek. Ennek alapján a husvét napját 1700-ban április 11-re tették, a következő évekre pedig a Kepler-féle táblák (Tabulinć Rudolfinć) adatait fogadták el az uranienburgi Tycho-féle csillagda délkörével. Ezt a javított naptárt a birodalmi protestáns rendeken kívül Dánia és a protestáns Németalföld az 1700. év folyamán, Svájc protestáns kantonjai pedig 1700 december 31/1701 január 12-ével fogadták el.
Ez a javított naptár kiküszöbölte ugyan a 11 napi késést, de nem szüntette meg az ingadozást a husvét napjának megállapítása körül. Miután a csillagászati holdtölte nem esik pontosan össze a cyclus (középidejű) holdtöltével, tehát a Gergely-féle és a javított naptár husvétszámításaiban eltérés állott be akkor, amikor a tavaszi napéjegyenlőséghez közel esett a rákövetkező holdtölte. A kétféle számítás folytán eltérés támadt a katholikus és protestáns husvét között 1704-ben, továbbá 1724-ben és 1744-ben. Miután ez a körülmény, különösen 1724-ben, széles rétegekben ismét nyugtalanságot keltett s hasonló eltérések ígérkeztek a husvét megünneplésében az 1778. és 1798. esztendőkben is, azért a Corpus Evangelicorum Nagy Frigyes tanácsára 1775 decemberében elfogadta a Gergely-féle naptár husvétszámítását is. Ennek folytán a rendek 1776 január 29-én birodalmi határozatot hoztak, hogy szabad akaratukból elfogadjk, hogy a jövőben mindkét valláson levők a Gergely-féle naptár számítása szerint ünnepeljék a husvétet. II. József császár ezt a határozatot június 7-én erősítette meg s a rendek közölték határozatukat azokkal az országokkal, amelyek a javított naptárt fogadták el használatra. A birodalmi rendeknek ez az állásfoglalása a nyugati kereszténység kebelében, majdnem kétszázados harc után, teljessé tette a Gergely-féle naptárreform diadalát, míg a keleti kereszténység a XVII. századi reformkísérletek meghiúsulása után továbbra is megmaradt az ó-naptár használatánál; változást itt csak a világháború s az utána következő átalakulás hozott.
16Éppen azokban a napokban, amikor II. Józsefnek a naptárrendelete megjelent, június 5-én érkezett meg Bécsbe a pápa új követe, a tudományáról méltán hires Garampi József, addig lengyelországi nuncius. Figyelmét természetszerűleg nem kerülte el a naptárkérdés végleges rendezése, hanem alig három héttel a császári rendelet kelte után, június 27-én már jelenti a pápának a naptárrendelet megjelenését. Tíz nappal később pedig az örökvárosba visszatérő Taruffi apáttal, a nunciatura volt ügyvivőjével, hosszabb jelentést küld a naptárreform előzményeiről és a császári rendelet létrejöttének körülményeiről. A jelentés maga igazán méltó Garampi tudományához és széleskörű ismereteihez. Rövid, de minden lényeges mozzanatot magában foglaló leírása annak a majdnem kétszázesztendős küzdelemnek, amelyet a birodalom protestáns rendei az új naptár ellen folytattak, legfőképpen azért, mert ezt a reformot nem akarták a pápa kezéből venni.