Iványi Béla: Eperjes szabad királyi város levéltára. 1245–1526. II. rész. Szeged, 1932. 241–408 l. 8°.
Iványi Béla: Eperjes szabad királyi város levéltára. 1245–1526. II. rész. Szeged, 1932. 241–408 l. 8°.
Eperjes város középkori oklevelei második részének a közlésével egy tartalmilag folyton szélesedő levéltár anyaga bontakozik ki előttünk, amelyet sokféle vonatkozásánál fogva még így kivonatok alakjában sem mellőzhet a középkor kutatója.
A város életére, régi jogainak megvédése és vámmentessége érdekében főleg a töltszéki és somosi vámtulajdonosok ellen folytatott küzdelmeire bő anyagot találunk ebben az összesen 662 oklevél kivonatát tartalmazó második részben is. Az ország többi városaival és Krakkóval folytatott levelezés mutatják azt az előkelő szerepet, amelyet Eperjes a többi városok között elfoglalt. A város által a királynak fizetett rendes évi adók, hadisegedelmek, az egri egyházmegyének többnyire bérlet alakjában fizetett tized összegei a város anyagi helyzetére és teherbíróképességére vetnek világot. Messze szétágazó kereskedelme, nagy iparostársadalma az anyagi jólétről, a sok festő, ötvösmester és kőfaragó pedig a város kultúráltságáról tesznek tanúságot. Az egyes oklevelekben bő anyagot találunk a város egyházi és emberbaráti intézményeire is.
A sok végrendelet nemcsak az egyes polgárok vagyoni 83helyzetére vet világot, hanem a bennük felsorolt tanúk és az olkevéltár többi részeiből összeállítható nevek a város nemzetiségi megoszlására is értékes adatokat szolgáltatnak. Sűrűn fordulnak elő az oklevéltárban a jobbágyok szabadköltözését biztosító oklevelek, amelyek rámutatnak arra a körzetre, ahonnan Eperjes lakossága a természetes szaporodás mellett kiegészítődött.
Birtok- és családtörténeti szempontból is becses adatokat tartalmaz Eperjes város levéltára. Sáros vármegye több családjára kapunk értékes adatokat a várossal való kapcsolatuk folytán, főleg a Gergelylaki Buzlay, Magyarádi Füsy, Kapy, Máriássy, Salgay, Szinyei Merse, Tótsolymosi Tárczay, Torday és Uzfalvi Uz-családok szerepelnek sűrűbben az oklevelekben.
Középkori levéltári anyagunknak mind gyakoribbá váló kivonatos közlésénél ismételten felvetődik az a kérdés, hogy a kivonatok mennyiben helyettesítik az oklevelek teljes szövegét. A gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy vannak oklevelek, melyeknek a bennük előforduló összes neveknél feltüntető tartalmi kivonata csaknem egyenlő értékűnek tekinthető a teljes szöveggel. Ilyenek főleg a leggyakoribb formulás részeket tartalmazó adomány-, peres fassionális stb. levelek. Ezzel szemben áll a másik véglet, amikor az oklevél kivonata terjedelemben nem lehet sokkal rövidebb, mint maga a teljes szöveg, mert tanukihallgatások, végrendeletek stb. esetében egy rövid kivonat éppen a lényeget ejtené el. Sőt vannak középkori iratok, amelyek kivonatban egyáltalán nem adhatók, mint pl. a számadáskönyvek. A használhatóság tehát egy-egy levéltár okleveleinek kivonatos alakban történő közlésénél mindig megkívánja az anyag egy részének per extensum közlését.
Ennek az elvnek betartását Eperjes város középkori okleveleinek közlésénél, ismerve az oklevéltár létrejöttének körülményeit, nem lehet követelményül felállítani. Iványi munkája egy régen összegyüjtött, számunkra ma már nehezen hozzáférhető anyagnak a közlése, mégpedig egy szűkszavúságot parancsoló, a fenti elvek betartását lehetetlenné tevő gazdasági helyzetben. Iványi Bélának tehát csak hálás lehet a történettudomány, hogy Eperjes város középkori levéltári anyagát gondosan megszerkesztett, a lehetőség szerint bő kivonatok alakjában használhatóvá teszi és ezért örömmel várjuk a befejező részt.
Fekete Nagy Antal.
