Szolnok
Szolnok, magyar mv., Külső-Szolnok vgyében, a Tisza és Zagyva vizek összefolyásánál, a Tisza jobb partján, Pesthez 11 1/2 mfldnyire a debreczeni országutban, 11,680 kath., 10 evang., 13 ref., 18 görög lak., kik kevés német mesterembert kivévén, mind magyarok, s főképen földmivelésből, mesterségekből, gyümölcscsel, fával, sóval való kereskedésből, a sóháznál napszámoskodásból, teknősbéka, és halfogásból élősködnek, melly itt a Tisza apadásakor különösen gazdag jövedelmet ad. A kath. plebániát a sz. Ferencz szerzetesei birják, s ugyan ezek tanitnak a nem régen állitott gymnasiumban is. Nézést érdemlenek a régi szolnoki vár maradványai, s bástyái a Tisza és Zagyva-parton. Ezen erősséget I. Ferdinand 1550 körül megerősitvén, nagy fontosságuvá tette, mindazáltal már 1552-ben Amhat nagy vezér, s Ali budai basa elfoglalták, miután a spanyolokból, németekből, magyarokból álló őrsereg Nyáry Lőrincz kormánya alatt a várból gyalázatosan elszökött, s a kapitányt magára hagyta volna; s ezután csak 1683-ban jött vissza keresztény kézre, megsirathatlan veszedelmére Külső-Szolnok vgyének, melly a török iga alatt egészen elpusztult, s azért Heves vmegyével törvényesen egyesittetett is. Lakosai Szolnoknak a robotot, tizedet pénzért váltják meg, valamint a királyi haszonvételeket, s a Tiszán álló derék fahidat is haszonbérben tartják földesuroktól, a kamarától; s ámbár a népességhez képest határuk szűk, mégis eléggé vagyonosak. – 1739-ben és 1742-ben a tüz nagy részét a városnak semmivé tette. 1743-ban pedig a döghalál uralkodott, s kevés idő alatt 490 lakos lett áldozatává. Van itt postahivatal, nagy sóház és sóraktár, mivel a Máramarosból szálakon hozatott só itt rakatik le, s innen vitetik tengelyen Pestre s más vidékekre. A keleti magyar vasút itt végződik. 1849. mart. 5-kén itt véres ütközet volt Karger cs. k. tábornok, és gr. Vécsey s Damjanics magyar seregei közt, mellynek következtében Karger nagy veszteséggel Abony felé visszavonult.
