Amade László: IV AH! JAJ! MIT SZEMLÉLEK...
Ah! jaj! mit szemlélek,
Én nagy bünös lélek,
E gyász sirban?
Istenem hogy megholt,
A ki teremtett volt,
Koporsóban
Temettetett s rekesztetett.
Kinoztam, szegeztem,
Fára feszétettem,
Mert vétettem.
Zsidóknál keményebb,
Sokkal kegyetlenebb,
Bizony vagyok,
Mert én megesmérem,
Test- vére én bérem,
Oh melly nagyok!
Én árultam, ostoroztam,
Gyilkossan megöltem!
Vajjon m[i]ért születtem,
Teremtettem?!
Itt fekszik röjtökben,
Árnyék kenyér színben
Szent testiben,
Ide helheztetett,
Kővel rekesztetett,
Temettetett.
Sirj én hóhér szivem,
Illy gyilkos miért lettem,
Az ártatlan báránt
Mint bünöst egyaránt
Ugy üldöztem.
Hogy szenvedj így értem,
Ah miért érdemlettem,
Én Istenem!
Hogy mennyekbül leszáll,
Fölségedtűl megváll
Én Istenem!
Csupán azért,
Szerelmedért,
Alkotott férgedhez,
Pártütő népedhez
Én Istenem!
Oh Jézus, még se hagyj,
Bár értem sírban vagy,
Esedezem!
Sebeid csókolom,
Bűnömet megvallom
És könyvezem.
Már nem véttek s nem feszétlek
Igazán igérem
Fogadom s esküszem,
Engedj, kérem.