Ányos Pál: Kártigám nevezetes irójához
Kártigám nevezetes irójához
| Egy török kisasszonyt Algir rabságában |
Festi gyászos sorsát hárfája szavában,
S csak Sándor herceget nevezi bujában!
| Melly érzékeny eset egy szüz életében, |
S dőlvén szép tárgyának reszkető ölében,
Olvad, s élled ujra, mint Fenix, tüzében!
| Most láncok csüggenek gyönge karjairól, |
Mellyeket Adonis Cyprus partyairól
Látván, oda szállott puha oltáriról.
| Ó hogy vérzik szive emlékezetével, |
Meg nem cserélt volna fél világ kincsével,
Midőn az angyalnak nevezte hevével!-
| Hát sétálván véle párisi kertyében, |
S előbb megferesztvén száz öröm könyvében,
Maga rakosgatta kalapja hegyében.
| Mind e boldog napok eltüntek egéről, |
S most csak ugy álmodoz mult szerencséjéről,
Mint bus Cleopátra régi szépségéről! -
| Ne sirj szép Kártigám!... Szánom könyveidet, |
Tartsd fenn Sándorodhoz érzékenységidet,
Elfelejted ölén minden inségidet!
| Nincs nagyobb ereje szerelem tüzének, |
Érdemlett jutalmát veszi hivségének,
Boldog ajakain csüggvén kedvesének.
| Te pedig, barátom, ki Buda hegyéről, |
Méltán dicsekedhetsz tollad erejéről,
Mert borostyánt kaptál nemzeted szivéről,
| Már szép leányzóink esmérik nevedet, |
S festvén énekjekkel érzékeny szivedet,
Áldgyák, ki tégedet szült, arany kertedet!
| Sőt Dáciának is havas határában |
Mellyeknek szép szüzek virágos allyában
Számodra bokrétát kötnek árnyékában.
| Ó ha még magyarok laknak Krimiában, |
Miként örülhetnek könyved látásában,
Hogy még fenn van nyelvek Mátyás udvarában.
| Melly édes jutalom egy iró tollának, |
S ha már enyészik is fenekén sirjának
Mégis tömjéneznek boldog árnyékának!
1780
