Arany János: VARGA MIHÁLY *
Magyar nemzet akkori csapása.
S hol a helyet megszerette fészkül,
Ott nyaralni, ott telelni készül.
Ott aratni, hol vetése nincsen,
Ott szűrni be, hol szőlleje nincsen,
Ott tüzelni, hol erdeje nincsen.
Török-tatár nem fogna ki rajtuk:
De hiába! oly kevesen vagynak!
Engedni kell hétszer annyi hadnak.
Vér foly elébb minden kis göringyen;
Mindenik ott hagyja keze szennyét,
Míg magukat a várba bevennék.
Tapogatva fel s alá kovályog,
Hej, de hiszen mindeneket jól lát,
Csak egyet nem, kedves eladóját!
Mely felől jött, arra visszafordul,
Oda vág, hol legsürűbben járnak
A sötétben mozgó török árnyak.
Azt se tudja, merre felé járjon.
Mint kutyákkal, dühös bika, szemben,
Azt se tudja, hogy melyiknek menjen.
Vagdalódzott, se hallva, se látva,
Míg kivivé a harcnak folyása,
Mint fatövet víznek áradása.
-----------------------------------
A magyarok a várba jutának.
Szegény Varga csak egyedül jár most,
Kerűlgeti nagy busan a várost.
Nevezik a várost Csere néven,
Cserebokor volt akkor időben,
Terme somot, terme kökényt bőven.
Lyánya miatt érdekeli nagy bú,
Lyánya miatt, annak életéért,
Százszor inkább a becsűletéért.
Zsuzsikáját hogy ne érje szégyen.
Ólálkodik a török tanyánál,
Mint a farkas sompolyog a nyájnál.
Van megette húsz török őrálló,
Dehogy álló, mikor mind úgy alszik,
Horkolása vizen is áthallik.
Egy nagy követ arrafelé hajta
Kő a hidat nagyon megdöbbenti,
De fülét sem mozditja rá senki.
Amire most, tudja, szükség lészen, -
Átsuhan a gólyalábu pallón,
Sorra tekint a sok renyhe alvón.
Próbálja, ha nem tudnak-e úszni?
Sorra szedi puskáikat szinte
Elmeríti a Köles-ér vizbe.
Horkolóját legjobban az tátja.
Sok famohát töm bele a nyitján,
S átcipeli a Köles-ér hidján.
Mondja neki, jól a földre vágva -
Nem is mozdult, még csak nem is hörgött
Azt gondolva, most viszi az ördög.
Épen úgy bánt még két darab hússal,
A negyedik izgett-mozgott volna,
Hanem ennek a nyakát eloldta.
Maga után felszedi a pallót -
S foglyainak a szemét bekötve,
Messze hajtá az éjjeli ködbe,