Babits Mihály: ÉNEKEK ÉNEKE
ÉNEKEK ÉNEKE
Szép vagy, óh szerelmesem, szép! Lábadat saru
tomporodnak kerülete, mint a mesterek kezébül
| díszíti, ritka drága gyöngyű; |
| kikerült kösöntyű. |
Lábad szára mint aranyszín fundamentumon szö-
a te két emlőd nyugalma mint a liliommezőkön
| kellő karcsú oszlop, márvány; |
| legelő két bárány. |
Köldököd mint illatozó olajok nyomától síkos szép
Hasad mint a zaffirokkal rakott elefánttetemnek
| kerekded csésze, |
| drága tündöklése. |
Hasad mint a liliommal körös-körül megkerített
karod ámbraszín pereccel, két kezed nehéz
| dús gabonaasztag; |
| gyűrűkkel aranyosan gazdag. |
Bal kezed a fejem alatt, jobb kezeddel meg-
nyakad mint a karcsú torony kimagaslik hason-
| ölelgetsz, megcirógatsz, édes; |
| lóan Libanon hegyéhez. |
Nyakad mint a Dávid tornya; méz csepeg nyelved
fogaid mint most fürösztött tiszta hófehér juhocs-
| hegyéről; ínyed édességes; |
| kák; ajakad tömjénes. |
Halántékod mint a sűrű selyem lomb közül kitetsző
szemed mint a kék halastó; arcod ékességeinek
| darab pomagranát; |
| ki mondhatja számát? |
Tégy engem mint egy pecsétet a te kebeledre,
mert kemény a szerelem mint a koporsó, és erős
| mint egy bélyeget karodra, |
| mint nagy vizeknek sodra. |
No, szerelmem, gyere menjünk a mezőre, illatoznak
már a szőllő is virágzik s kifakadtak ajtónk előtt
| künn a mandragórák; |
| a gyümölcshozó fák. |
