Babits Mihály: APHRODITÉHEZ
APHRODITÉHEZ
Tarka trónodról, ravasz istenasszony,
mért küldesz nékem, szerelemkirálynő,
bút és bajt mindég, te örök leánya
mért küldesz nékem, szerelemkirálynő,
bút és bajt mindég, te örök leánya
| fényes egeknek? |
Mért nem jössz inkább, ahogy egyszer jöttél,
hallottad kérő szavamat, kiléptél
kedvemért apád aranyos házából
hallottad kérő szavamat, kiléptél
kedvemért apád aranyos házából
| és befogattad |
cifra hintódat; lebegő galambok
vonták azt fürgén a sötétbe-süllyedt
föld felé; szárnyuk sebesen csapdosva
vonták azt fürgén a sötétbe-süllyedt
föld felé; szárnyuk sebesen csapdosva
| vert a nagy égben, |
s már itt is voltak; te pedig, te boldog,
istenarcodon mosoly ült, és nyájas
szóval kérdeztél, mi bajom van és mért
istenarcodon mosoly ült, és nyájas
szóval kérdeztél, mi bajom van és mért
| hívlak az égből |
és mi volna megkeserült szivemnek
kívánt orvossága? "Ki bántott, Sappho?
kit küldjek kemény szerelem szavával
kívánt orvossága? "Ki bántott, Sappho?
kit küldjek kemény szerelem szavával
| téged ölelni? |
Ha eddig került, ezután majd üldöz;
hogyha semmit nem fogadott el, eztán
ő ad már, s ha nem szeretett, szeret majd,
hogyha semmit nem fogadott el, eztán
ő ad már, s ha nem szeretett, szeret majd,
| bár ne akarjad." |
Jer most is hozzám, a nehéz gondokból
oldd föl szívemet, s amiért eped, ne
sajnáld teljesíteni; légy harcomban
oldd föl szívemet, s amiért eped, ne
sajnáld teljesíteni; légy harcomban
| drága szövetség. |
