Babits Mihály: EGY FELHŐHÖZ
ellengnék innen ahol ő lakik:
álomkeze és gondtalan szeme
nem kötne rabbá engem több napig.
Olvasnom a szerelem titkait
emberarcon, többé nem gyötrene;
érezném, minden gunytól szabadit
az églakók felséges közönye.
amin szépsége híre nem tör át
tengerek fölött lassan vonva végig
ködeim árnyékának sátorát.
Nem sajnálsz, felhő? hogy így, mint a sólyom, |
hozzá vagyok kötözve, lábzsinóron? |